TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

Mostantól kőbevésett szabályok vonatkoznak a 13. havi nyugdíjra és annak folyósítására. Megjelent a rendelet a keddi Magyar Közlönyben.

A kormány a koronavírus-járvány gazdaságmentő intézkedéseinek egyikeként jelentette be még április elején, hogy négy lépcsőben, négy év alatt fokozatosan visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. Az ellátás első negyedét csak jövő év februárjában kapják majd meg az érintettek, ami miatt rengeteg kritika érte a kormányt. Mint arról mi is rendszeresen beszámolunk, a nyugdíjasok vásárlói kosarában nagyobb súllyal szereplő élelmiszerek drágulása idén tovább folytatódik, emiatt a nyugdíjemelés mértékét is meghatározó általános fogyasztói árindexnél magasabb a nyugdíjas kosárra számolt infláció mértéke. Igaz, a kettő közötti különbözetet a kormány novemberben visszamenőlegesen kompenzálni fogja, ám addig is jelentős hátrányt szenved el a társadalom legidősebb rétege.

A kabinet azonban maradt az eredeti elképzelésénél és mint az a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből kiderül, a 13. havi ellátás visszaépítése csak 2021-ben történik majd meg. A rendelet ugyanis csak 2021. január elsején fog hatályba lépni. Bizonyos szempontból azonban nem lesz mindenki jogosult erre jövőre. Ahhoz, hogy valaki megkapja az első negyedrészt, még az idei évben nyugdíjba kell vonulnia.

A kormányrendelet szerint 13. havi ellátásra az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjára részesült ellátásban.

A menetrend úgy néz ki majd, hogy 2021-ben az ellátás 25 százalékát kapják meg az érintettek, 2022-ben 50 százalékát, 2023-ban pedig 75 százalékát, a teljes összegre pedig csak 2024-ben számíthatnak.

A 13. havi nyugdíjrészlet, valamint a tervezett emelés együtt azt jelenti majd az érintetteknek, hogy az idei évhez képest majdnem 6 százalékkal több pénzhez juthatnak. Az érintettek köre meglehetősen széles, nemcsak az öregségi ellátásban részesülők lesznek erre jogosult. A kormányrendelet szerint jogosult lesz az, aki

  • korhatár előtti ellátásban,
  • szolgálati járandóságban,
  • átmeneti bányászjáradékban,
  • táncművészeti életjáradékban,
  • rokkantsági ellátásban,
  • rehabilitációs ellátásban,
  • baleseti járadékban,  
  • bányászok egészségkárosodási járadékában,  
  • fogyatékossági támogatásban,
  • vakok személyi járadékában,
  • rokkantsági járadékban,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban,
  • polgármesterek közszolgálati járadékában,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, illetve a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatásában,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatásban,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, illetve a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatásban,
  • a hadigondozásról szóló törvény alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásban,
  • az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy   semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó – kormányrendelet alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő – emelésben,
  • a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban,
  • házastársi pótlékban vagy
  • házastárs után járó jövedelempótlékban részesül.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.