2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

15 százalékos béremelésről szól. Az első emelt bért augusztus elején kapják meg a dolgozók.

Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A postai dolgozók 2021-ben július elsejétől 4 százalékos alapbér-fejlesztést kapnak, ezen túlmenően a vállalat a lojalitás elismerésére megemelte az idei évi béren kívüli juttatás összegét bruttó 300 ezer forintra.

A tájékoztatás szerint a bérmegállapodást hétfőn Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, valamint a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője írták alá.

A munkavállalók a júliusi fizetésükkel, azaz augusztus elején kapják meg először a megemelt bért, ezen felül - szintén augusztusban - utalja a munkáltató az éves béren kívüli juttatás  felét, a bruttó 150 ezer forintot, a másik felét pedig december elején kapják kézhez a munkatársak - tájékoztatott a Magyar Posta.

Schamschula György vezérigazgató a közleményben rámutatott arra, hogy a megállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését minden postai dolgozónak. A bérmegállapodás egyrészt elismeri a munkatársak teljesítményét, elkötelezettségét, másrészt kiszámítható és fenntartható a Magyar Posta számára.

A Magyar Posta közleményében ismerteti, hogy a 2021-2023-as időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak bére. A 2021-es 4 százalékot követően 2022-ben átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal növekszik a postások alapbére.

A következő évekre szóló béremelések részletes szabályait később határozzák meg a felek. Ezen túlmenően a munkáltató 1-1 nap extra fizetett távollétet biztosít a Covid elleni védőoltással rendelkező munkatársak részére 2021-ben és 2022-ben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!