2p

A Nemzeti Cégtár adatai szerint nem következett be az, amire számítani lehetett.

A reálgazdaság járványhatásoktól mentesen is tovább koncentrálódik, de elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám - írta szerdán a Világgazdaság a Nemzeti Cégtár adatait ismertetve.

A múlt év végén 546,3 ezer céget tartottak számon Magyarországon, míg 2019-ben még 552,5 ezret. A tavaly bejegyzett több mint 28,9 ezer cég csupán 62-vel kevesebb, mint az egy évvel korábban útjára indított vállalkozások száma, míg a megszűnések 30,2 ezres múlt évi száma 4949-cel el is maradt a 2019-es adattól.

Négy-öt éve még 20-25 ezerrel több cég húzta le a rolót, mint amennyi megkezdte működését, 2020-ban már az 1300-at sem érte el a különbség - derül ki a lapban idézett adatokból.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lapnak elmondta, hogy a teljes körű kamarai regisztrációnak is köszönhetően a cégadatbázis egyre kevesebb olyan piaci szereplőt hordoz, amely nem folytat tényleges vállalkozói tevékenységet.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy nyilatkozott, reménykeltő, hogy nincsenek tömeges cégmegszűnések, mert az nagyban csökkentené a gyors és tartós kilábalás esélyét. Szerinte a talpon maradást a hitelmoratórium mellett segítik a beruházást, illetve a munkahelymegtartást ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések, valamint a jegybanki áthidaló konstrukciók.

Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke kiemelte, hogy több ágazat meg is erősödött az utóbbi időszakban, köztük az egészségipar, az élelmiszeripar, a gépgyártás, az elektronika és a védelmi ipar. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a kárvallott szolgáltatók, élükön a turizmus-vendéglátás és a rendezvényszervezés szereplőivel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!