2p

Augusztus közepén döntenek az utódjáról az NKE-n.

Hosszú, idézetekkel gazdagon tarkított írásban búcsúzik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a távozó rektortól, Patyi Andrástól. A cikk végén az is kiderül, amit már sejteni lehetett, de hivatalos megerősítést még nem nyert: Patyi újra bírói talárt ölt, visszatér a Kúriára.

Patyi András - a képen Orbán Viktortól jobbra
Patyi András - a képen Orbán Viktortól jobbra

Portálunk nyár elején írt arról, hogy az NKE rektorát, Patyi Andrást nevezhetik ki a felállításra váró közigazgatási bíróság élére, míg a helyére Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense kerülhet. időközben több olyan jogszabály - törvény, illetve határozat, rendelet formájában - született, amelyek beleillettek a Patyival kapcsolatos tervekbe, tulajdonképpen megágyaznak a kinevezésének.

Cikkünk megjelenése után nem sokkal jött a hír, hogy Patyi lemondott a rektori posztjáról. A jövőjét illetően mindössze annyi derült ki, hogy tanárként kapcsolatban marad az egyetemmel.

Most viszont a bírói életút folytatásáról is információ jelent meg az egyetem kiadványában, a Bonum Publicum című magazinban. A távozó rektorról szóló írásból egyebek mellett kiderül, hogy Patyi bíróként visszatér a Kúriára.

Az új rektor személyéről augusztus közepén dönt a megújult Fenntartói Testület, miután véleményt alkotott a meg nem nevezett jelöltről az Egyetem Szenátusa. Mint említettük, portálunk információja szerint Koltay András lehet az utód. Forrásaink szerint azt várják az új rektortól - bárki legyen is az -, hogy tegyen rendet az egyetemen, mert túl sokféle világnézet van jelen az oktatói karban.

A cikkben Patyi felidézi, hogy sokszor kellett ellenszékben dolgozniuk. Szerinte zsigeri szintű rosszindulat csapott le az egyetemre, s bár az igaztalan politikai támadásokra számított, de az meglepte, hogy becsületsértésig terjedően rágalmazták az egyetemet, illetve annak vezetőjét. Ami leginkább meglepte, hogy az egyetemi világból is kapott támadást.

Mint fogalmazott:

"Az egyetemi ember a tudomány művelője is. Nemcsak tanít, hanem kutat is. S aki a tudomány igazi művelője, az rendelkezik egy bizonyos rálátással, átlátással és alázattal. Nos, a kritikák egy részéből ez a három egyszerre hiányzott."

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!