Az elmúlt napokban a kormány részéről többen felháborodva emlegették, hogy az ellenzéki pártok el akarják zárni a gázcsapot, és felrúgnák az Oroszországgal fennálló gázszállítási szerződésünket. Valóban pótolható lenne az orosz gáz?
Érdemes leszögezni, hogy az ellenzék részéről szó sem volt arról, hogy nem kell az orosz gáz. Egyedül az ebből befolyó orosz bevételek korlátozásáról volt szó, hiszen az a háborút „táplálja”. Nagyon elkeserítőnek tartom, hogy eközben a kormánymédiában ezt próbálják elhitetni, és egymás után szajkózza ezt több miniszter is. Hasonlóan egyébként számos más európai országhoz, nagyon függünk az orosz gáztól. Hozzáteszem, vannak olyan országok, amelyek ebből a szempontból még nálunk is rosszabb helyzetben vannak.
A hosszútávú szerződés, amely tavaly lett meghosszabbítva elég elhamarkodott módon, 4,5 milliárd köbméter szállítását garantálja éves szinten. A magyar fogyasztás 9-10 milliárd köbméter között van. Az országba csővezetéken beérkező gáz egy része nem feltételen kerül magyar fogyasztókhoz, ám az, hogy a meglévő vezetékeket tranzitra is használják, teljesen normális és bevett dolog Európa szerte. A magyarországi egyetemes fogyasztói kör, amely a lakosságot és a közintézményeket jelenti, nagyjából 4 milliárd köbméter gázt fogyaszt évente. A hosszútávú szerződés tehát ezt a kört lefedi. Jelzésértékű az orosz gáz kapcsán, hogy Szlovénián kívül ma már az összes szomszédos országgal össze vagyunk kapcsolva gázvezetékkel. Elméletileg tehát kaphatnánk bárhonnan földgázt, többnyire azonban minden irányból orosz gáz érkezik, mégha azt nem is közvetlenül a Gazpromtól vesszük.
Tehát ha akarnánk sem tudnánk magunkat függetleníteni az orosz gáztól?
Sajnos az, hogy egyik napról a másikra függetlenítsük magunkat, hiú ábránd. Ezen felesleges is agyalni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene vizsgálni az alternatívákat. Hangsúlyozom, senki sem gondolhatja komolyan, hogy az ellenzék zsebében lenne több milliárd köbméternyi gáz, és felelősen követelhetné az orosz gázcsapok elzárását. A mostani ukrán háborúban az oroszok kezében a gázfegyver azért is tűnik adunak, mert összességében Európa sem tud lemondani jelenleg az orosz gázról, és nem tudja kiváltani a mostani „40 százalékos függőséget”. A másik oldalról viszont látszik, hogy ez a háborús helyzet elgondolkodtatja az európai döntéshozókat, hogy mekkora orosz kitettség engedhető meg. Moszkva vélhetőleg tudatosan növelte az EU-s szállításokat az elmúlt években, számolva esetleg azzal, hogy nem csak bevételi forrásként, hanem politikailag is kihasználhatják ezt. Gondolhatták ugyanis, hogy akik ki vannak szolgáltatva nekik akár csak egy termék révén is, azok nehezebben fognak bármilyen típusú szankcióba belemenni.
A háború mennyiben írja felül a korábbi helyzetet? Hiszen az eddigi szankciók nem érintették az energiahordozókat.
Ahogy mondtam, a mostani konfliktus újragondolásra készteti az európai politikusokat. Lehet ugyanis, hogy az oroszok, amit ők szerettek mindig is hangoztatni, megbízható kereskedők, hiszen akár minőségben, akár mennyiségben (a 2009-es néhány hetes leállást kivéve) mindig teljesítették a szerződésekben vállalt kötelezettségeiket. Az azonban, hogy kereskedőként megbízhatók, egyáltalán nem azt jelenti, hogy politikailag és katonai szempontból is azok, ez most be is bizonyosodott. A mostani háború a sok évtized alatt felépített megbízhatósági imázst porig rombolta. Arról nem is szólva, hogy a katonai intervenció megindulása után nem is átallottak a gázzal, mint stratégiai fegyverrel fenyegetni Európát.
Európai szinten a kitettség csökkentésének mi lehet az alternatívája? Hiszen lehetett az elmúlt napokban arról olvasni, hogy például Németországban a gázfogyasztás (rövid és hosszútávú) csökkentésére átfogó programot dolgoztak ki. Ahogy olyan hírek is napvilágot láttak, hogy nem a keresletet, hanem az egyéb kínálatot kellene bővíteni, így a mostani árak mellett megérné újranyitni több északi-tengeri mezőt, de Észak-Afrikából is lehetne importot növelni. Esetleg az USA vállalhatná, hogy Ázsia helyett csak európai országoknak ad el bizonyos ideig cseppfolyós gázt (LNG).
Csak együtt tud működni a dolog, egyrészt takarékoskodni kellene az energiával, másrészt a földgázt alternatív csatornákból kellene beszerezni. Figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy az orosz gázimport Európában nagyjából 200-220 milliárd köbmétert jelent, aminek a pótlása egyik napról a másikra nem tűnik kivitelezhetőnek. Azonban nem csak azon kell Európában gondolkodni, hogy az orosz importot hogyan lehetne pótolni, hanem azon is, hogyan lehet a fogyasztást visszafogni. Régi közhely, de tényleg az az energia a legolcsóbb és legzöldebb, amit el sem fogyasztunk. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) egy tanulmányában arra jutott, hogy ha egy fokkal csökkentjük a fűtési hőmérsékletet, az európai szinten a magyar éves fogyasztásnak megfelelő mennyiséget, vagyis 10 milliárd köbméter megtakarítást jelentene. Magyar viszonylatban, ha a lakásokban és az irodákba egy fokkal alacsonyabb hőmérséklet lenne, az naponta 4 millió köbméterrel alacsonyabb fogyasztást jelente. Egy fűtési szezonra vetítve 6-7 százalékkal kevesebb földgázt fogyasztana így az ország. Biztos vagyok benne, hogy már a közeljövőben fel fognak pörögni azok az európai uniós programok, amelyek a lakások és házak hőszigetelését támogatják.
Ami az alternatív forrásokat illeti, ahogy Ön is említette, vannak Európában és a kontinenshez közel olyan lelőhelyek, amelyeknél a viszonylag nyomott piaci árak mellett már nem érte meg a kitermelés, a mostani rekordárak esetén viszont már megérné. Ezek nem jelentenek évtizedekre megoldást, de átmenetileg segítenek. Érdemes lenne Európának azon is elgondolkodni, hogy a nem-hagyományos, a sajtóban általában „palagázként” emlegetett európai készletekkel is kezdjen valamit. Lehetőségként merül fel a Ciprus környékén a közelmúltban felfedezett nagy tengeri mező is. Geopolitikailag ez sem egyszerű ügy, hiszen Törökországgal és Izraellel is megegyezésre kellene Limaszolnak jutnia, ám mivel óriási üzletről van szó, ez vélhetőleg összejöhet, így innen is el lehetne látni Európát. De korábban többször felvetődött, hogy közép-ázsiai országokból (Türkmenisztánból vagy Iránból) érkezne gáz, erről szólt korábban a Nabucco-projekt, ám az a vezeték soha nem valósult meg. Ez persze a ciprusi gázhoz hasonlóan megint csak egy hosszabb távú projekt lehetne, amely révén Európa orosz forrástól független gázhoz juthatna.
Diplomácia szinten is elképesztő adok-kapok zajlik. Hétfőn például felröppent, hogy az amerikai vezetők európai kollégáikat győzködik az orosz energiahordozók importstopjáról. Elképzelhető Oroszország teljes elszigetelése és tartós kizárása az európai gázpiacról? (Az interjú azt megelőzően készült, hogy az USA bejelentette volna az orosz importtilalmat - szerk.)
Nem gondolom, hogy tartósan ez kellene, hogy legyen az európai energiapolitika célja. Az egy idealisztikus megközelítés, hogy Oroszországot teljesen kiszorítsák a piacról. Az orosz gáznak is meg kellene találni a helyét, a mostaninál kisebb részarányban kellene tőlük vásárolni, a jelenlegi 40 százalékos arány helyett szerintem egy 20-25 százalékos arány már egészséges lenne. Ebben az esetben az oroszok zsarolási potenciálja, Európa kitettsége jóval kisebb lenne.
Magyarország nem csak a beszerzett források részarányában elkötelezett az orosz gázzal, de 2021 őszén 15 éves hosszútávú gázszerződést is kötött. A magyar kormány szerint ez nagyon jó döntés volt, hiszen ez biztosítja a rezsicsökkentést. Valóban bombaüzletet hozott tető alá Szijjártó Péter?
Sajnos én nem így látom. A fő probléma a szerződés hossza, hiszen a mostani helyzetben finom szólva sem volt okos dolog 15 évre elköteleződni. Lehet, hogy most a hirtelen megugró árak kapcsán a kormány igazolva látja a döntését. Ám semmi sem szavatolja, hogy a jövőben is akadozhat a földgázellátás, így az sem biztos, hogy ilyen magasan lesznek az árak, nézzünk csak vissza 2-3 évvel. A piaci viszonyok mozgatják a földgázt, így értelemszerűen felfele és lefele is kilengenek az árak. Hogy mást ne mondjak, a rezsicsökkentés bevezetését követően az európai fogyasztók 50 százalékkal kevesebbet fizettek a gázért, miközben a magyar kormány lépésének köszönhetően a hazai fogyasztók csak 20-25 százalékkal kapták olcsóbban az energiahordozót. Néhány éve igazi gázdömping volt, amikor az LNG szállítmányok révén Európa partjainál is megjelent az amerikai palagáz a közel-keleti, afrikai eredetű LNG mellett. Az ma felmérhetetlen, hogy a következő 15 évben mikor milyen keresleti és kínálati viszonyok lesznek. Minket viszont köt a szerződés, akkor is fizetni kell, ha nem használjuk fel a gázt, ráadásul a Gazprom olyan szerződéseket szokott kötni, ami megtiltja a gáz harmadik félnek történő továbbértékesítését. Megmosolyogtató, hogy miközben Szijjártó Péter ünnepli a hosszútávú gázszerződést, az Orbán-kormány 2011-ben elfogadott energiastratégiájában, amely 2030-ig ad kereteket a hazai energiapolitikának még az volt a fő jelmondat, hogy „függetlenedés az energiafüggőségtől”. Hát ez nem nagyon sikerült.
Ennek ellenére a háború előestéjén Orbán Viktor a lekötött 4,5 milliárd köbméteren túl újabb egymilliárd köbméter gáz szállításáról is tárgyalt állítólag Vlagyimir Putyinnal. Ön szerint ezt mi indokolhatta?
Miután a részleteket nem ismerjük, illetve azóta nagy hallgatás van erről, így nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa ennek az egymilliárdos tételnek, a célok kapcsán is feltételezéseink lehetnek csak. Én úgy gondolom, hogy Orbán Viktor úgy szerette volna ennek az egymilliárd köbméternek a szállítását, hogy azt az Magyar Villamosművek (MVM) harmadik félnek is értékesíthesse. Az MVM, amely immár általános energiaholdinggá vált és felel az egyetemes gázszolgáltatásért is, hallatlan veszteségeket könyvel el a rezsicsökkentésen, hiszen még az állítólagosan olcsóbb (ez egyébként nem igaz!) orosz gázt is jóval drágábban veszi, mint amennyiért jelenleg a lakosság kapja. Azt gondolom, hogy a plusz mennyiség eladásával azt az óriási veszteséget próbálták volna némileg csökkenteni, amit most az MVM elszenved. A rezsicsökkentés ellenére piaci ár és a magyar lakossági ár közötti különbség nem tűnik el a semmibe, hiszen az MVM-nél 800-1000 milliárdos veszteség formájában megjelenik.
Ez az oka, amiért az ellenzéknek nem tetszik a rezsicsökkentés? A kormányzati propaganda szerint állítólag választási győzelme esetén Márki-Zay Péter megszüntetné azt.
A rezsicsökkentés jól hangzik. Csak amikor a kabinet tagjai kiállnak, hogy a kormány megvédi a rezsicsökkentést, azt soha nem teszi hozzá, hogy mindez az embereknek mennyibe kerül, amit persze nem a sárga csekken fizetnek meg, hanem máshol beszedett adók formájában. A rezsicsökkentés mostani formában rossz, hiszen mindenkinek jár. Nem szeretek ezzel az elcsépelt példával jönni, de azok is jogosultak a rezsicsökkentésre, akik a budai hegyekben lévő házuk medencéjét fűtik az olcsó energiával, pedig nekik egyáltalán nincs erre szükségük. Ez a fajta egyenlősdi ostobaság, igazságtalan és méltánytalan már csak azért is, mert így, hogy a gazdagoknak aránytalanul sok pénzt adunk, a forrásokat azoktól vesszük el a pénzt, akik valóban rászorulók. A rosszabb szociális helyzetben lévőket kell segíteni, ahogy azt egyébként az ellenzék tervezi, ha megnyeri a választást.
A gyakorlatban a szociális rászorultságot mi alapján állapítja majd meg az ellenzék? Hiszen egyrészt nagyon magas a szegénységben élők aránya, másrészt, ha javult is a helyzet, még mindig számottevő az eltitkolt jövedelmek aránya.
2010 előtt, sőt azt követően is voltak sávos rendszerek, tehát ezt nem kell nekünk feltalálni. Nincs kőbe vésve, de a terveink szerint a fogyasztás mennyiségéhez és a szociális helyzethez is kapcsolni szeretnénk a támogatást. Ahhoz, hogy egy korrekt rendszert tudjunk létrehozni, az önkormányzatokat is be kell vonni, ehhez viszont az új kormánynak partnerként és nem a központ kiszolgálójaként kell a településeket kezelni. Az önkormányzatoknak például van nyilvántartása arról, hogy kik azok, akik különböző segélyekért jelentkeznek, a kistelepüléseken pedig személyesen is ismerik a lakókat és tudják, hogy ki az, aki valóban rászoruló. Azt sem zárnám ki, hogy a legszegényebbek egy alapközműszolgáltatást ingyen kapjanak. Ennek nyilván a bevételi forrását meg kell valahonnan teremteni, ez akár olyan módon is megvalósulhat, ha a leggazdagabbakat kitesszük a szabadpiacra. Nem kevés olyan ember él Magyarországon is, akinek üzleti befektetésként akár 4-5 lakása is van, amelyek mindegyikére megkapja a rezsicsökkentést, ami szerintünk már önmagában igazságtalan.
Ha már a rászorultságot említi, sok szakértő látja úgy, hogy a legszegényebbek a rezsicsökkentés kárvallottjai, hiszen számos kistelepülésen nincs vezetékes gáz vagy csatornahálózat, miközben a tűzifa vagy a palackos gáz piaci áras. Ennek kezelésére milyen megoldási javaslatuk van?
Természetesen erre is van elképzelésünk. Talán döbbenetes, de Magyarországon nagyjából 4 millió ember nem gázzal vagy villamosenergiával oldja meg a lakása fűtését. Az ellenzék energiapolitikájának a célja, hogy ezeknek az embereknek a lakóhelyén korszerűsítsük a fűtést. Hiszen ma gyakorlatilag mindent elégetnek ezek az emberek, hogy ne fagyjanak meg, ami közben komoly légszennyezéssel jár. Érdemes megemlíteni, hogy a lakásokállomány 12 százaléka olyan állapotban van, amire nem érdemes költeni, ezek nem felújíthatóak. Ugyanakkor sok ellenzéki vezetésű városban a problémát felismerve elindult egy bérlakásépítési program. De nagyon magas azon otthonok aránya is, amelyek nagyon pazarlóak, hiszen az épületeink 70 százalékánál a felhasznált energia 40 százalék elmegy a levegőbe. Akár vissza nem térítendő támogatásokkal egy nagyon komoly szigetelési programra is szükség lenne.
Ezek szép tervek, de a megvalósításukhoz források kellenek…
Valóban, ugyanakkor az elmúlt időszakban ebben az ügyben óriási lépéseket tehetett volna a kormány, ha nem herdál el ezer milliárdos tételben pénzeket. Értelmetlenül folyt el ez a rengeteg pénzt a feleslegesen visszavásárolt földgáztárolókra, a felvásárolt, majd elajándékozott Mol-részvényekre, vagy éppen a Mátrai Erőműre, amelyet Mészáros Lőrinc megvett, majd jóval drágábban továbbadott az államnak. Az így elvesztegetett összegekből a magyarországi épületállomány felét fel lehetett volna újítani, akár önrész nélkül is. Ezek önmagukban is hozzájárultak volna a kisebb gáz- és villamosenergiafüggőség mellett az alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátáshoz is. Ehelyett a magyar kormány rámondta a korszerűtlen fűtésre, hogy az zöld, elnevezték háztartási biomasszának és hátradőltek, hogy teljesítették a klímacéloknál a vállalásokat. Miközben köztudott, hogy az, amit sok háztartásban elégetnek, nem nevezhető sem zöldnek, sem fenntarthatónak.
Az elmúlt időszakban azért megindult a hazai energiaellátás zöldítése, napelemekből immár kiépüt 2000 MWh feletti kapacitás, ami meghaladja a Paksi atomerőmű teljesítményét.
Valóban, 2016 után a napelemek terén határozott előrelépés történt. De a szolárenergiáról tudjuk, hogy az nem egy állandó teljesítmény, csak akkor érhető el, ha süt a nap.
Ha a napenergia kapcsán fenntartásaik vannak, akkor milyen irányba vinné az ellenzék a megújuló energiát illetően az országot?
Nem a napenergiával van gond, hanem azzal, hogy a kormány csupán ezt „hozta helyzetbe”. A megújuló energia esetében újra kell engedélyezni a szelet. Elfogadhatatlan az a jellegű mesterséges korlátozás, ami van. Miközben elvileg engedélyezett, gyakorlatilag viszont nem adnak ki új szélerőművekre immár hosszú évek óta engedélyeket. Vissza kellene engedni azokat, akik ezen a területen hajlandók kockáztatni a saját pénzüket, rá kell bízni a piacra, hogy meg tudnak-e élni belőle. A másik komolyan fejlesztendő terület a geotermia. Van egy-két látványos projekt, így például Miskolcon a távhőnek már ma is több, mint 50 százaléka geotermikus energia, és Szegeden is évek óta folyik a távhőrendszer átalakítása, aminek döbbenetesen pozitív hozadéka van. Sajnos ezeken a kevés számú projekteken túl nem nagyon használjuk ki azt az adottságunkat, hogy van egy tiszta energiaforrásunk. Óriási problémát jelent, hogy az önkormányzatok az említett két nagyvárost kivéve nem tudnak az ilyen fejlesztésekben forráshiány miatt részt venni. Működési szempontból egy borzasztó alacsony működési költségű a geotermia, ám a rendszerek kiépítése drága. A kútfúrás és az elhasznált és lehűlt termálvizek visszasajtolása, aminek köszönhetően megújuló lesz az energiaforrás, bizony komoly pénzügyi tétel. Megemlíthetjük, hogy azon két terület, ahol a geotermális energiát és a meleg vizet aktívan használják, tehát a balneológia (gyógyturizmus, gyógyászat) és a mezőgazdaság számára jelenleg nincs visszasajtolási kötelezettség. Így viszont energetikai szempontból a gyógyfürdők és az üvegházas növénytermesztők is elpocsékolják ezt a megújuló energiát, hiszen nem hagyják megújulni.
Van még egy terület, ami a rendszerváltás óta tabutéma Magyarországon, ez a vízenergia. Azóta rengeteget fejlődött az energetikában is a technológia, így ma már olyan lassú járatú folyókra optimalizált rendszerek születtek, amelyek nem igényelnek nagy duzzasztóműveket. Nem kell tehát új Bős-Nagymaros sztorit vizionálni. Ellenben vétek, hogy a két nagyhozamú folyónkat nem használjuk ki, amelyek hozzájárulhatnának egy egészséges energiamix kialakításához. Már csak azért is érdemes lenne ezen gondolkozni, mert Európában a megújuló energia nagyjából 50 százaléka vízenergia.
Nem támogatnánk a jelenlegi formájában viszont a biomassza erőműveket, ezek lehet, hogy megújuló energiaforrásokat használnak, ám nem zöldek. A biomassza erőművek CO2 kibocsátási értéke sokkal magasabb, mint akár egy korszerű szenes erőműnek. A biogáz hasznosításban viszont sokkal nagyobb potenciál van, mint, amit jelenleg kihasználunk.
A zöldenergia kapcsán egyáltalán nem biztos, hogy csak a METÁR-hoz és a KÁT-hoz való ragaszkodás, ami segít rajtuk. Szerintem időnként hagyni kellene, hogy ezen a körön kívüli vállalkozások is termelhessenek energiát, ha nekik megéri. Ehhez könnyíteni kellene a rendszeren. Nem a szabályozáson, mert az ma Magyarországon jónak mondható, ám a hozzáféréseket érdemes lehet felülvizsgálni. Fontos lenne, hogy egy lefektetett stratégiának alárendelve különböző a piaci szereplőknek engedélyezzenek hozzáféréseket, ne pedig politikai alapon dőljenek el, hogy ki és milyen forrásból származó energiát termelhet.
Említette az egészséges energiamixet. Ebből kihagyható a gyakran vitatott atomenergia? Paks 2-ről mit gondol az ellenzék?
Jelenleg nem kérdés, hogy az energiamixnek tartósan része kell, hogy legyen az atomenergia. Hosszú időt vesz igénybe, hogy ki tudjuk váltani a nukleáris energiát. A megújulók mellett ciklikusságuk, időjárás függőségük vagy kiszámíthatatlanságuk miatt szükség van ilyen alaperőműre. Felmerül persze egy olyan morális kérdés, hogy szabad-e egy olyan céggel együttműködni Paks 2 esetében, amely azokat a nukleáris robbanófejeket is gyártja, amelyek kilövésével Putyin elnök Európát és a világot is megfenyegette a közelmúltban. Ezt egyébként ma már nem csak az ellenzéki pártok gondolják így, de a korábbi paksi bővítésért felelős államtitkár, Aszódi Attila is erről beszélt több helyen is a napokban.
Én abban hiszek, hogy Paks 1 blokkjainak élettartama meghosszabbítható, így nem feltétlen gondolom, hogy szükség lenne még egy új atomerőműre, hiszen a technológia az energetika területén is hallatlan tempóban fejlődik, így újabb és újabb energiatermelő terchnológiák lépnek be a piacra, akár kiváltva, részben felváltva a nukleáris energiát. Ha kiderül, hogy ez nem járható út, vagy bebizonyosodik, hogy további nukleáris energiára van szüksége az országnak, akkor is át kell gondolni, hogy ezt a Roszatom helyett olyan nemzetközi partnerrel valósítsuk meg, amely a lakosság szemében is elfogadható és nem köthető egy agresszor államhoz.
