Múlt csütörtöki hír volt, hogy jelentősen megcsappant Oroszország arany- és devizatartaléka, az a moszkvai székhelyű jegybank közlése szerint szeptember végén csaknem 89,8 milliárd dollárral volt kevesebb a 2021 véginél, 540,7 milliárd. Ugyanaznap látott napvilágot az is, hogy Csehország az ING elemzőinek becslése szerint két hét alatt 8 milliárd eurónak megfelelő devizát adott el a piacon, hogy megvédje pénze, a korona további gyengülését az utóbbi hetekben jelentősen megerősödött, az euróval szemben még a paritás fölé is került dollárhoz képest (utóbbi azt jelenti, hogy míg hosszú éveken át egy euróért több mint egy dollárt kellett adni, addig most fordult a helyzet).
Mindkét esetben a válság egyik szokásos jelenségével állunk szemben, amikor is globális szinten megcsappannak az egyes nemzetek devizatartalékai, vagyis azok az „akksik”, amelyekből rendezik az államok a külföldi pénznemekben felmerült kötelezettségeiket (számlák kifizetése, adósságok teljesítése).
Az idén már megközelítőleg 1 trillió dollárral, 12 trillió dollárra esett a globális tartalékállomány – mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt. múlt csütörtök reggeli elemzése.
A minden korábbinál nagyobb ütemű csökkenés egy része ugyan a brókercég szerint átértékelődéseknek köszönhető, de lényegében a jegybankok egyre gyakoribb, a helyi fizetőeszközt támogató aktív devizapiaci beavatkozása hajtja a trendet. Ezt láttuk Csehország esetében, amely 2022 elejéhez képest most 19 százalékkal kevesebb devizatartalékkal rendelkezik. Ugyanezen idő alatt India devizatartalékai „csak” 15 százalékkal lettek soványabbak – ami azonban volumenben közel 100 milliárd dollárt jelent! –, míg a japán jegybank csak szeptemberben 20 milliárd dollárt költött arra, hogy megfogja a jen gyengülését.
Ebből a sorból Magyarország sem lóg ki. Az MNB legfrissebb adatai szerint csökkent a devizatartalék, annak szeptember végi 38,1 milliárd dolláros értéke csaknem 5,4 milliárd dollárral alacsonyabb az év elejinél.
Mondhatnánk, hogy emögött is a globális tendencia áll, miszerint az MNB a forint külföldi devizákkal – mindenekelőtt a dollárral – szembeni leértékelődését akadályozta meg, csakhogy a hazai fizetőeszköz egyre gyakoribbá váló történelmi mélypontjai nem utalnak jegybanki devizapiaci intervenciókra (vagyis olyan műveletekre, amikor az MNB a dollárjaiból forintot vásárolva próbálja erősíteni a hazai fizetőeszközt). Vagy, ha sor is került ilyen beavatkozásokra, azok nem voltak elegendőek a forintárfolyam-zuhanás megállítására, de még csak a fékezésére sem, tekintve, hogy az alapprobléma, a Magyarországgal szembeni hitelesség megcsappanása már dollármilliárdokból sem oldható meg.
Ez utóbbi persze bővebb téma és lapcsoportunk (az Mfor mellett a Privátbankár) hasábjain rendre foglalkoztunk is ezzel. Most csak a devizatartalékok szintjére koncentrálunk, amely szintjét a minap Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, vezérigazgatója kritikusnak minősítette, olyannak, amely miatt szerinte különösen fontosak az uniós források.
„Egyszerűen devizára van szükségünk. Ez mindent felülír. Ez mindaddig így lesz, amíg ilyen energiaszámlát kell fizetnünk, és deficites a fizetési mérlegünk, és biztos, hogy nem hetek vagy hónapok alatt fog visszatérni a normális kerékvágásba” – nyilatkozta Jaksity.
A szakember abból kifolyólag ítéli kritikusnak a magyar devizatartalék szintjét, hogy az a háromhavi import alá esett vissza.
Hogy sok vagy kevés-e a devizatartalék, azt két szempont alapján szokás megítélni. Egyesek azt nézik, hogy a devizatartalék elegendő-e egy bizonyos mértékű, általában három-, de akár hathavi import kifizetéséhez. Márpedig ez alapján valóban borúsnak tűnik a helyzet. Már ha abból indulunk ki, hogy a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett adatai szerint júliusban a behozatal 12,1 milliárd eurót ért el.
Ez akkori árfolyamon 12,4 milliárd dollárral ért fel, akkor ugyanis még nem fordult meg a két fő deviza viszonya. Ez az érték az azt megelőző két havi, júniusi és májusi importadatokkal együtt 38,8 milliárdot tesz ki, amelyet már (bőven) nem fedezett a július végi 36,6 milliárd dolláros devizatartalék. De ez nem újdonság, hiszen ez a tendencia – mint grafikonunkon látható – már márciustól áll fenn, az idei év harmadik hónapjában fordult elő először, hogy az adott és az azt megelőző két hónap importjának az értéke már meghaladta a devizatartalékét. Vagyis az adatok pontosan igazolják azt, amire – mások mellett – Jaksity is rámutatott.
A júliusinál frissebb adatok csak jó egy hónap múlva lesznek, de az Equilor már említett összegzése szerint már most eljutottunk odáig, hogy több ország – köztük Pakisztán és Magyarország – már a fenntarthatósági korlátnak tekintett 3 havi import értékénél is kevesebb devizatartalékkal rendelkezik.
Bár Magyarország devizatartalékai az augusztusi további, igaz, enyhe mértékű (alig 200 millió dolláros) csökkenés után szeptemberben robusztusnak tekinthetően, több mint 1,5 milliárd dollárral nőttek, 38 milliárd dollár fölé, nem szabad elfeledni, hogy közben a forint egy hónap alatt 5,6 százalékkal értékelődött le a zöldhasúval szemben, nagyobb mértékben, mint amennyivel, 4,5 százalékkal a devizatartalék augusztus végéről szeptember végére gyarapodott.
Mindenesetre megkérdeztük a legilletékesebbet, vagyis az adatgazda MNB-t arról, mi állhat a devizatartalékok emelkedése mögött. Azt a választ kaptuk, hogy
„A nemzetközi tartalékok szintjének alakulását több tényező befolyásolja. A tartalékok 2022. szeptemberi növekedését kiemelten az európai uniós források beáramlása, illetve a negyedév végi eurolikviditást nyújtó devizaswap tenderek finanszírozásához felhasznált nemzetközi repo-keretszerződésekhez kapcsolódó ügyletek okozták.”
Kíváncsian várjuk, mekkorára rúgott a szeptemberi import (erről majd csak december elején tesz közzé adatot a KSH). De még ha a devizatartalék kiugró kilencedik havi növekedése miatt meg is törne a márciustól érvényesülő negatív tendencia, akkor sem lehetne hátradőlni, hiszen az szinte holtbiztosan nem változik, hogy továbbra is pengeélen táncol ez a viszonyítási alap.
Ugyanakkor vannak, akik nem az importfedezettséget, hanem azt tekintik mérvadónak, hogy az ország rövid lejáratú külső adósságának rendezéséhez megvan-e a forrás. Az MNB ez utóbbi táborba tartozik. A 2008 őszén kirobbant világgazdasági válság tapasztalatai alapján tért át – vagyis még az előző elnök, Simor András idején – a magyar jegybank az úgynevezett Greenspan-Guidotti szabály követésére. Ennek lényege, hogy a devizatartalékoknak az ország egy éven belül lejáró külföldi adósságát kell fedezniük. Különösen akkor lehet hasznos ez a megközelítés, amikor nem lehet külső finanszírozáshoz jutni, emiatt csak a devizatartalékból lehet visszafizetni a külső adósságot.
A két metódus közötti választásnál korántsem elhanyagolható szempont, hogy a nemzetközi intézmények, jelesül az IMF is elsősorban a rövid külső adósság alapján értékelik egy ország tartalékszintjét – mutatott rá még 2016 májusában írt cikkében a most már gazdaságfejlesztési miniszter, akkor még MNB-alelnök Nagy Márton az őt e poszton közel két és fél éve váltott Virág Barnabással.
Arról, hogy most mennyi Magyarország külső adóssága, a legfrissebb adat idén március végi. Az MNB júliusban publikált Fizetési mérleg jelentése szerint a nemzetközi tartalék szintje 2022. március végén 37,0 milliárd eurót, a rövid külső adósság pedig 33,2 milliárd eurót tett ki. Itt tehát érvényesül a Guidotti‒Greenspan mutatóhoz viszonyított megfelelés, ám azt a jegybank is kihangsúlyozza, hogy az – mint fogalmaztak – „mérséklődött”. Hiszen 2021 végén még Magyarországot 26,7 milliárd euró értékű rövid lejáratú külső adósság terhelte, amelyre az akkori, 38,3 milliárdos devizatartalék bőven fedezetet nyújtott. Ez a 11,6 milliárdos különnség szűkült tehát 3,8 milliárdosra – hangsúlyozzuk, már március végéig.
S ha már IMF. Lapunk elsőként foglalkozott azzal, hogy ha az Európai Bizottság jogállamisági aggályai nem sikerül megnyugtatóan orvosolnia az Orbán-kormánynak, s emiatt elesik a többezer milliárd eurós uniós forrásoktól, akkor rákényszerülhet arra, hogy a Nemzetközi Valutalaphoz forduljon.
A már említett interjújában azonban Jaksity nem is emiatt tartotta szükségesnek, hogy az Orbán-kormány a washingtoni székhelyű intézményhez elzarándokoljon. Hanem azért, mert a magyar devizatartalék szintje a háromhavi import alá esett vissza. Ez ugyanis – mint a szakember fogalmazott –
„az abszolút vörös zászló, az IMF behívásának klasszikus előszobája.”
