2p

Több mint 260 embert küldött el csoportosan a jegybank új vezetése, könnyes jelenetekre is sor került.

A Telex írta meg, hogyan zajlott a Varga Mihály által Matolcsy Györgytől átvett Magyar Nemzeti Banknál az új vezetés által kezdeményezett csoportos létszámleépítés.

A döntésekről május 22-én tájékoztatták az érintetteket, akikkel közölték, hogy munkaviszonyuk csoportos leépítés keretében szűnik meg. Az érintetteket ezután visszakísérték a helyükre, ahol elbúcsúzhattak maradó kollégáiktól, de számítógépükhöz már nem férhettek hozzá, személyes anyagaikat csak később, egy IT-munkatárs felügyeletében menthették le.

"Amikor embereket rúgnak ki, mindig vannak felfokozott érzelmek, május 22-én a Magyar Nemzeti Bankban is akadt olyan jelenet, hogy az egyik osztályon a távozó, de a maradó kollégának is eleredtek a könnyei.

Volt ugyanakkor, aki azt mondta nekünk, hogy azért sokat nem érdemes érzelgősködni, egy leépítés természetesen mindig tele van emberi drámákkal. Nyilván ez sem volt fáklyásmenet, de ez az élet rendje, van olyan, hogy egy intézmény megpróbál költségeket csökkenteni. Más hozzátette, hogy sok ilyen csoportos elbocsátást látott különböző munkahelyeken, de ez a korrektebb és tisztább folyamatok közé tartozott, ráadásul az MNB kollektív szerződése jobb lehetőséget kínált az elbocsátottaknak, mint a munka törvénykönyve, és e forrásunk szerint a szakmabelieknek nem is lesz nehéz elhelyezkedniük" – írja a lap.

Összesen bő 260 munkatárstól vált meg az MNB, csakhogy előtte Varga Mihály korábbi állomáshelyéről, az NGM alá besorolt Pénzügyminisztériumtól 50-60 munkatárs érkezett, ezért is duzzadt kezelhetetlen méretűre az állomány, március végén már 1775 aktív alkalmazottja volt a jegybanknak.

A Telex forrásai szerint ebben az elbocsátási hullámban nem igazán a Matolcsy Györgyhöz esetleg túlzottan lojális munkavállalók voltak a célpontok, hanem a korábbi vezetés által felduzzasztott, de Varga Mihályék által nem preferált részlegek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!