6p

Bár a szakértők őszre jósolták a hatodik hullámot, úgy tűnik, mintha jóval hamarabb kopogtatna Európa ajtaján: nemcsak Kínában, Hongkongban és Dél-Koreában hanem az európai országokban is újra elkezdtek emelkedni a számok.

Az, hogy a koronavírus még mindig mennyire kiszámíthatatlan, mutatja, hogy február elején Jakab Ferenc virológus professzor az ATV Híradójának még így nyilatkozott:

„Úgy gondolom, hogy egy jól átvészelhető nyugodt tavaszi és nyári periódus után, a következő őszi és téli szezonban látjuk majd meg, hogy visszatér-e a vírus, milyen intenzitással, milyen variánssal és milyen esetszámokkal.”

Tényleg a nyakunkon a hatodik hullám? Fotó: Depositphotos
Tényleg a nyakunkon a hatodik hullám? Fotó: Depositphotos

Rusvai Miklós virológus ugyanebben az időben így gondolkozott:

„Nyárig hosszú idő van, akár újabb variáns is megjelenhet.”

Valóban újabb SARS-CoV2 variánsok cirkulálását mutatják ki világszerte, de ezek járványtani súlya még nem kellőképpen ismert – írja szinte válaszul erre Dobson Szabolcs, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Betegségmegelőzési és -Kontroll Központ (ECDC) aggódni kezdett az ukrajnai menekültek kapcsán és kiadta a COVID-19 tesztelés, oltás és az Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek befogadóállomásai számára javasolt védőintézkedések végrehajtásáról szóló dokumentumot.

E szerint a befogadóállomásokon elhelyezett, Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek ingyenes hozzáférést kell biztosítani a SARS-CoV-2 teszteléshez és a COVID-19 elleni védőoltáshoz. Ezenkívül az ECDC védőintézkedéseket is javasol.

Mindeközben egyes magyar településeken ismét emelkedés figyelhető meg a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációjában. A vizsgált városok közül Budapesten, Békéscsabán, Egerben, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen tapasztalható emelkedő tendencia.

Bár Magyarországon az aktív fertőzöttek számát tekintve még nem jelenthető ki, hogy itt lenne a hatodik hullám, a PCR-tesztek pozitivitási aránya mégsem akar lankadni, sőt. Március 17-én 40 százalékos volt, tegnap 39,9 százalék, de ma is 30 százalék feletti volt.

A Rusvai Miklós által emlegetett új mutánsokat egyébként Franciaország több régiójában, Angliában, az USA-ban, Izraelben és másutt is kimutattak, ilyen a deltakron variáns, amely a delta és az omikron variáns hibridje, de mutattak ki Thaiföldön és Izraelben omikron B.2.2 variánst, amely állítólag az omikron BA1. és BA2. hibridje.

Szakértők szerint itt az újabb hullám

„Elindult a következő hullám Európában” – írta Eric Topol is, a Scripps Orvostudományi Kutatóintézet alapítója és igazgatója a Twitteren, utalva a COVID-19 esetek számának gyors emelkedésére Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Görögországban és más országokban, melyet a Házipatika vett észre a Fortune-ra hivatkozva.

A szakértők sem igazán tudják, hogy mi az oka az egész világon megfigyelhető új fertőzési hullámnak, de arra gondolnak, hogy néhány nagy tényezőre vezethető vissza, ideértve az omikron lopakodó változatának elterjedését, a korlátozások enyhítését, valamint a vírussal kapcsolatos viselkedésmód megváltozását.

Az Európai Betegségmegelőzési és -Kontroll Központ fenti intézkedései kapcsán azonban felmerülhet egy negyedik tényező is, nevezetesen, hogy a hatodik hullám elindulásában talán némileg hozzájárulhat a háború okozta óriási ukrán menekülhullám Európa felé. 

Kemenesi Gábor virológus tegnap a Népszavának egyébként így fogalmazott:

„Hogy mit fog csinálni ez a variáns, még nem lehet megmondani, a járványt mindig az mozgatja, hogy merrefelé talál magának utat a vírus. A koronavírus járvány még mindig nem egy olyan „beállt” rendszer, mint az influenzáé, egymástól függetlenül jönnek létre az új változatok”.

Ausztria

Az osztrák kormány négy napja jelentette be, hogy március 23-tól ismét kötelező lesz beltérben FFP2-es maszkot viselni, illetve a fertőzöttekre ismét karanténszabályok vonatkoznak majd. A kormány nem a fertőzöttek számának megugrásával magyarázta az intézkedést, hanem az egészségügyi intézmények tehermentesítésével. Február 28-án egyébként 20 210 főt regisztráltak koronavírussal, azóta minden nap ennél többet, tegnap éppen 34 340 főt.

Anglia

Nagy-Britanniában február vége óta meredeken emelkedik az új COVID-megbetegedések száma, az elmúlt héten több, mint 500 ezer embernél lett pozitív a vírus. A lopakodó omikron az új esetek közel 57 százalékát teszik ki. A március 12-ével záruló héten több mint 11 000 COVID-beteg került kórházba az Országos Egészségügyi Szolgálat adatai szerint, ami 21 százalékos növekedés az előző héthez képest.

Belgium

Emelkedik a koronavírus-fertőzéses új esetek, és a kórházban ápoltak száma is Belgiumban, az egyhetes napi átlagos fertőzésszám ismét megközelítette a tízezret – közölte a La Libre Belgique. Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan 9953 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ami 25 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak adatait. Naponta átlagosan 169 embert szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ami 17 százalékos növekedést jelent egy hét alatt. 

Németország

Február közepén lazítottak a járványügyi szabályokon, ám március 10-re minden korábbinál magasabbra, 250 ezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek napi száma. Azóta naponta 200 feletti halálesetet regisztrálnak folyamatosan növekvő esetszámok mellett, de a német kormány továbbra sem szigorít.

Szlovákia

48,25 százalékos a pozitivitási arány a tegnapi fertőzötteknél, és 10 387 főnél diagnosztizálták a vírust. Az Új szó arról ír, hogy szinte még véget sem ért koronavírus-járvány negyedik hulláma Szlovákiában, de már itt van a második omikron-hullám

Horvátország

Március 6-án 875 új fertőzöttet diagnosztizáltak, elképzelhető, hogy ez lehetett az ötödik hullám alja, mert azóta a március 11-ét leszámítva ismét ezer felett vannak az új fertőzöttek.

Franciaország

Március 7-én volt egy trendforduló, amikor 11 235 főt találtak aktív fertőzöttnek, tegnap viszont már 180 777 főt. Míg március 1-jén 19,9 százalékos volt a tesztek pozitivitási aránya, addig március 17-én már 25,9 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!