4p

Újabb 5 milliárd forintot ad a kormány munkásszállások kialakítására. Három hónapon belül ez már a második injekció ennek az ágazatnak. Főleg a keleti megyék iparvárosaiban ugorhat meg a férőhelyek száma és már gazdasági társaságok is igényelhetik a pénzt. A beruházók akár a költségek 70-80 százalékát is közpénzből szerezhetik meg.

Az elmúlt pár hónapban több jelentős ipari beruházást jelentett be a kormány, illetve egyes, korábban kezdett építkezések is tovább haladtak. A jelek szerint nagyon fontos lett a kormánynak, hogy még gyorsabban történjenek ezek a beruházások, s a humánerő háttér is biztosított legyen. A munkaerő képzése mellett most az emberek elhelyezése került a középpontba. Utóbbi azért, mert egy adott munkerő tömeg kezelése sokkal egyszerűbb egyetlen telephelyen illetve lakóhelyen, mint buszoztatni őket akár 30-50 kilométeres körben vagy fizetni a bejárásukat annak minden kockázatával.

A nagy ipari beruházásoknál egyszerre akár többszáz embert is el kell helyezni (forrás:MTI)
A nagy ipari beruházásoknál egyszerre akár többszáz embert is el kell helyezni (forrás:MTI)

A munkásszállások tehát főleg az iparvárosokban, az észak-nyugati határövezetben, továbbá egyes óriásberuházásoknál indokoltak, mint például a MOL tiszaújvárosi polio-gyára vagy a FAKT AG bezenyei egymilliárd eurós mezőgazdasági-logisztikai és ingatlan beruházása, ami ráadásul kiemelt kormányzati beruházás.

„November elejétől ötödik alkalommal lehet pályázni, a Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap 2021. évi kerete terhére biztosított keretösszeg ezúttal 5 milliárd forint” – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A program első négy kiírásában 39 önkormányzat és gazdasági társaság alakíthatott ki mintegy 5 ezer munkásszállási férőhelyet összesen 12,4 milliárd forint támogatással. Most tehát 5 milliárd forinttal nő a teljes program összege és akár további ütemek is lehetségesek – bár erről még nem nyilatkozott a szaktárca.

Kik pályázhatnak? Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok 2020. november 2-től 2021. március végéig nyújthatnak be támogatási igényt az illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalokhoz. Támogatás a legalább 80, de legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához kérhető.

„Az ötödik kiírással életbe lépő változás, hogy a támogatás segítségével legfeljebb 200 férőhelyes munkásszállás hozható létre, és módosulnak a támogatás igénybevételével létesíthető munkásszállás minimális felszereltségére, szolgáltatásaira vonatkozóan meghatározott előírások is, ami komfortosabb szálláshelyek megvalósítását teszi lehetővé” – emelte ki Bodó Sándor.

A helyi önkormányzatok, helyi önkormányzati társulások és az ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságok a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásként, 80 százalékos támogatásintenzitás mellett, míg a magántulajdonú gazdasági társaságok regionális beruházási támogatásként juthatnak forráshoz a programban.

A kormány igyekszik terelgetni ezeket a forrásokat a szerint, hogy az ország melyik régiójában van az adott pályázó gazdasági társaság. A kevésbé fejlett körzetekben (Észak-Magyarország, Észak-Alföld,  Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) 50–70 százalékos, a Közép-Dunántúlon 35–55 százalékos, a Nyugat-Dunántúl régióban 25–45 százalékos a támogatás. A gazdasági társaságok részére nyújtott támogatás – az uniós szabályokkal összhangban – Budapesten nem, Pest megyében pedig csak korlátozottan érhető el. Ha csak az építési költségekre kérik a támogatást, akkor nem kell visszafizetni, új tárgyi eszközök beszerzéséhez viszont igen.

Magyarországon a piacon lévő vállalkozások mintegy 3-4 ezer forintot kérnek egy főtől (vagy munkáltatójától) éjszakánként, a munkásszállások zöme 150 fő alatti ingatlanokban helyezi el az érdeklődőket. Ha egy vállalat nagyobb kontingest foglal le hosszabb időre, akkor természetesen adnak némi kedvezményt. A mostani bejelentés akár 200 fős ingatlanok megépítését vagy felújítását is lehetővé teszi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!