1p

Kimondott cél a járvány által kevésbé sújtott üdülőhelyek turistaforgalmának újraindítása.

Egyiptom bejelentette vasárnap, hogy a gazdaság élénkítésére július 1-jétől újraindítja a koronavírus-járvány miatt március óta szünetelő nemzetközi légi közlekedést.

A kormány nemrég mutatta be tervét az ország megszokott életének fokozatos újraindítására, benne a gazdaság élénkítésére bevezetendő intézkedésekkel, noha az arab országban egyelőre napról napra növekszik az új fertőzések száma. Július 1-jétől minden egyiptomi repülőtérről elindulnak a nemzetközi járatok, és helyreáll a kapcsolat azokkal az országokkal, amelyek már szintén újraindították nemzetközi légi közlekedésüket.

Már hétközben közölték hivatalosan, hogy a járvány által legkevésbé sújtott üdülőhelyekre július elejétől visszatérhetnek a külföldi turisták. A bérelt légi járatokkal Egyiptomba érkező turistáknak októberig nem kell vízumdíjat fizetniük.

A majdnem 100 millió lakosú országban eddig csaknem 43 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 1484-en haltak meg a betegségben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!