2p

Visszatért az utazási kedv, bár egyelőre a korábbi évekhez képest kevesebb utasra számít a vasúttársaság.

Július elsejétől számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma - közölte a MÁV Start Zrt.

A vasúttársaság közleményei szerint zajlanak az egyeztetések a külföldi vasútvállalatokkal és a technológiai előkészületek is folyamatban vannak. A járványhelyzet idején 90 százalékkal csökkent a MÁV-START nemzetközi utasforgalma, azonban fokozatosan visszatér az utazási kedv, és ezzel együtt egyre többen érdeklődnek a nemzetközi járatok iránt.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

A nemzetközi vonatok csökkentett járatszámmal Magyarországról csak Ausztriába, valamint Ausztrián keresztül Németországba közlekednek jelenleg. Július 1-jétől már több környező ország felé és felől újraindul a nemzetközi vasúti személyszállítás, a menetjegyeket elővételben már megvásárolhatják az utasok a nemzetközi járatokra.

A MÁV egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a arcmaszk viselésének szabályai egyes országokban eltérhetnek, a magyarországi szakaszon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat eltakaró maszk vagy sál viselése.

Hogy pontosan mely vonatokat indítja újra a MÁV, arról itt olvashat bővebben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!