5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Lakógyűlésen több mint 136 ezer ember mondott véleményt, Karácsony Gergely főpolgármester kedden ismertette az eredményeket. Fontos kérdés volt, hogy a felújítás után visszaengedik-e az autósokat a Lánchídra. A főpolgármester azt ígérte, ami rajtuk múlik, arról döntést hoznak, amihez egyeztetés szükséges a kormánnyal, arra pedig megpróbálják rákényszeríteni a kabinetet.

A Budapesti Lakógyűlés volt az első olyan fórum, ahol minden budapestivel meg akarták beszélni a legfontosabbnak tűnő ügyeket – közölte keddi sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, aki a konzultáció eredményét is ismertette.

A főpolgármester úgy vélte, a 136 ezer fős részvételi adat egy komoly eredmény és visszajelzés arról, hogy a budapestiek szeretnek a város ügyeivel foglalkozni. Kiemelte, ez az online részvételi fórumok között Magyarországon eddig a legnagyobb tömeget mozgatta meg, és úgy vélte, ez egy politikai kultúraváltás része lehet.

„A budapestiek a jövőt választották, a megszokások és a dogmák helyett a változást, az igazságtalanság helyett az igazságosságot, a szószegés helyett az ígéretek betartását és a Budapest-ellenes politika helyett a Budapest-pártiságot”

– mondta Karácsony Gergely.

A részletes eredményekre áttérve a főpolgármester ismertette, 91 százalék azt tartaná igazságosnak, ha a mostani városvezetés a szolidaritási hozzájárulás tekintetében ugyanolyan elbírálást kapna, mint az előző. Felidézte, Orbán Viktor a parlamentben 2019 őszén, az önkormányzati választásokat követően is ezt mondta.

„Az biztos nem fér bele a miniszterelnöki szóba, hogy ennek a hozzájárulásnak a mértéke tizenkétszeresére nőjön”

– hangsúlyozta. Emlékeztetett, Budapest már idén is 25 milliárd forinttal többet fizet az állami költségvetésbe, mint amennyit az államtól kap, a jövő évben pedig még tovább emelkedne, ami 40 milliárdos nettó befizetői pozíciót jelentene.

„A budapestiek 89 százaléka azt a választ adta, hogy inkább ne fizessük be ezeket a sarcokat” – tért át a második kérdésre a városvezető. Megjegyezte, ennek megfelelően járnak el, amikor közigazgatási bíróságon támadják meg a követelést.

Hozzátette, más nagyvárosok a szolidaritási hozzájárulás emelkedése miatt „brutálisan csökkentették” a közösségi közlekedést, ők fenntartják a közszolgáltatásokat.

A harmadik kérdésben, melyben azt kérdezték, a kormánynak ki kell-e fizetnie azt a 6 milliárd forintot, melyet megígért a Lánchíd felújításához, a legnagyobb volt az egyetértés. A szavazók több mint 93 százaléka szerint ez a pénz jár a kormánytól, és megjegyezte, ez nagyságrendileg a beruházás áfaterhét jelenti.

Talán a legérdekesebb kérdés volt, hogy mi legyen a Lánchíd közlekedési rendjével. A szavazáson részt vevők közel 80 százaléka megtartaná a jelenlegi forgalmi rendet, vagyis hogy a dunai átkelőn a közösségi és szervizközlekedésnek adjanak elsőbbséget – mondta Karácsony, azaz – tette hozzá – a Lánchíd maradjon forgalomcsillapított híd, amit a közösségi közlekedés, a taxik, a kerékpárosok és a motorosok, illetve a felújítás befejezése után a gyalogosok használhatnak.

A Budapesti Lakógyűlésen részt vevők 80 százaléka nem szeretné, ha a felújítás után az autók visszatérnének a Lánchídra. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
A Budapesti Lakógyűlésen részt vevők 80 százaléka nem szeretné, ha a felújítás után az autók visszatérnének a Lánchídra. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A Budapesti Lakógyűlés eredményének megfelelően Karácsony Gergely utasítja a Budapesti Közlekedési Központot, hogy véglegesítsék a Lánchíd forgalmi rendjével kapcsolatos teendőket, illetve hogy folytassák a hozzá kapcsolódó területek zöldítését, a Széchenyi tér és a Clark Ádám tér gyalogosbarátabbá tételét.

Karácsony Gergely azt is közölte, még kedden fizetési felszólítást küld az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, ugyanis a tárca költségvetésében szerepel az a 6 milliárd forint, amit a Lánchíd felújításához ki kell fizetniük.

Továbbmenve azt is elárulta, szintén kedden levélben tájékoztatja a Pénzügyminisztériumot, hogy a közigazgatási per jogerős lezárultáig a Fővárosi Önkormányzat nem fizet szolidaritási hozzájárulást.

„Amennyiben a Pénzügyminisztérium az államkincstáron keresztül bármilyen módon a Fővárosi Önkormányzat zsebében próbál turkálni, az újabb pereket fog előidézni”

– ígérte a főpolgármester.

Karácsony Gergely azt is közölte, szintén kedden levelet ír Orbán Viktor miniszterelnöknek is, amiben tájékoztatja a budapestiek döntéséről, és emlékeztetni fogja arra, „nincs kettős mérce”.

Budapest első embere arra is emlékeztetett, a kormány bő egy éve nem hívta össze a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ami a kabinet és a főváros közti intézményesített együttműködés szerve lenne. Rámutatott, a kormánynak nincs Budapestért felelős tagja, ezért arra kéri a miniszterelnököt, ő álljon a fővárossal tárgyaló delegáció élére.

Újságírói kérdésre a főpolgármester azt mondta, sikeresnek tekinti a Budapesti Lakógyűlést, és reméli, máskor újabb fontos kérdésekben ki tudják kérni a budapestiek véleményét. A költségekre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, az nagyságrendileg 130 millió forintra rúgott, így „nagyon költséghatékony” volt – tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!