5p

A Space Entertainment Enterprise, Tom Cruise űrben készülő filmjének társproducerei bejelentették, hogy 250 mérfölddel, azaz 400 kilométerre a Föld felett produkciós stúdiót építenek.

A Tom Cruise űrfilmjét társproducerként készítő cég bemutatta a filmgyártó stúdió és a zéró gravitációjú sportaréna terveit. A Space Entertainment Enterprise (SEE) azt közölte, hogy a SEE-1 névre keresztelt modul tervezett befejezési dátuma 2024 decembere, amely a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi szárnyán, az Axiom állomáson fog megépülni – írja a The Guardian.

A cég filmeket, televíziós, zenei és sporteseményeket szeretne majd tető alá hozni a létesítményben, – bár a helyszín közönség befogadóképessége még nem határozható meg –, valamint olyan tartalomkészítőkkel akar szerződni, akik 400 kilométerrel a Föld felett szeretnének fejleszteni, előállítani, rögzíteni és élőben közvetíteni. A létesítményeket külső szolgáltatók is használhatják majd, de a SEE saját tartalomban is gondolkodik.

Durva lesz, mikor élőben közvetítenek majd műsort a világűrből. Fotó: Depositphotos
Durva lesz, mikor élőben közvetítenek majd műsort a világűrből. Fotó: Depositphotos

Az Axiom Station, amely január elején nyerte el a szerződést a kereskedelmi szárny fejlesztésére -, 2028-ban válik majd le az ISS-ről.

"A SEE-1 egy hihetetlen lehetőség az emberiség számára, hogy egy másik birodalomba lépjen, és izgalmas új fejezetet kezdjen az űrben. Egyedülálló és elérhető otthont biztosít majd a határtalan szórakozási lehetőségeknek egy innovatív infrastruktúrával teli helyszínen, amely a kreativitás új világát szabadítja fel” - mondják a SEE társalapói, Dmitrij és Jelena Lesznevszkij.

Hozzátették: „Mivel a világelső Axiom Space megépíti ezt az élvonalbeli, forradalmi létesítményt, a SEE-1 nemcsak az első, kiváló minőségű űrszerkezetet is biztosítja, de lehetővé teszi a kétbillió dolláros globális szórakoztatóipar alacsony, Föld körüli pályán való terjeszkedését.”

Márciusban indul az első privát űrhajós utazás

Azt már a theverge.com írja, hogy a SEE sajtóközleménye szerint egy felfújható modulról lesz szó, amely akár 6 méter, azaz közel 20 láb átmérőjű lesz. A SEE azt mondja, hogy lehetővé teszi harmadik felek számára is, hogy saját projektjeikhez használják a stúdiót. A projekthez nem adtak meg költségeket vagy becsült költségvetést, és a SEE sem részletezte, hogy mennyit számítana fel  másoknak a stúdió használatára.

Míg az Axiom űrállomásokat épít, szerződést kötött a NASA-val és a SpaceX-szel is, hogy utakat vásároljon a SpaceX Crew Dragon-jára, amivel magánszemélyeket küldhet az ISS-re. 

Az Axiom első privát űrhajós küldetése a Crew Dragonon, az Axiom-1, a tervek szerint márciusban indul. 

Az Axiom egyébként az a cég, amely idén a Nemzetközi Űrállomásra akarja küldeni Tom Cruise-t és Doug Liman rendezőt, hogy leforgassák immár a második filmet az űrben. Cruise eredetileg azt tervezte, hogy 2021 októberében indul útnak, de a 200 millió dolláros költségvetéssel kapcsolatos okok miatt az utazást néhány hónappal elhalasztották, s azóta sincs konkrét kitűzött dátum. Az biztos, hogy a film nem a következő Mission Impossibile lesz, s még az is lehetséges, hogy költségvetése még magasabb lehet, tekintve, hogy milyen sokba kerül az űrben dolgozni.

A SpaceX Crew Dragonján mindössze egy repülés közel 55 millió dollárba kerül, ráadásul a NASA további díjat számít fel az űrállomás létesítményeit használó magánűrhajósokért. 

A SEE azt állítja, hogy hamarosan adománygyűjtő kört tervez.

Beindulhat az űrgazdaság

Eközben egy orosz filmes stáb sikeresen elrepült az ISS-re október elején, hogy egy 12 napos forgatáson vegyen részt, a Challenge (Kihívás) című filmben. A produkciót, - amely egy sebészről szól, akinek meg kell operálnia egy beteg űrhajóst az űrben, mert egészségi állapota miatt nem térhet vissza a Földre kezelésre -, a tervek szerint még ebben az évben bemutatják.

Bár ma már elterjedtek az űrhajósok által felvett felvételeket tartalmazó dokumentumfilmek – és az élő, globális televíziós közvetítés óriási ugrást jelentett az Apollo Holdraszállásával –, a légkörön túl csak szerény kísérletek történtek fikciók filmezésére. Annak ellenére, hogy az űrben játszódó alkotások a filmipar alappillérei, a logisztikai és pénzügyi akadályok miatt a legnagyobb kihívásokat a kreatív kellékesek és a speciális effektusok csapatai végezték el annak érdekében, hogy elhessegessék a közönség hitetlenkedését.

A közelmúltban tett kísérletek egyébként, - amelyek a gravitáció nélküliség és az űr megalkotására irányultak – jócskán megtérültek a mainstream filmesek számára. Sandra Bullock és George Clooney súlytalanságának, és szabadeséseiknek valósághű megjelenítése mögött több éves kutatás, erőfeszítés és sokmillió dolláros innováció állt, amikor Alfonso Cuarón 2013-ban leforgatta velük a Gravity című filmjét. A 100 millió dollárba kerülő mű 723 millió dollárt hozott a konyhára, és hét Oscar-díjat nyert.

Ezek után kifejezetten nagy érdeklődés övezi Tom Cruise beharangozott, űrben készülő filmjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!