3p

Ha igaza lesz az elemzőknek, és év vége felé felgyorsul az infláció, akkor többet kell kapniuk az átlagos 11 ezer forintnál.

A szakértőket is meglepte, hogy mindössze 2,8 százalékos lett az infláció szeptemberben, de a nyugdíjasok rosszabbul jártak: a fogyasztásuk szerint számolt infláció 3,1 százalék volt az előző hónapban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett jelentéséből.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Vagyis elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában a nyugdíjasok inflációja szinte minden hónapban meghaladta az év eleji nyugdíjemelés - 2,7 százalékos - mértékét. A kivétel az év első hónapja, január volt, akkor 2,7 százalékot mért a KSH. Ezt követően lendületesen emelkedett az infláció, volt, hogy meghaladta a havi 3,6 százalékot, és most szeptemberre szelídült 3,1 százalékra.

 

Ha onnan nézzük a folyamatot, hogy mit jelent ez a nyugdíjasok kompenzációja felől, akkor van egy jó meg egy kevésbé jó hírünk. A törvény szerint akkor jár kiegészítés az időseknek, ha az első nyolchavi nyugdíjas infláció nagyobb, mint az év eleji emelés mértéke. Ha a különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor egy összegben kapják meg az eltérés szerinti összeget a nyugdíjasok, ha viszont ennél nagyobb, akkor meg is emelik a nyugdíjakat, vagyis kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre.

Idén az előbbire kerül sor, mivel január és augusztus között 3,4 százalékos volt a nyugdíjas infláció. Látszik, hogy a szeptemberi adat elmarad ettől, vagyis ha most állapítanák meg a kiegészítést, akkor kevesebb pénz illetné meg az időseket. Ami egyben azt is jelentené, hogy kevesebbet buktak a tényleges inflációnál kisebb nyugdíjemelésen, így nem kellett akkora összeggel lényegében meghitelezniük a költségvetésnek a jogosan járó részüket, amit csak utóbb kapnak meg.

Csakhogy elemzők szerint az év hátralévő részében megint gyorsulhat az infláció. Van olyan szakértő, aki szerint decemberben közel kerülhet a 4 százalékhoz ez a mutató. S mivel az árkosáron belül a nyugdíjasok fogyasztásában nagyobb tételt jelentő élelmiszerek ára nagyobb mértékben emelkedik - szeptemberben 5,1 százalékkal - akkor feltételezhetjük, hogy a gyorsuló infláció erősebben fog hatni az idősek pénztárcájára.

Vagyis könnyen lehet, hogy utóbb kiderül, még több pénz járna a nyugdíjasoknak, ha az egész évet nézzük, és nem csak a törvényben foglalt első nyolc hónapot. Ebben az esetben a kormány utólag rendezi a különbözetet, vagy a kora nyáron elfogadott költségvetésben rögzített 2020-as nyugdíjemelés mértékén változtat.

Erre azonban még várni kell. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében például az egész évre 3,3 százalékos inflációt jelzett előre. A KSH közleménye szerint január és szeptember között 3,3 százalékos volt a drágulás átlagos üteme. Vagyis ezen a szinten kellene maradnia a további hónapokban az árromlásnak, hogy teljesüljön a jegybank prognózisa, és átlagosan 11 ezer forintot kapjanak a nyugdíjasok, amint azt már bejelentette Orbán Viktor miniszterelnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!