TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta megtudni a Miniszterelnökségtől egy írésbeli kérdés formájában, hogy miért drágult a győri vízi élménypark építésének költsége. Lapunk is megírta, hogy a Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Opus Global Nyrt. egy részben közvetlen tulajdonában álló cége megnyerte

a nettó 19,5 milliárd forintot érő „győri vízi élménypark kialakítása” elnevezésű projekt közbeszerzését.

A Miniszterelnökség nevében Orbán Balázs államtitkár indokolta meg, hogy miért lett ilyen drága az építkezés:

  1. A kormány még 2017-ben együttműködési megállapodást kötött Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával, amely a győri vízi élménypark fejlesztését is magában foglalta. A 2017-es megállapodás során a forrásigényt egy előzetes becslés alapján határozták meg. 
  2. A város ezt követően, 2018-ban igényelt támogatást az előzetes dokumentáció kidolgozására
  3. A kiviteli terveket is tartalmazó tervezői költségbecslés pedig 2019- ben készült el.
  4. A már elkészített megvalósíthatósági tanulmány alapján írták ki a kérdésében említett közbeszerzési eljárást, amely nyílt közbeszerzési eljárás volt, és mindösszesen egy ajánlat érkezett be.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Az pedig Mészáros Lőrinc ajánlata volt. A tendert Győr Megye Jogú Város Önkormányzata élén még a korábbi polgármester, a fideszes Borkai Zsolt írta ki, aki ugyan az emlékezetes szexbotránya után még megnyerte az önkormányzati választást a városban, kicsit később viszont, az ügy utórengései miatt mégis mennie kellett. A közbeszerzés viszont maradt, és a város színe sem lett kevésbé narancsos, mert utóda, Dézsi Csaba András is a Fidesz-KDNP tábort erősíti. 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.