2p

A költségvetés rendkívüli tartalékából fizetik ki a patinás szombathelyi klubnál az elmaradt béreket és rezsiszámlákat.

Összesen 470 millió forinttal támogatja – utólag – a Haladás 2024. évi működését és sportszakmai feladatait a kormányzat, az erről szóló kormányhatározat a hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg. A patinás klub támogatásának forrása a költségvetés központi tartaléka, míg ennek elköltését a sportért is felelős honvédelmi miniszternek kell felügyelnie.

A rezsiszámlákban is elmaradásban van a klub
A rezsiszámlákban is elmaradásban van a klub
Fotó: Wikipedia

Mint arról hétfőn beszámoltunk, Vas vármegye főispánja, Vámos Zoltán a Facebookra feltöltött videójában azt közölte, a kormányfő és a sportért felelős államtitkár javaslatára egy kormányhatározat egyedi támogatást biztosít a szombathelyi klubnak az elmaradt bérek kifizetésére és a létesítményüzemeltetésből származó hátralékra is. Ehhez az ellenzéki vezetésű város is hozzájárul 28 millió forint támogatással.

A Haladás azt követően került nehéz helyzetbe, hogy Homlok Zsolt tulajdonos elvált Mészáros Lőrinc lányától, ugyanis a közbeszerzéseken addig rendre sikeresen pályázó cég, a Homlok Építőipari Zrt. annyira kiesett a NER kegyeiből, hogy hatalmas mélyrepülésbe kezdett. A Haladás 2022-ben még 465 millió forint reklámbevételt könyvelhetett el, ez az összeg azonban 2023-ra 20 millióra apadt.

A klubot Schäfer András válogatott labdarúgó mentette meg, aki először 5, majd 10 millió forinttal támogatta meg a vasi vármegyeszékhely patinás csapatát, majd januárban arról egyeztek meg a városvezetéssel, a Szombathelyről indult, most az Union Berlinben focizó Schäfer tulajdonrészt is szerez a csapatot fenntartó kft.-ben. Ez egészül ki most egy egyszeri kormányzati (és önkormányzati) támogatással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!