7p

Kína 2060-ra szén-dioxid-semlegessé akar válni, ez az igen ambiciózus cél pedig olyan vállalatokat hoz létre, amelyeknek megvan az esélye arra, hogy előbb-utóbb világelsővé váljanak a saját területükön - még akkor is, ha nem teljesül a nagy kínai célkitűzés.

Két évvel ezelőtt Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalosan bejelentette, hogy a világ második legnagyobb gazdasága arra törekszik, hogy 2030 után ne emelkedjen a kibocsátott üvegházhatású gázok éves mennyisége, míg 2060-ra Kína már a tényleges szén-dioxid-semlegességre törekszik – írja a CNBC. A karbonsemlegesség a gyakorlatban tehát azt jelentené, hogy az egész ország által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét más módon egyensúlyoznák. Bár a szénfüggőségről való leválás egyelőre nehézkesen halad, az elemzők egyetértenek abban, hogy a pekingi vezetés éghajlatvédelmi törekvései olyan lépéseket ösztönöztek, amelyek szerencsés hatása a megújuló energiára és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére összpontosító vállalkozások támogatása.

Kína már most is vezető szerepet tölt be a szén-dioxid-mentesítési erőfeszítések számos területén - mondta Norman Waite, az energiapiaccal és ágazati trendek elemzésével foglalkozó ’Institute for Energy Economics and Financial Analysis’ intézet energiaügyi pénzügyi elemzője. A kínai cégek ott vannak az élen, és a mezőnyben – nemcsak egy-kettő, hanem csomó vállalat, amelyek folyamatosan törnek előre - tette hozzá.

Tengerentúli terjeszkedés

Az nyilvánvaló, hogy az előretörés egyik fő területét az elektromos autók és akkumulátorok jelentik, és látható, ahogy a kínai elektromos autók gyártói Kínán kívülre is kiterjesztik az üzleti tevékenységüket. A kínai elektromosautó-óriás és akkumulátorgyártó BYD szeptember végén indította útjára személyautóit Európában, míg a start-up Nio október elején tartja bemutatkozó rendezvényét Berlinben, elsőként a kontinensen.

A megújuló forrásokból előállított energia tárolására és továbbítására szolgáló technológiák szintén olyan terület, amelyet az elemzők figyelemmel kísérnek.

A kínai vállalatok közül egyre többen érik el azt a méretet Kínában, hogy külföldön is elkezdenek partnerségeket kötni az energiatárolás területén - mondta Johan Annell, az Asia Perspective tanácsadó cég partnere, aki elsősorban Kelet- és Délkelet-Ázsiában működő észak-európai vállalatokkal dolgozik. Annell szerint az energiahatékonyság, a fűtéshez és hűtéshez szükséges berendezések terén szintén sok kínai vállalat indult el és kezdett üzleteket kötni, különösen a Kínát körülvevő országokban – például Mongóliában és Kazahsztánban.

A kínai cégek elindultak. Fotó: Pexels
A kínai cégek elindultak. Fotó: Pexels

A tengeri szélerőművek

A tengeri szélenergia-ágazat egy másik olyan terület, ahol Kína vezető szerepet tölthet be. A tengeri szélenergia az a megújuló energiaforrás, amely a part menti vizekben kiépített turbinákat használja – ezek közül sok a világ legnagyobb városainak közelébe telepíthető – ismertette Waite az IEEFA szeptemberi jelentésében.

A Mingyang Smart Energy, amely már most is piacvezető szerepet tölt be a tengeri szélenergia területén Kínában, minden jel szerint akkor fogja felforgatni a nemzetközi piacokat, amikor a létező versenytársak éppen rosszabbul teljesítenek – fogalmazott Waite. Mint mondta, a vállalat stabil pénzügyi hátterével, nagy termelési kapacitásával és potenciálisan agresszív árképzésével minden bizonnyal képes lesz meghódítani a tengerentúli piacokat; különösen úgy, hogy az iparág három globális szereplője - a Siemens Gamesa Renewable Energy, a dán Vestas Wind System és a General Electric – mind veszteséget jelentett az elmúlt időszakokban.

A Mingyang pedig el is kezdte: decemberben a kínai vállalat szándéknyilatkozatot írt alá egy gyár építéséről az Egyesült Királyságban, és megvizsgálta a helyi brit piacra való belépés lehetőségeit. A vállalat egyéb projektjei vagy szerződései között olaszországi, japán és vietnami partnerek is szerepelnek – tette hozzá az elemző. Az IEEFA előrejelzése szerint az Egyesült Királyság és Európa többi része a következő három évben várhatóan egyenként mintegy 10 gigawatt tengeri szélenergiával bővül, azaz hatalmas piacra csaphatnak le a jó ütemben érkező kínai cégek.

Új infrastrukturális beruházások

A kínai vállalatok számára az ország szén-dioxid-semlegesség témájához való igazodás jól illeszkedik a Pekingben meghatározott más irányelvekhez, legyen szó akár az innováció javításáról, akár a magasabb szintű ipari termelésbe történő belépésről, vagy a nem hagyományos infrastrukturális beruházások fellendítéséről - mondta Bruce Pang, a JLL vezető közgazdásza és Kínával foglalkozó kutatási vezetője.

Mélyen a zsebekbe kell nyúlni Pekingben is

A Világgazdasági Fórum és az Oliver Wyman jelentése szerint a gyakorlatban mintegy 22 billió dollárra van szükség Kína ambiciózus szén-dioxid-kibocsátási céljainak eléréséhez.

Ahhoz, hogy Kína elérje a kitűzött céljait, évente mintegy 1,1 billió jüan (170 milliárd dollár) finanszírozási hiányt kell megszüntetnie - mutatott rá a nyári jelentés. Ezt csak akkor tudja megtenni, ha sokkal kifinomultabb zöld finanszírozási rendszereket dolgoz ki.

Ha a kínai vállalatok szerepet akarnak játszani a környezetvédelmi célok elérésére irányuló globális erőfeszítésekben, akkor a helyi szabványokat egyensúlyba kell hozni a nemzetközi szabványokkal - mondta Kelly Tian, az Oliver Wyman pénzügyi szolgáltatásokra összpontosító igazgatója.

Az elmúlt két év azt mutatja, hogy a kínai vezetők még mindig nem találják az egyensúlyt a növekedés és a gazdasági érdekek, valamint 

az éghajlati célok elérése között, különösen egy olyan gazdaságban, ahol a szén a domináns energiaforrás. Ennek legjobb példája az, hogy a helyi területeket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére kényszerítő túlbuzgó intézkedések tavaly olyan áramhiányhoz vezettek, amely megzavarta a gyári termelést.

Kína idén növelte széntermelési kapacitását, ami segített az országnak elkerülni a hasonló áramhiányt, annak ellenére, hogy az ország egyes részein extrém száraz és forró időjárás uralkodott - mondta Cory Combs, a Trivium China kutató- és tanácsadó cég társigazgatója az Asia Society Policy Institute által szeptemberben közzétett jelentésében. Még ha a szén-dioxid-irányelvek a legfelsőbb vezetéstől származnak is, Combs szerint a rövid távú és a hosszabb távú gazdasági érdekek között továbbra is feszültség van, amely valószínűleg a következő évtizedben is fennmarad.

A feszültség majdani mérséklése az, ami ténylegesen segíteni fogja Kínát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében - jelentette ki.

Kína, a környezetvédő?

Mindennek fényében nehezen vitatható az, hogy a kínai vezetők mostanra tudatosan felismerték, hogy az óriásgazdaság hosszabb távú fejlődéséhez mindenképpen szükség lesz arra, hogy a fejlődés váljon fenntarthatóvá. Sőt, úgy tűnik, azt is realizálták, hogy ez nemcsak a gazdasági és politikai fejlődés szempontjából kifizetődő, hiszen az állami média országszerte népszerűsíti a környezetvédelmi fejlesztéseket. Tegyük hozzá, joggal: a korábban a világ egyik legrosszabb légszennyezettségű országának számító Kínában az elmúlt évben Pekingben olyannyira javultak a körülmények, hogy a helyiek a városközpontból gyakran messzi hegyeket és csillagokat láthatnak.

(CNBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!