3p

A telepet a Mantap-hegy gyomrába vájták, mely az atomrobbantások miatt omlott be.

A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, s nem használható további tesztekhez, mert összeomlott az atomrobbantások következtében a felette húzódó hegy, ami miatt figyelni kell az esetleg kiszivárgó radioaktivitást is - derült ki a Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem geológusainak szerdán közzétett tanulmányából.

A dokumentum új megvilágításba helyezheti Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken tett bejelentését, miszerint Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A nyilatkozatot ugyanakkor politikai elemzők Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-ére kitűzött találkozójával hozzák összefüggésbe.

Nukleáris robbanások során hatalmas mennyiségű hő és energia szabadul fel. Az észak-koreai rezsim 2017. szeptember 3-án hajtotta végre legutóbbi - szám szerint hatodik - földfelszín alatti kísérleti robbantását, amelynek becsült ereje 100 kilotonna TNT-nek felelt meg és tízszer volt erősebb a korábbi tesztekhez felhasznált nukleáris eszközöknél. A szeptember 3-i kísérletet követő hetekben négy földrengés rázta meg az egyébként ilyen szempontból inaktív térséget. Szakértők már röviddel a tesztet követően úgy vélekedtek, hogy a kommunista állam északkeleti felében lévő telep instabillá vált.

A most közzétett tanulmányhoz felhasznált adatokat a kínai szakemberek a robbantást követően gyűjtötték. A Tien Dongdong, Jao Csiaven és Ven Lianhszing kutatók által készített értekezés szerint a kísérleti atomrobbantást nyolc és fél perccel követő első földmozgás "a nukleáris teszt központja irányába történt helyszíni összeomlás" volt, amelyet sorozatos földrengések követtek.

A geológusok tanulmányuk összegzésében elengedhetetlennek mondták az esetlegesen kiszivárgó radioktivitás mérését az összeomlás térségében.

Az észak-koreai nukleáris kísérleti telepek különös gondot jelentenek a Phenjan szinte egyedüli szövetségesének számító Pekingnek, hiszen a Kilcsuban lévő ilyen létesítmény alig 100 kilométerre van a kínai határtól. A phenjani rezsim kísérleti atomrobbantásai által kiváltott földmozgások kihatással voltak a kínai határtelepülésekre és városokra, ahol iskolákat és irodaházakat kellett evakuálni. A kísérletek emellett olyan félelmeket is gerjesztettek, hogy a szél radioaktiv részecskéket sodorhat Kína felé, bár a helyi hatóságok azt állítják, eddig nem mértek ilyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!