Az utóbbi néhány évben a költségvetés sarokszámai, vagyis a büdzsé tervezésének alapját képező kormányzati makrogazdasági előrejelzések rendszeresen drasztikusan eltértek a később kiszámolt tényadatoktól. Persze lehet azzal védekezni, hogy a pandémia okozta leállást nem lehetett előre látni (tényleg nem), vagy épp az orosz katonai agressziót sem (dehogynem), esetleg a közel-keleti válságot is meg lehet jelölni a differencia okaként. Ám Varga Mihályék ebben a „tippjátékban” valahogy különösen rosszul teljesítenek.
Lapunk megnézte, az utolsó „békeév”, azaz 2019 óta hogyan alakultak ezek az ominózus sarokszámok, azaz a gazdasági növekedés, az infláció, a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya, valamint a stabilitási törvény előírásai szerint számított államadósság-mutató.
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor
Cikkünkben az adott évre a költségvetési törvénytervezet benyújtásakor leszögezett adatokat elevenítjük fel (így például nem nézzük a rendeletileg átírt 2023-as büdzsét), és ezekhez viszonyítjuk a zárszámadás elkészítése során közölt tényadatokat. Az idei évre a cikkünk megjelenéséig publikált legfrissebb prognózisokat vettük alapul.
GDP-növekedés
Látható, az Orbán-kormány minden évre legalább 4 százalékos bővüléssel számolta a büdzsét. Ha a kabinet minden előrejelzése bejött volna, akkor 2024 végére csaknem 30 százalékos növekedést kellene látnunk. (Persze ez csak hipotetikus felvetés, ugyanis a tervezéskor a korábbi tényadatok alapján készítik az előrejelzést.) Az viszont már biztos, az elmúlt hat évben összesen nagyjából 12 százalékkal tudott bővülni a hazai gazdaság, ami éves szinten átlagosan 1,9 százalékos GDP-növekedést jelent. Ehhez képest szeretne most a kormányfő elérni egy 3-6 százalékos növekedést (bár ezt már nemzetgazdasági minisztere, Nagy Márton legalább 3-ra finomította – a szerk.). Az idei és a tavalyi év pocsék számait látva a bázishatás miatt jövőre még van is esélye egy vaskosabb eredménynek, ám hogy a 2025-re tervezett 3,4 százalék a későbbiekben még magasabbra kússzon, annak realitásáról már nem vagyunk meggyőződve.
Egy érdekesség: a 3,4 százalékos GDP-növekedés épp annyi, hogy ne kelljen nyugdíjprémiumot fizetni, arra ugyanis 3,5 százalékos bővülés felett jogosultak az idősek.
Infláció
Minden évben kardinális kérdés, a kabinet mennyire pontosan becsüli meg a pénzromlás ütemét. Mindenki érzi a pénztárcáján, illetve az év eleji nyugdíjemelést is ehhez a becsült mértékhez igazítják. Az ábrából látható, a kormányzat rendszeresen a ténylegesnél alacsonyabbra lövi be ezt az értéket. Emiatt azonban a költségvetés kiadásai is magasabbak lettek a tervezettnél, amit a vártnál magasabb adóbevételek sem biztos, hogy fedezni tudnak. Ráadásul, ha a pénzromlás tényleges üteme magasabb, mint a tervezett, akkor a költségvetésnek nyugdíj-kiegészítést is kell fizetnie, ami még tovább növeli a kiadási oldal terheit.
Az elmúlt hat évben az idei lesz az első, hogy az infláció a tervezettnél alacsonyabb lehet, ez azonban a tavalyi-tavalyelőtti évek vágtató inflációja után szépségtapasznak is kevés.
Ha bejöttek volna az Orbán-kormány számai, akkor hat év alatt 24,9 százalékkal nőttek volna az árak, ami éves szinten 3,8 százalékos pénzromlási ütem lett volna. Ehelyett a fogyasztói árak ez alatt az időszak alatt 56,8 százalékkal emelkedtek, éves átlagban ez több mint kétszeres, 7,8 százalékos inflációnak felel meg.
A kormányzati szektor hiánya
Egy, az utca embere számára elég nehezen értelmezhető, de mégis fontos mutatóról van szó. Tulajdonképpen azt mutatja, a mindenkori kabinet kiadásai mennyivel haladják meg a bevételeket, azaz a költségvetés mennyit „hitelez meg” saját magának. A 3 százalékos maastrichti kritériummutató egy olyan, uniós konszenzussal elfogadott mérték, ami a szakértők szerint még kezelhető túlköltekezést jelent. Ennek túllépését a Covid idején engedélyezték az uniós szervek a tagállamok számára, ám ez a lazítás lejárt, mostanra minden kormányzatnak vissza kellett volna térnie a 3 százalékos toleranciahatár alá. Az ábrából látható, Orbán Viktorék az idei évre már tervezték azt, hogy a maastrichti határ alatt lesz a hiány, ez azonban már biztosan nem fog teljesülni. A jövő évre már a tervek szerint is a maastrichti 3 százalékos határ fölötti hiánnyal számolnak.
Államadósság aránya
A 2010-es évek eleje óta törvényi előírás, hogy az államadósság mutatója, mely gyakorlatilag a GDP-hez mért arányt jelenti, az adott év december 31-én alacsonyabb kell, hogy legyen, mint az előző év utolsó napján. Szintén maastrichti kritérium, hogy ez az arány ne legyen magasabb 60 százaléknál, bár a tagállamok ezt elég lazán kezelik.
Ennek az arányszámnak két hátulütője van:
- az adott év költségvetésének tervezésekor (azaz a megelőző év nyarán-őszén) még nem tudni, mennyi lesz a megelőző év utolsó napján ez az érték;
- a mutató nem az egész év átlagára vonatkozik, hanem csak és kizárólag december 31-i állapotra, így „trükkök százait” bevetve azt év végi pénzügyi manőverekkel, állampapír visszavásárlásával a kérdéses szint alá lehet nyomni – hogy azután pár nappal később, az év elején ismét eladják azokat a papírokat.
A Covid itt is alaposan közrejátszott, a járvány miatt az Európai Bizottság eltekint a 60 százalékos szabálytól. Magyarország élt is a lehetőséggel, 2020-ra ez a mutató 77,6 százalékra emelkedett, és azóta is meglehetősen ólomlábakon baktat lefelé. Az idei szám még nem ismert, de az biztos, hogy a 2023. december 31-i 73,4 százaléknál alacsonyabb lesz, a jövő évre tervezett 72,6 százaléknál – hogy teljesüljön a stabilitási törvény előírása – azonban magasabb kell, hogy legyen!
A 2010-es évek elején Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként hívta fel a figyelmet a GDP-arányos államadósság magas értékének veszélyeire. Céul tűzte ki ennek drasztikus csökkentését, a Széll Kálmán Terv szerint ez a mutató 2018-ra 50 százalék alá csökkent volna.
