9p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az őszi politikai évad az idén sem az Országgyűlésben indult. Pedig parlamenti demokráciában ott lenne a helye a vitának az országot érintő bármely lényeges ügyben. Mint amilyen a kormányszerkezet átalakítása vagy egy nagyívű gazdaságpolitikai kurzus meghirdetése. Elvégre ott kérdezhet az ellenzék, a közéleti nyilvánosság előtt mutatható be a kormány elgondolása. De nem ez történt: megint zárt körben, „hazai pályán”, a kötcsei kúriában szólt a miniszterelnök. Holott messze nem csak a saját pártját vagy személyes híveit érintő témák jöttek szóba a kiszivárgó hírek és a kormányoldal saját csatornáin áteresztett közlések szerint. 

Országos ügy, súlyos társadalmi és gazdasági vitatéma lenne elég. Csak a gazdasági életnél maradva: 2024 első félévi tényadatai és az észlelt trendek szerint akadozik a helyreállás a 2023-as év recesszióját követően. Néhány fontos mutató javult, így a külkereskedelmi mérleg, a megelőző másfél év ijesztő deficitjei után; viszont a költségvetési hiány, az államadósság és annak kamatterhe igen rosszul alakul. Az ipari szerkezet, amelybe százmilliárdokat ölt bele a kormány, a maga energiaigényességével, környezeti vonatkozásaival, eddig is kockázatosnak látszott, az elmúlt félév pedig látványosan illusztrálta, hogy mitől tartottak az elemzők. Az ipari termelés és a kivitel gyengén alakult, az ipari recesszió pedig nagyban felelős lett az egész gazdaság ütemvesztéséért. 

Többről van szó, mint konjunkturális mozgásról. Az elektromosjármű-ipar kilátásai körül sokasodnak a kérdőjelek. A magyar kormánynak a keleti (kínai, koreai) kapcsolatokra tett hatalmas tétje még kockázatosabb lett mára, a világkereskedelemben kialakult blokkosodás idején. 

Volna tehát mit megbeszélni az Országházban. Mindezeken túl pedig egyre nyilvánvalóbbak a magyar állam működési zavarai az egészségügyi ellátás, a vasúti közlekedés, a gyermekvédelem, az idegenrendészet és a (schengeni) határvédelem, valamint egy sor egyéb elhanyagolt életszféra terén.

Hogy Kötcsén ezekről esett-e szó és miként, nem tudni. Ami nyilvánosságra került a saját híveknek szóló üzeneteken túl („véres harcosokra van szükség a politikai küzdelemben”), az részben kormányszerkezeti és személyzeti ügy, részben gazdasági orientációs kérdés. 

A sajtót izgatják a személyes vonatkozások: ki lesz a csúcsminiszter, ki követi Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén. Pedig sok idő van hátra jövő márciusig, amikor a jegybankelnöki terminus lejár. A miniszterelnök ugyanakkor közzétett geopolitikai téziseket is, noha vázlatosan, ezekre érdemes itt reflektálni. Az üzleti szereplőket azonban leginkább a gazdasági kilátásokra és a tervezett kormányzati intézkedésekre vonatkozó közlések érdekelik.  

A nyilvánosság elé került kormányfői terv főbb pontjai a következők:

 

  • a kormányfő fogalmazása szerint „ki kell kényszeríteni a 3-5 százalékos gazdasági növekedést”
  • a folyamatban levő bértárgyalásokra utalva többéves, nagy minimálbér-emelkedést említett 
  • megkétszereznék a gyerekek után járó személyijövedelemadó-kedvezményt 
  • újabb Széchenyi-terv keretében ismét programot indítanak a kis- és középvállalkozók megsegítésére. 

Ezek a kormányzati szándékok – fogalmazott Orbán – akkor valósulhatnak meg, ha „összehangolt gazdaságirányítás” lesz a gazdasági csúcsminiszter és az új jegybankelnök között. A nem nagyon bonyolult rébusz szerint Nagy Márton a csúcsminiszteri pozíció várományosa, akihez újabb területek kerülhetnek át, míg Varga Mihály átül a csökkenő feladatkörű (vagy teljesen megszűnő?) PM-ből az MNB élére. Ezzel a kormányfő reményei szerint nem fog tovább akadékoskodni a jegybank, nem áll intézményi korlát a leendő csúcsminiszter gazdaságélénkítő terveinek a megvalósulása előtt.

A médiaizgalmak ellenére valójában most is hasonló a helyzet, annyiban, hogy a leendő csúcsminiszter a Gazdasági Kabinet vezetője, és így kiemelt a pozíciója. Természetesen formailag tovább nő a súlya, ha egy konglomerátumba kerül a költségvetési politika is a már most is nagyon szerteágazó szakterületek mellé. Hogy aztán ez segít-e a magyar államapparátus hatékony működésében, az több mint kétséges. 

A külső és hazai elemzőket, gazdasági szereplőket most ennél jobban aggasztja már önmagában az MNB-re történő miniszterelnöki utalás. A magyar jegybank jogállása és alaprendeltetése nem engedi azt, hogy a kormány a maga szempontjai szerint befolyásolja a nemzeti bankot a monetáris politika működésében; ha mégis érvényesülne a politikai dominancia, annak nyilvánvaló inflációs hatásai lennének. Elgondolkodhatnak a hazai pénztulajdonosok, hogy nem lenne-e érdemes forint-aktíváikat valami megbízhatóbb valutára konvertálni. 

A kormány felé hajlik majd?
A kormány felé hajlik majd?
Fotó: MTI

Különösen akkor nő az aggodalom, ha komolyan kell venni azt a miniszterelnöki bejelentést, amely szerint kikényszerítik a gyors növekedést, az MNB mindenféle akadékoskodásával szemben. Csakhogy maga a pénzügyminiszter mondta a Közgazdász-vándorgyűlésen, hogy a gazdaság természetes növekedési üteme legfeljebb 3,5 százalék. Hogy aztán elhallás miatt, vagy más okok következtében lett abból Orbánnál három uszkve öt százalékos gazdasági növekedés, nem tudni. De a potenciális növekedési képesség fölé vitt ütem (amely persze csak átmeneti lehet) nyomban inflációs hatással jár. Az pedig pontosan az a szituáció, amelyben a jegybankelnöknek, legyen új vagy régi, fel kell lépnie kritikailag, függetlenül a politikai beállítottságától, az előéletétől. 

Mindezekhez meglehetősen általános, és igazából naiv az, ami napvilágra került a kormányfői szöveg további részeiről, nevezetesen ott, ahol a kormánypolitika gazdasági semlegessége került elő. Ilyen koncepciónak értelme, de még esélye sincs, amióta a Magyar Köztársaság tagjelölt, majd tag lett az EU-ban (és a NATO-ban).

A mai viszonyok között naiv, vagy roppant különös az olyan eszmefuttatás, hogy létezik beruházási semlegesség. Az aligha jelenthet mást, mint hogy mindegy, honnan jön a pénz, csak jöjjön. Vagy a másik oldalról nézve: mindegy, hogy baráti, kiszámítható térségben fektetnek-e be a magyar cégek, vagy válságövezetben, csak legyen rajta profit. Csakhogy a hozam csakis a hozzá tapadó kockázatokkal együtt értelmezhető; és nagyon is különböznek az eltérő relációk kockázatai. Ma igen különösen, időszerűtlenül hangzik a technológiai semlegesség tétele: „nem érdekel kié, csak a legjobb legyen” – erről érdemes lenne megkérdezni a két amerikai elnökjelöltet; valóban mindegy, hogy a Huawei vagy a hazai (nyugati) technológia kínálja magát, csak jó legyen?

Egy pont van viszont, ahol az általános elmélkedés nagyon is közel áll a tényleges kormányzati gyakorlathoz, ez a finanszírozási semlegesség. Orbán szerint a mai folyamatos finanszírozási kényszer miatt (milyen kényszerről van is szó?), „Brüsszel és London kevés, Katarra, Pekingre és Tokióra is szükség van”. 

Azt tényszerűen látjuk, hogy az államadósságban nő a devizahányad, ismét eléri az 2000-es évek elejének szintjét, az egyharmadot. A 2010-re való állandó hivatkozás teljesen tendenciózus: akkor azért volt valóban igen magas, 50 százalék körüli a devizahányad az adósságállományban, mert az IMF/EU-csomag részeként hatalmas hitelfelvétel történt a devizatartalék kiegészítésére. Azzal pedig megnőtt a bruttó, de nem a nettó adósságállomány – és átmeneti időre. A pénzügyi mentőcsomag után jó sokáig nem kellett kilépni a devizaadósság-piacra. Ráadásul az 2010-es évek elejétől dőlt az uniós transzfer – persze, hogy folyamatosan csökkent a devizahányad – tavalyig.  

Keleti pénzpiacok? Itt sem mindegy, hogy milyen a reláció. A magyar-japán finanszírozási kapcsolatok története igen hosszú és problémamentes: a magyar rating ezért Japánban jellemzően jobb, mint az amerikai, európai hitelminősítőknél. Ha a hitel nem túl drága (még a jent euróra swapolva sem), ha a nálunk jobb adósokhoz képest nem nagy a felár, akkor értelmes ügy a japán pénzpiacok igénybevétele.

A közelmúltban volt is jen-kibocsátás. Talán lehetett volna nagyobb érdeklődés a papírok iránt, és így jobb kamatkondíció – de mindenesetre a forrásbevonás megtörtént, még a ronda havi államháztartásihiány-adat és az ipari mutatók újabb romlása előtt. 

A kínai forrásbevonás azonban más ügy. Kulcsfontosságú adatokat nem ismerünk a tranzakcióval kapcsolatban. Az eléggé ismert, hogy az ügyleteknek igen erős a politikai vonatkozása, gyakran tapadnak a pénzhez politikai kondíciók. 

Megemlítendő, hogy a Moody’s a jen-kibocsátás kapcsán megerősítette a Baa2, azaz a BBB ratingnek megfelelő kötvény- és egyben szuverén besorolást, stabil kilátásokkal. Ez kellemes meglepetés, mert így továbbra is két szinttel a bóvli fölött van a magyar állami kockázat. 

A különös inkább az indoklás, amelyben elhangzik a robusztus gazdasági növekedés kitétel, a további növekedést szolgáló működőtőke-beáramlás, és az uniós források ügyében megismétlik a korábbi meggyőződést: a ’zajok’ el fognak csitulni, és Magyarország hozzájut a pénzek döntő hányadához. Sajnos úgy néz ki, hogy a hitelminősítő még nem értesült a második negyedéves (mínuszos) növekedési eredményről, a magyar ipar reménybeli teljesítményfelfutását ígérő kulcságazatok befékeződéséről. Ami pedig az uniós pénzekhez való békés hozzáférést, a zajok elhalkulását illeti, e téren nem látni a jövőt, de az Európai Bíróság ítéletének pökhendi elutasítása, a „migránsok brüsszeli buzsoztatása” riposzt és egyéb kormányzati megszólalások nem arra utalnak, hogy a magyar kormány igaz akarattal teljesítené a pénzek beérkezését ma még gátló jogi-intézményi feltételeket. 

Az őszi szezonnyitó politikusi megszólalások tehát nem azt mutatják, hogy a nyugati szövetségek számára elfogadható tartalommal és módon kívánna politizálni az Orbán-kormány. Ehelyett az eddig követett fejlesztési pálya folytatása lett meghirdetve, jórészt ugyanazon szereplőkkel. Csakhogy a külső körülmények még gyorsabban változnak, így még kisebb az esélye, hogy a kelet-nyugat közötti lavírozás sikeres legyen. Az sem esélyes, hogy az erőltetett hazai növekedés meghozza a már tavalyra is beígért komoly (4 százalékos), és az idei évre tervbe vett 4 százalékos gazdasági növekedést. Most megint hallottuk a deklarációt a 3 uszkve 5 százalékról.

A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!