2p

A héten "eldördölt a startpisztoly" és óriási összegeket lengetett be a miniszterelnök, mind a családosok, mind a kkv-k számára. Utóbbi indokolható azzal, hogy az MNB korábban bejelentette az NHP kivezetését, a családoknak járó adóvisszatérítés viszont szavazatvásárlásnak tűnik.

A kedden közölt inflációs adatok sem hoztak javulást, a KSH jelentése szerint májusban is 5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Részben erre reagálva az MNB úgy tűnik megkezdi a monetáris szigorítást. Ez is közre játszhat abban, hogy nem fogják meghosszabbítani az egyébként rendkívül sikeres növekedési hitelprogramot (NHP), sőt hamarosan akár kamatot is emelhet a jegybank.

Úgy tűnik azonban, hogy a kormány nem húzza be a féket, és szándékuk további forrásokat biztosítani a hazai- kis és középvállalkozások számára. Orbán Viktor miniszterelnök egy szerdai szakmai rendezvényen kilátásba helyezte, hogy ellensúlyozni fogják a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára azt, hogy megszűnik az NHP, továbbá azt is, ha a jegybank elkezdi emelni az alapkamatot.

Orbán Viktor közölte, a költségvetésnek forrásokat kell biztosítania a kkv-knak, az ilyen forrásnak olcsóknak, támogatottnak, fél százaléknál nem magasabb kamatozásúnak kell lennie. Ezt a héten lapunknál virtuális vendégségbe érkező Parragh László is megerősítette, aki azt említette, hogy a Széchenyi kártya is sok kkv számára jelentett óriási segítséget a válság alatt. A kamara elnöke arról is beszélt, hogy akár nulla százalékos kamatozású hitelek is elérhetően lehetnek.

A kisvállalkozóknak nyújtandó segítség mellett a miniszterelnök a családosokról sem fog megfeledkezni. Azt közölte, hogy amennyiben idén 5,5 százalékot meghaladó lesz a gazdasági növekedés, úgy a családosok az idén befizetett adójukat az átlagbér mértékéig visszaigényelhetik. Utóbbi javaslat persze kritikákat is kiváltott, hiszen úgy tűnik, hogy valójában nem a rászorulók, hanem a magasabb keresetűek kaphatnak támogatást. Ráadásul az ötlet részben szembe megy a kormány eddigi családpolitikai elveivel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!