6p

Tovább tart az üzengetés az üzemanyagárak emelkedése miatt. Miközben a kutasok a kormányra mutogatnak az adóterhelés miatt, addig a gazdasági minisztérium viszont azonnali intézkedést vár, mert a régiós átlagárnál többet kell fizetni. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő adatai szerint néhány forintos eltérés van a hazai és a régiós átlag között, ugyanakkor az olajár szárnyalása komoly érvágás a magyar autósok számára.

Minimális mozgást láthattunk a hazai üzemanyagpiacon a mögöttünk hagyott héten. Az egy héttel korábbi prognózisunk érvényesült, hiszen múlt szombaton azt jeleztük előre, hogy a már bejelentett árváltozásokon túl csak néhány forintos változás jöhet. Ez szinte szó szerint be is következett, hiszen szerdán a benzin három forinttal drágult, miközben a dízel két forinttal olcsóbb lett.

Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy az árak bőven 600 forint felett stabilizálódtak, ami júniushoz képest, amikor a lélektani szint alatt volt mindkét üzemanyagfajta ára érzékelhető drágulást jelent. Ez – ha csak a KSH meg nem lepi a szakembereket – az inflációt is felfelé húzhatja, miközben a pénteken publikált kiskereskedelmi forgalomban már látszik a hatás, hiszen miközben az összfogyasztás nőtt, az üzemanyagok forgalma visszaesett.

Ha megnézzük az uniós rangsort, akkor azt láthatjuk, hogy az egy héttel korábbiakhoz képest egy helyet rontottunk (értelmezésünk szerint a legalacsonyabb ár, a legkedvezőbb helyezést jelenti – szerk.). Ugyanakkor a héten a többi uniós országban sem volt komolyabb árváltozás.

Az egy hely változás éppen egy régiós ország miatt következett be, Csehországban ugyanis olcsóbb lett a benzin. Így az uniós összevetésben Ausztriában és Szlovákiában drágább csak a 95-ös oktánszámú üzemanyag.

A gázolaj esetében az elmúlt egy évben mindig azt láthattuk, hogy rosszabbul állunk az uniós rangsorban, mint a benzin esetén. Nincs ez másképpen most sem, ráadásul egy helyet „drágultunk” a múlt héthez képest is.

Ennél az üzemanyagfajtánál szinte mindig a régió élmezőnyében voltak a magyar árak, a friss adatok is ezt mutatják. A magyarországiakat csak az osztrák árak haladják meg.

A kormány bekeményít

A benzinárak kapcsán eddig jellemzően Nagy Márton csatázott a forgalmazókkal. A kommunikáció lényege az volt, ha felfele mentek a nemzetközi árak, akkor számonkérte rajtuk, hogy miért nem olcsóbb az tankolás a magyar kutaknál, ha pedig éppen estek az árak, akkor a csökkenést a kormány tevékenységének tudta be.

MÍg a kormány vitázik, az autósoknak nem lesz jobb
MÍg a kormány vitázik, az autósoknak nem lesz jobb
Fotó: Depositphotos

Az elmúlt hetekben, ahogy arról Mfor Üzemanyagár-figyelőben heti szinten írunk a nyersolaj és a finomított termékek jelentős drágulása miatt a hazai kutakon is emelkedtek az árak. Ez a folyamat nem arról szólt, hogy a kereskedők öncélúan árat emeltek, hanem a nemzetközi folyamatokat reagálta le a hazai piac. Ugyanakkor a drágulás érzékenyen érinti a lakosságot, ami – a közvélemény folyamatos szondázása révén - feltételezhetően a kormány tudomására jut. Talán ennek is betudható, hogy a téma terítékre került pénteken Orbán Viktor rádiós kinyilatkoztatásában is.

A magyar miniszterelnök nem túl burkoltan fenyegette meg a szektor szereplőit. Igaz, paradox módon azzal nyitott, hogy „A miniszterelnök ne fenyegetőzzön”, de azért utána hozzátette, hogy „Ha a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk.”

Ha megnézzük, hogy milyen összegről van szó a benzin esetén, akkor persze politikai gumicsontnak tekinthető a téma, hiszen a benzin esetén attól függően, hogy a szomszédos államokat, esetleg az EU-tag közép-európai országokat tekintjük régiós átlagnak 4-8 forintos a különbség. Ez egy átlagos magyar autós esetén havi szinten 5-800 forint spórolást jelent. A gázolaj áránál már érezhető különbség van, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a régiós átlag elérése kapcsán a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) folyamatosan azt kommunikálta, hogy ennél az üzemanyagfajtánál nem tudják garantálni a régiós átlagértéket. Ahhoz, hogy ez teljesüljön - ismét csak a figyelembe vett országok függvényében - 20-30 forintos árcsökkenésre lenne szükség.

Ez egyébként pont az összeg, amit a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) szerint a kormány extra sarcként beszed tőlük. Mint a héten kiadott közleményükben írták: "A környező országokban nem fizettetnek extra adókat a kiskereskedőkkel – itt viszont igen. A kiskereskedelmi adót éppen januártól "sikerült" a kisbenzinkutak esetében a húszszorosára (nem tévedés, 20-szorosára) emelni, ez most cc. 15 forint literenként - idézi fel a szövetség. És a környező országokban nem kell EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) címen befizetni további 8,3 forintot literenként. És a környező országokban nem kell az adó befizetéséhez még tranzakciós illetéket is fizetni – és még hosszan sorolhatnánk a sort, ami miatt az összehasonlítgatás legfeljebb propagandára jó, érdemi adatot nem jelent."

Az FBSZ egyébként azt is jelezte, hogy ha a kormány veszteséges működésre akarja őket kényszeríteni, akkor inkább nem fognak üzemanyagot árulni. Megjegyezték azt is, a kisbenzinkutak nem képesek még egy ilyen csapást elviselni. Az FBSZ azt hangsúlyozta, hogy a tagjaik kereskedők és nem ők, hanem a Mol nem törődik a kormány felhívásával.

A benzinkutak nem a kormánytól veszik az üzemanyagot, hanem a legtöbben a magyar üzemanyagpiac meghatározó szereplőjétől, a Moltól.

Tovább drágult az olaj

Ha eltekintünk a kormány és a benzinkutak csatározásától akkor azt láthattuk, hogy az elmúlt napokban ellentétes folyamatok zajlottak. Az olaj az egy héttel korábbi szintekhez képest tovább kúszott felfelé, míg a múlt héten 85-86 dollár körül mozgott, addig most már 87 dollár fölé került. Ugyanakkor ezt ellensúlyozta a dollár gyengülése, amely a forinttal szemben is érvényesült. A nemzetközi piacokon erősödött az optimizmus, többek között az amerikai jegybank elnökének nyilatkozatát követően. Jerome Powell ugyan meglehetősen óvatosan fogalmazott, ám a befektetők most a korábbinál jobban bíznak egy szeptemberi kamatvágásban.

Az olaj árának a növekedése megtorpanni látszik, és ezzel párhuzamosan a feldolgozott termékek (benzin, gázolaj) tőzsdei jegyzése is csak minimális mértékben emelkedett a héten.

Várakozásunk szerint a nemzetközi folyamatok nem indokolnak további áremelést, de természetesen ezt a prognózisunkat akár a forint gyengülése, akár az olaj árának megugrása felülírhatja. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő hipotézise az, hogy a kormányzati nyomásra reagálva a Mol árcsökkentést hajt végre a jövő héten, ennek révén pedig legalább a benzin esetén közelíteni fogunk a régiós átlagszinthez. Ugyanakkor, ahogy arról fent írtunk, ez nem jelent drasztikus vágást, egy ilyen lépés hatására 5-8 forinttal mérséklődhetnek az árak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!