2p

Ez az összeg felel meg ugyanis a politikus háromhavi illetményének.

A Népszava információja szerint 5 millió 938 ezer 200 forintot is kaphat Novák Katalin, ha december 31-én lemond a családokért felelős tárca nélküli miniszter posztjáról amiatt, hogy a Fidesz őt jelöli köztársasági elnöknek a jövő tavasszal távozó Áder János megüresedő helyére.

Idén március 1. óta bruttó 1 millió 979 ezer 400 forintot vihetett haza Novák Katalin. Fotó: Facebook
Idén március 1. óta bruttó 1 millió 979 ezer 400 forintot vihetett haza Novák Katalin. Fotó: Facebook

Ez az összeg a politikus háromhavi illetményének felel meg – idén március 1. óta bruttó 1 millió 979 ezer 400 forint volt a fizetése. A kormány tagjainak jogállásról szóló 2010-es törvény alapján 2022. január 1-jétől Novák Katalin már nem kap majd sem illetményt, sem más juttatást, hiszen nem gyakorolja hatáskörét, de minden bizonnyal felveheti az 5 millió 938 ezer 200 forintos távozási pénzt. A feltételes mód indokolt, hiszen  kinevezését csak 2020 szeptemberében vette át a miniszter Áder János köztársasági elnöktől, akitől minden valószínűség szerint legközelebb már a Sándor-palota kulcsait veheti át.

Novák a legutolsó vagyonbevallásában 26 millió forintos hiteltartozást tüntetett fel, valamint nyolc nagy értékű ingatlant Budapest XI. kerületében, Szegeden és Balatonlellén, amelyeknek fele részben vagy kizárólagosan a tulajdonosa. Az azonban, hogy egészen pontosan miként is számolnak majd el a leköszönő miniszter lelépési pénzeivel, még nem ismert: a lap kérdezte a miniszter sajtósait, de nem kapott választ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!