Az 1987-ben a gazdasági növekedés elméletéért közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Robert Solow régóta foglalkoztatja az a kérdés, vajon az embereknek – még azoknak is, akik kifejezetten műveltek – miért is nincs még halvány „lila” fogalmuk sem arról, mi is az a közgazdaságtan, és a közgazdászok valójában mivel is foglalkoznak.
Robert Solow 1924-ben Brooklynban született, egy alsó-középosztálybeli családban, gyermekkora pedig a nagy gazdasági világválság éveire esett.
Habár apjának mindig is volt munkája, Solow már nyolcévesen azt tapasztalta, hogy a szülei folytonosan aggodalmaskodnak, és aggodalmuk legfőbb oka gazdasági volt, állandóan azt kérdezték maguktól, mi fog történni, és vajon a fizetésükből ki tudnak-e majd jönni.
Ez a fajta félelem, vagy pontosabban veszélyérzet aztán Solow gondolkodását is erősen befolyásolta egész élete során. Miután 16 évesen a Harvardra került, majd a szisztematikusan felépített akadémiai karrier csúcsán 1987-ben elnyerte a Nobel-díjat; ma, 97 évesen ugyanakkor még mindig azt gondolja, hogy az átlagemberek számára valami zavaros gondolat csupán az általa megalkotott elmélet.
Aztán néhány évvel ezelőtt egy baráti vacsorán véletlenül találkozott Mariana Cookkal; a neves amerikai fotográfus éppen abban az időben fejezte be egy munkáját: 92, pályája elején lévő fiatal matematikusról állított össze egy portrésorozatot. Solow ajánlatát, hogy készüljön egy hasonló könyv, de most közgazdászok portréival, Cook örömmel fogadta, így készült el az a vaskos kötet, mely 90, neves közgazdász fekete-fehér fotóját rejti – olvasható a Financial Times internetes kiadásában.
Az album egyedüli magyar szereplője Kornai János (a könyvborítón is látható a róla készült kép, alsó sor, balról a második fotó őt ábrázolja).
Mi is valójában a közgazdaság?
Jogos kérdés. Sokan még ma is zavarba ejtő tudománynak tartják a közgazdaságtant, amelyik - leegyszerűsítő módon - csak a pénzügyekkel foglalkozik, vagy éppen túl sok benne a matematika, vagy éppen abszurd feltételezésekkel él a jövőre nézve, vagy, hogy nagyon is elitista, erősen manipulált, korrumpált, a pénzügyi világ rejtett befolyása alatt áll.
Kezdjük először is a „mivel”. Az magától értetődő, hogy a közgazdászok alapvetően a gazdasággal foglalkoznak, az árukkal, piaccal, egyebekkel, de már a kezdetektől az is egyértelmű volt, hogy egyikőjük sem marad meg ezen a szűk mezsgyén, Thomas Robert Malthus egyfajta proto-környezetvédő volt, aki Charles Darwint is inspirálta, John Stuart Mill alapvetően filozófus volt, míg John Maynard Keynes intellektuálisan volt nagyon sokrétű.
Aztán itt van Gary Becker, akinek a munkásságát szintén Nobel-díjjal jutalmazták, aki a közgazdaságtan módszertani eszközeit olyan társadalmi kérdésekben is alkalmazta, mint a faji megkülönböztetés, a család, vagy éppen a függőség.
Azon pedig már senki sem csodálkozik, amikor Emily Oster közgazdász a terhességgel és szüléssel kapcsolatos elméleteit osztja meg a nagyközönséggel, vagy amikor Steven Levitt olyan tanácsokkal áll elő, hogy mikor is érdemes egy bankot kirabolni, vagy amikor a Financial Times közzétesz egy táblázatot, melyet a közgazdaságtan módszereivel állítottak össze, és amely tippeket ad a randevúkhoz. A közgazdaságtan ma már mindenhol jelen van, és látszólag mindenbe beleavatkozik.
A „hogyan”, vagyis a módszertan is sokat változott az elmúlt időszakban.
Húsz évvel ezelőtt, Ed Lazear közgazdász közzétette a „Gazdasági imperializmus” című tanulmányt. Szerinte „a közgazdaságtan olyan tényezőket hangsúlyoz, amelyek megkülönböztetik őt a többi társadalomtudománytól. A közgazdászok elméleteik felállításakor egyértelműen ésszerű emberi döntésekkel számolnak, és szerintük a gazdasági modellek általában valamifajta egyensúlyi állapotra törekednek.”
Két évtizeddel később a közgazdaságtan már nem fetisizálja olyan mértékben az ésszerűséget a gazdasági kérdések megválaszolásában. A Kabeleman (2002), Robert Shiller (2013) és Richard Thaler (2017) esetében az általuk felállított elméletért, azaz a viselkedés-gazdaságtanért elnyert Nobel-díjakkal ismerték el azt a tényt, hogy az emberi döntéshozatal esetlegessége erősen belejátszik a gazdasági döntéshozatali folyamatokba.
Más közgazdászok a hatalmas adatkészletek (Big Data) felhasználásával bővítették kutatásaikat. Két kiemelkedő képviselőjük Susan Athey és Raj Chetty. Ők az internetes forgalom és a mobiltelefonok meta-adatait, valamint a nagy szervezetek által vállalkozásuk működtetésére használt adminisztratív adatkészleteket használják elméletük kidolgozásakor.
A „hogyan” gyorsan változott az elmúlt évtizedekben, de a „ki” makacsul ellenáll továbbra is a változásoknak. A közgazdászok korábban kizárólag fehér férfiak voltak. Most elsősorban fehér vagy ázsiai illetőségűek, és férfiak.
Természetesen vannak látványos kivételek, mostanra a Nobel-díjasok táborában már két nőt is köszönhetünk. A közgazdaságtan ellentmondásos tudományág, és ez valószínűleg nem változik meg a jövőben sem.
Míg a tudósok többsége csak alkalmanként érintkezik a politikával, amikor például az éghajlatváltozás vagy más közérdekű témával kerülnek kapcsolatba, a közgazdászok tanulmányainak nagy része - az egyenlőtlenségektől a bevándorlásig, a kereskedelemtől az adózásig - egyenesen a politikai csaták középpontjában áll.
