TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
MTI

A Magyar Tenisz Szövetségnek (MTSZ) 1,1 milliárd forintot kell visszafizetnie az államnak elszámolási hiányosságok miatt.

 Az MTSZ keddi közgyűlésén Lázár János, a szervezet júliusban megválasztott elnöke beszámolt az elnökség elmúlt ötven napban végzett munkájáról. Ebben kiemelte, hogy az átvett mintegy 3,5 milliárdos adósság három részre oszlik: 1,1 milliárdot kell visszaadni az államnak, 1,4 milliárdot tesznek ki a kifizetetlen számlák többek között a versenyzők, klubok és beszállítók felé és további 1-1,3 milliárdot fordítanak a megvásárolt, de meg nem rendezett nemzetközi események jogtulajdonosainak kártalanítására.

Lázás János emlékeztetett arra, hogy augusztus végén az A-Z Tenisz Produkció Kft. - amely az évek során már csaknem 4,5 milliárdot kapott a szövetségtől - kezdeményezésére, végrehajtók 509 millió forintot emeltek le az MTSZ négy folyószámlájáról, ezzel csőd közeli helyzetbe sodorva az MTSZ-t. Az elnök hangsúlyozta, hogy a szövetségnek nincs jogi eszköze az inkasszó ellen, ám a kormány augusztus végén 2,5 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MTSZ működési feltételeinek stabilizálása és a szövetség által megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatása érdekében.

"Jelenleg nulla forint van a szövetség számláján az inkasszó miatt, de a források érkezőben vannak" - jelentette ki Lázár János hozzátéve, december 31-ig rendbe teszik az MTSZ működését, hogy január 1-től tiszta lappal induljon a 2021-es év.

Az elnök emlékeztetett arra is, hogy az MTSZ augusztusban büntető feljelentést tett Richter Attila korábbi főtitkár ellen, aki elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére. Az elnökség korábban arra is kérte a hatóságokat, hogy vizsgálják meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila által kötött ügyleteket is.

A keddi közgyűlésen a 323 küldöttből csupán 36 jelent meg, s a tagság az elnökség javaslatára - az igazságügyi szakértő által végzett pénzügyi átvilágítás miatt - nem fogadta el a 2019-es pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést és az ellenőrző testületi beszámolót sem. Az új alapszabályra érkező javaslatokat az MTSZ vezetése október 6-án tárgyalja meg, a tagság pedig a decemberi közgyűlésen fogadhatja el.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.