2p

Indulhat a közbeszerzés, de az építkezés kezdete és vége még homályban van.

A Mohácsi Duna-híd projektje rendelkezik a feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárás megindításához szükséges miniszteri döntéssel – ezt az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közölte a Világgazdasággal. 

A mohácsi csata évfordulójára akarják átadni az új hidat Mohácsnál. Fotó: Wikipedia
A mohácsi csata évfordulójára akarják átadni az új hidat Mohácsnál. Fotó: Wikipedia

A lap azonban megírta, hogy most még nincs hozzárendelve forrás a becslései szerint mintegy 100 milliárd forintos projekthez. Elvileg a finanszírozás az uniós helyreállítási alap terhére jönne létre, aminek a kifizetéséről továbbra sincs megegyezés a magyar kormány és az Európai Bizottság között. 

A lap emlékeztet, hogy a hetekben megjelent híradások szerint az új Duna-híd megépítése lekerült a napirendről, miután szerepel azon a 270 tételt tartalmazó listán, amely az ÉKM által felfüggesztett beruházásokat összesíti. Mindez valóban így van, a mohácsi Duna-híd előkészítése a 247. helyen található a lajstromban. Csakhogy mint az a szaktárcától kapott válaszból is kiderült, a projekt tervezése és engedélyeztetése a végéhez ért. A kivitelezési közbeszerzés megjelenését az is erősíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a februári évértékelőjén is szóba hozta a beruházását - írták az újságban.

Ezzel együtt megemlítették, hogy továbbra is kétséges, hogy mikorra épül meg a híd. A Mohács Városi TV-ben Pávkovics Gábor mohácsi polgármester még az év elején arról beszélt, hogy amennyiben 2023 első negyedévében megtörténik a közbeszerzés kiírása, akkor a tender lefolytatása befejeződik az idén, és 2024-ben meg tud indulni az építkezés. Ha ezt tartani tudják, a mohácsi csata 2026-os, 500. emlékévére már állhat a híd.

Az első negyedévben nem történt meg a kiírás, de ha szorít is az idő, a másodikban ez még pótolható. Így pedig talán tartható, hogy az idén a végére érjenek a kivitelező kiválasztásának - vélekedtek a szerzők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!