A pénteken publikált inflációs adatok a növekedés további lassulását mutatták. Erre reagálva Nagy Márton úgy kommentálta a számokat, hogy „az infláció csökkentése jó ütemben halad, amely lényeges segítséget jelent a családok és a gazdaság számára egyaránt.” A gazdaságfejlesztési miniszter azt is jelezte, hogy az élelmiszerek inflációja is egy számjegyű lett, és hogy októberhez képest 3,6 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára.
A fentiek alapján úgy tűnhet, a magyar gazdaságban minden probléma megoldódott, és a további pénzromlástól immár nem kell tartani. Az adatok és a trendek azonban összességében mást mutatnak, az infláció legyőzése még arrébb van.
A 25 százalékos dráguláshoz képest természetesen a mostani számok jóval kellemesebbnek tűnnek, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az idei 17 százalék feletti átlagos áremelkedést követően 2024-ben még Nagy Márton szerint is 5-6 százalékos lehet az infláció. Ráadásul számos olyan jel van, amelyek alapján a jövő év elején a mostani látványos csökkenés valószínűleg megtorpan, sőt januárban és februárban havi szinten akár negatív meglepetés is jöhet.
A "zuhanó" gázár
A felfele mutató kockázatok közül érdemes az egyik leginkább vitatott tétellel, a háztartási energiával kezdeni. A hivatalos statisztika szerint
a háztartási energia 18,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 36,2, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,8, a palackos gázért 1,9 százalékkal többet kellett fizetni.
Miközben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által alkalmazott metódus természetesen vitatható – nem véletlen érdeklődik a magyar számítási módról az Eurostat is – a látszólag érthetetlen folyamat mögött van logika. Elsőre ugyanis furcsának tűnhet, hogy miközben a lakossági fogyasztók számára hatósági árak vannak, amelyek 2022 augusztusa óta nem változtak, hogyan lehetséges, hogy a KSH hónapok óta jelentős áresésről ad számot.
Ennek hátterében az áll, hogy a fogyasztási adatokkal korrigálják az árszintet a statisztikusok, azért, mert minél kevesebb az elfogyasztott gáz mennyisége, elvileg annál kevesebben fizetik a rezsicsökkentett értékhez képest hétszeres lakossági piaci árat. Persze teljesebb képet kapnánk a folyamatokról, ha a KSH ezt a metódust például a tűzifára is kiterjesztette volna, ahol tavaly még sokan tudtak élni a piacinál alacsonyabb áron kínált hatósági áras fűtőanyaggal, amire idén már nincs lehetőség, ez pedig a fogyasztók szintjén a hivatalosan kimutatott 0,8 százalékos drágulásnál biztosan nagyobb pluszterhet jelent.
A háztartási energia inflációs számításával a múlt hónapban részletesen foglalkoztunk az alábbi írásunkban:
Ugyanakkor ez a tétel várhatóan idén októberben húzta vissza utoljára ilyen látványosan az inflációt, tavaly az áremelések után ugyanis volt egy drasztikus fogyasztáscsökkenés, amit támogatott a meglepően enyhe időjárás is. Az infláció kapcsán az idén úton-útfélen előkerülő bázishatás itt is szerepet játszik. (Itt is előkerül, hogy egy korábbi értékhez viszonyítják az aktuális értékeket és attól függően, hogy magas vagy alacsony szinthez hasonlítják ezeket, a mindennapi tapasztalatokkal akár ellentétes számok is kijöhetnek.)
Az egy évvel korábbi fogyasztáscsökkenéshez képest meglepő lenne, ha a következő hónapokban hasonló tendencia jelentkezne,
sokkal valószínűbbnek tűnik egyébként, hogy a mostani hidegebb idő miatt magasabb a fogyasztás, ami felfele kellene, hogy tolja a KSH által számított árat és így végső soron az inflációt is.
Az a fránya fogyasztási adó
Arról is többször írtunk, hogy a kormány ugyan Brüsszelre fogta az üzemanyagok fogyasztási adójának januári korrekcióját, ám erre részben azért kell sort keríteni, mert azt euróban határozta meg az EU, a forint pedig azóta érdemben gyengült. Ugyanakkor, a januártól esedékes 41 forintos adóemelés nagyjából a duplája annak, mint amekkorát a magyar fizetőeszköz gyengülése indokolna. A kormány lépése mögött így két ok állhat: vagy a jövőben érdemben gyengülő árfolyammal számolnak, vagy óriási szüksége van a lyukas költségvetésnek minden forrásra, így ez tulajdonképpen újabb megszorító intézkedés.
Mindenesetre ez az adóemelés olyan súlyú, hogy az inflációs mutatóban is érezteti majd a hatását. Ráadásul az üzemanyagok is olyan termékek, amelyeknek a drágulása nemcsak önmagukban hat, hanem van egy kellemetlen továbbgyűrűző hatás is. Ha ugyanis emelkednek az üzemanyagárak, az azzal jár, hogy a szállítási költségek is növekedni fognak, így végső soron nagyon sok termék árában visszaköszön majd az adóemelés.
És a béremelés?
Egy évvel ezelőtt a minimálbér és garantált bérminimum akkor viszonylag jelentősnek tűnő emelése kapcsán az elemzők egy része attól tartott, hogy ár-bér spirál indul majd be. Vagyis lesz egy öngerjesztő folyamat, amikor a növekvő infláció miatti jelentősebb béremelés tovább gerjeszti az inflációt, amire a dolgozók újabb bérköveteléssel reagálnak. Végül ez nem következett be, a magyar munkavállalók emiatt jelentős reálbércsökkenést szenvedtek el. Ez az ő szempontjukból rendkívül hátrányos volt, ugyanakkor az összeomló vásárlóerő miatt a kiskereskedelemben felerősödött az árverseny, ami az egyik legerősebb oka volt az infláció lassulásának.
Januártól viszont a mostani ismereteink alapján ismét erősebbnek tűnő béremelés jöhet, ami az év elején vélhetőleg bizonyos termékkategóriákba, így például a szolgáltatásokba beépülhet. A magas foglalkoztatás miatt egyébként a nyugati világban az utóbbi hónapokban már nem a korábban mumusnak számító energiaárak vagy a nyers- és alapanyagok drágulása miatt nőtt az árszínvonal, hanem a szolgáltatások áremelkedése miatt. A pénteken publikált magyar inflációs számokban is visszatükröződött egyébként ez, hiszen míg az alapmutató 7,9 százalékkal nőtt, addig a szolgáltatások 12,6 százalékkal drágultak.
Nehéz elképzelni, hogy egy komolyabb béremelést követően a szolgáltatók a növekvő költségeiket ne próbálnák az árakban is érvényesíteni, így az valószínűsíthető, hogy ez a kategória az év elején is nagyobb mértékben növekszik majd, mint a fogyasztóiár-index.
Összességében tehát a Magyar Nemzeti Bank mértéktartó magatartása sokkal inkább indokoltabbnak tűnik, mint a kormány hurráoptimizmusa, többségében vannak ugyanis az infláció növekedésére, illetve a beragadására utaló kockázatok. Az elmúlt hónapok javulása ellenére is messze van még a jegybank által megcélzott 3 százalék körüli pénzromlás. Ennek eléréséhez továbbra is szigorú monetáris politikára lenne szükség, továbbá arra is, hogy a kedvező nemzetközi folyamatok ne vegyenek fordulatot és a kormány se akarja „bedobni a lovak közé a gyeplőt”.
