2p

Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden benyújtotta lemondását, amelyet az államfő el is fogadott. Ennek nyomán Sergio Mattarella konzultációt indít a parlamenti pártokkal - közölte az elnöki palota.

Az államfő tervei szerint a pártokkal folytatandó minél gyorsabb egyeztetés szerda délután kezdődik és csütörtök délelőtt folytatódik, a legkisebbtől a legnagyobb parlamenti csoportig haladva. A konzultáció során az államfő felméri, hogy Giuseppe Conte rendelkezik-e elegendő többséggel egy újabb, immár egy általa vezetett harmadik kormány felállítására. Amennyiben nem, az államfő feladata másik miniszterelnök-jelöltet megnevezni a pártok útmutatásai alapján vagy további megoldásokat keresni.  

Lehert, hogy Giuseppe Conte újból kormányt alakíthat (forrás: pexels/Pixabay)
Lehert, hogy Giuseppe Conte újból kormányt alakíthat (forrás: pexels/Pixabay)

Giuseppe Conte 2019 szeptemberében alakult második kormányának munkája ért most véget. Ez volt Olaszország hatvanhatodik kormánya. Az új miniszterelnök kinevezéséig a Conte-kormány ügyvivőként a helyén marad.

Elemzők szerint a jelenlegi kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Szabadok és Egyenlők (LeU) hiába szorgalmazzák a Giuseppe Contéval való újabb kormányt, ha nem tudnak megfelelő parlamenti többséget felmutatni, főleg a felsőházban, ahol a január 19-i bizalmi szavazáson kapott 156 vokssal a kormány alig néhány napig bírt a helyén maradni. Conte azóta is egy kormányát támogató, centrumerő felállításán dolgozik, egyelőre nem tudni, kik lennének a tagjai.

A La Repubblica baloldali napilap úgy látta, Giuseppe Conte "legnehezebb játszmáját" vívja, miközben az államfő csakis biztos többséggel bízza meg ismét a kormányalakítással. Sajtókommentárok szerint Giuseppe Conténak óráról órára egyre kevesebb esélye van, és most a pártok közötti egyeztetés dönt a folytatásról, ami azt jelentheti, hogy "minden típusú politikai házasság elképzelhető"

A felmérések szerint az olaszok több mint fele nem érti, miért van válság, negyven százalékuk pedig egy újabb, de erősebb Conte-kormányt támogat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!