2020. február 9. 11:11

A munkaerővel kapcsolatos adózási információk minden újonnan alakuló, bővítést tervező vagy külföldön beruházni vágyó vállalkozás számára kulcsfontosságúak.

A cikk a Piac & Profit magazin december-januári számában jelent meg.

A következő lapszám február 18-án jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

A stratégiai döntések megalapozásaként a tőke és az infrastruktúra mellett nem elhanyagolható kérdés a foglalkoztatás költsége sem. Magyarországon az elmúlt néhány évben a lendületesen emelkedő bérek mellett jelentős mértékben csökkentek a béreket terhelő adók és járulékok. Az ellentétes irányú változások eredményeként – az elmélet szerint –, amit a vállalkozás veszít a réven, azt visszanyeri a vámon. Valójában azonban nominálisan a béremelkedések nagyobb terhet és kiadást jelentenek a cégeknek, mint amennyivel kevesebbet kell az államkasszába befizetniük egy-egy dolgozó után.

A bruttó bér nem minden

A munka árának vizsgálatakor több tényezőt kell figyelembe venni. Noha a bruttó bér a költségek jelentős hányadát teszi ki, nem elegendő csak ezzel az információval tisztában lenni. A munkaadó által a bruttó bér után fizetendő adók és járulékok nagysága és az egyéb, nem bérjellegű juttatások költsége sem elhanyagolható. Körképünk alapján kijelenthető: Magyarországon alacsonyak a bérek, amire régiós viszonylatban alacsonyabb adóterhelés rakódik, a cafeteriarendszer kivéreztetése után viszont a béren kívüli juttatások terhe látványosan emelkedni kezdett, ami miatt egyre több cégnél háttérbe szorul ez a motivációs eszköz. Így nálunk rendkívül alacsony az egy munkaórára jutó béren kívüli juttatás összege más országokhoz képest. A végeredmény pedig összességében ez: a magyar munkaerő még mindig az egyik legolcsóbb a régióban.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 2018-ban Magyarországon az egy órára jutó teljes munkaerőköltség – vagyis a bérjellegű és béren kívüli juttatások költségét is figyelembe véve – átlagosan összesen 9,8 euró volt, ami a harmadik legalacsonyabb a szűkebben vett régiót nézve. Ennél csak Romániában, illetve Bulgáriában olcsóbb a munkaerő. Keleti szomszédunknál 2017-ben hat euróba került egyórányi munka, a bolgár cégek pedig átlagosan 5,3 eurót fizetnek. A legtöbbe, 12,6 euróba a Cseh Köztársaságban kerül egyórányi munka, ezt követi Szlovákia 11,9 és Horvátország 10,9 euróval.

Nem változik érdemben a rangsor akkor sem, ha kettébontjuk a bérjellegű és a béren kívüli juttatások költségét. Magyarország esetében a bérköltség – tehát a bruttó bér plusz munkaadói terhek – 7,8 euró óránként, míg a béren kívüli juttatások költsége kettő euró. Előbbi a harmadik, utóbbi pedig a negyedik legalacsonyabb a vizsgált országok sorában. Az egy órára jutó bérköltséget tekintve Magyarország 2019 júliusa óta még előnyösebb helyzetbe került a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése miatt, de a kormány hatéves bérmegállapodása alapján a jelenlegi 17,5 százalékos mérték további kétszázalékos mérséklése várható 2020-ban.

A magyar vállalkozásoknál kisebb munkáltatói teher jelenleg a horvát és a román vállalkozásokra hárul: előbbiek 16,5, utóbbiak pedig mindössze 6,25 százalékot fizetnek a bruttó bérre vetítve. Romániában egyébként az elmúlt években drasztikusan átalakították az adórendszert, melynek során a munkáltató által fizetendő terhek nagyobb részét a dolgozóra hárították. Ennek eredménye például az is, hogy a Romániában érvényes bruttó minimálbér euróban számolva már lassan meghaladja a hazánkban meghatározott legkisebb kötelező fizetést.

Letűnt cafeteria

A béren kívüli juttatások költsége ennél összetettebb kérdés, már csak azért is, mert Magyarországon az elmúlt évek változtatásai miatt sokat veszített előnyéből a cafeteria. Adómentesen vagy a bérnél kedvezőbb adókulcs mellett adható juttatások alig maradtak, ráadásul sok, a munkavállalók által kedvelt elem – például az önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulás, az iskolakezdési támogatás, a bérlet-hozzájárulás – eltűnt. Az Eurostat számításai szerint a béren kívüli juttatások Magyarországon óránként kettőeurós költséget jelentenek a vállalkozásoknál. Ennél kevesebb teher a lengyel (1,8 euró), a román (1,2 euró) és a bolgár (0,8 euró) vállalkozásoknál keletkezik. Fizetésen felül a legnagyobb béren kívüli egyéb költség a cseh és a szlovák munkaadókra hárul, óránként 3,4, valamint 3,2 euró. A kimagasló költség hátterében egyaránt állhat a magasabb értékű juttatás vagy a nagyobb adóvonzat.

Talán a magyarhoz leginkább hasonló, komplexebb juttatási rendszer egyébként Szlovákiában létezik. Itt a munkáltató a bruttó bér 0,6 százalékából szociális alapot köteles képezni, amiből a munkabéren kívüli juttatásokat fedezi. Emellett a munkarend függvényében a munkaadónak hozzá kell járulnia az étkezés költségeihez, ami, ha nincs üzemi konyha, étkezési utalvány formájában történhet meg. Ennek költsége legfeljebb 2,64 euró lehet, vagy az étkezési jegy 55 százaléka. A nagyobb, 49 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek az idei évtől kötelező, a kisebbeknek csak lehetőség az üdülési hozzájárulás biztosítása a legalább két éve az alkalmazásukban állók részére. A munkaadó számára ez a juttatás adóköltségnek, vagyis elszámolható költségnek minősül.

Ehhez hasonlóan a román cégek is leírhatják nyereségalapjukból az üdülési utalványokat. Horvátországban béren kívüli juttatások közül a karácsonyi, húsvéti pénzügyi juttatások, a nyaralási hozzájárulás, valamint a gyermekek számára felajánlott ajándékcsomagok a legelterjedtebbek. Régiós viszonylatban általánosan jellemző, hogy a cégek autóhasználathoz, étkezéshez, üdüléshez nyújthatnak béren kívüli hozzájárulást, de gyakori juttatási forma a szolgálati telefon, munkába járás költségeihez való hozzájárulás is.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.