A projektet az a Svéd Tamás kezeli, aki a MOK titkáraként nyáron úgy fogalmazott lapunknak:
"Bár sok szempontból felkészültebbek vagyunk, a járvány esetleges második nagyobb hulláma számos meglepetést tartogathat."
S valóban. A járvány frontvonalából a MOK-hoz beérkezett első visszajelzések nagy része az intenzív ellátást még nem, de kórházi ellátást már igénylő betegeket ellátó osztályokról, részlegekről érkezett.
Jelenleg a legnagyobb terhelés ezekre zúdul, de a hozzájuk tartozó felvételi ambulanciákon és Sürgősségi Betegellátási Osztályokon is nagy a nyomás. Ezért a MOK első körben a COVID ellátó osztályok és ambulanciák helyzetéről rajzolt országos képet. Később természetesen sorra kerülnek majd az intenzív osztályok, az alapellátás, valamint a betegelhelyezés, vagy a mentőszolgálat nehézségei is.
A COVID ellátó osztályok és ambulanciák mindennapos történései alapján a következők állapíthatók meg:
POZITÍVUMOK:
- védőfelszerelés van (némi hiányosságot leszámítva)
- a dolgozók élelmezése kielégítő
- a munka mennyisége: rengeteg, de töretlen harci kedvvel látják el a feladataikat, már csak a sikerélményekért is, hiszen ezekről az osztályokról általában gyógyultan távoznak a betegek.
NEGATÍVUMOK (amelyek orvosolhatóak):
- Protokoll: tavasz óta nem frissült érdemben a COVID-ellátás magyarországi, könyvben is összefoglalt protokollja. Az ezekre az osztályokra átvezényelt, nagyon változatos szakmai hátterű orvosok legtöbbször nem ismerik a működés helyi módját (vizsgálat- és laborrendelés, betegfelvétel, helyi betegnyilvántartási rendszer). Ezért a helyes protokoll nélkül frusztrálóan és feleslegesen megy el idejük a belanulással - a kezdeti hibákról nem is beszélve.
- Adminisztratív segítség: adminisztrátorokat, diszpécsereket kellene idevezényelni, illetve a betegutakat tisztázni. A magyar egészségügyben az orvosok és szakdolgozók idejük jelentős részét nem szakmájukból fakadó feladatokkal, hanem adminisztrációval és szervezéssel töltik. Mindezek a szóban forgó osztályokon a visszajelzések alapján hatványozottan igaznak tűnnek.
- Munkaállomások: kevés a használható számítógép és nyomtató.
- Infrastruktúra: elégtelen a dolgozóknak szánt öltöző, tisztálkodó, étkező és pihenőhely. Például a 4-8 órás, szkafanderben izzadva töltött idő után alapvetés a zuhanyozás. Az eredetileg nem fertőző betegek ellátására szolgáló osztályok, épületek átalakítása után komoly hibák maradtak. Sok helyen messze állnak a tökéletestől a fertőzött és “tiszta” régiók elválasztása, ezért az izolálás hézagos, a szabályok pontos betartása lehetetlen. További gondot jelent az átláthatóság, a betegek megfigyelhetőségének a hiánya. A kórtermek ajtaját zárva kell tartani, egy leszaladó infúzió vagy egy jelezni képtelen, rosszabbodó állapotú beteg csak beöltözve és belépve észlelhető - az állandó jelenléthez pedig a személyzet létszáma elégtelen. Ezeken például az ajtóba tett ablak vagy a kórterem videórendszerrel történő ellátása segíthetne.
A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁK:
- Dolgozói létszám: az egészségügy átstrukturálásával, a halasztható ellátások halasztásával még valamennyi humán erőforrás mozgósítható, de már most sincs, és a járvány súlyosbodásával, a betegszám növekedésével végképp nem lesz elegendő orvos és szakdolgozó.
- Beteg méltósága: a beteg- és leletcserék, valamint a kevés dolgozó miatt sokszor sérül a betegek méltósága. Nincs idő a kellő felvilágosításukra, megnyugtatásukra, szorongásuk csökkentésére.
- Dolgozók kiesése: a megbetegedések mellett a kontakttá válások, a karanténba kerülések is tizedelik a munkatársakat. Meg kéne fontolni a karanténba került egészségügyi dolgozók munkába való visszatérését, egy dedikált, külön ügyintéző és tesztelő útvonal biztosításával. Időszerű lenne újragondolni az egészségügyi dolgozókra vonatkozó kontaktkezelési és karanténszabályokat, különben elfogynak.
- Betegek száma: idős, demens, jellemzően szociális ellátóhelyekről érkező betegek COVID-pozitivitás esetén akkor is a kórházat terhelik, ha hiányzó vagy minimális tüneteik miatt valójában nem szorulnának kórházi ellátásra. Az ő elhelyezésüket máshogy kellene megoldani. Hasonló gond a javuló betegek hazaküldése. Ők szervezési okokból számos esetben az otthonuktól távoli kórházban kötnek ki, visszafelé a tömegközlekedést nem használhatják, még potenciálisan fertőzőek révén a rokonok-ismerősök általi szállítás is problémás, a mentőszolgálat kapacitása pedig ilyen távolsági hazaszállításokra végképp nem elegendő.
- Szakképzetlen munkaerő: ha a fertőzések számának emelkedésével nem erre képzett nővéreket és orvosokat kell bevonni a növekvő számú betegek ellátásába, úgy az, erősen kompromisszumos, a gyógyítás minimumfeltételeit felpuhító megoldások mind gyakoribbá válnak.
Mindezek miatt az egyetlen járható út a járványgörbe ellaposítása, amely az eddigi maszkviselés, távolságtartás és kézhigiéné mellett az új szigorításokkal talán beindítható.
