2p

Az Európai Tanács is rábólintott a pénteki döntésre, Magyarország pedig mentességet kapott az árkorlát alkalmazása alól.

Az Európai Unió és a G7 csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását – közölte az Európai Bizottság szombaton.

A brüsszeli testület közleményében hangsúlyozta: a tengeren szállított orosz olaj ára felső határának meghatározása csökkenteni fogja Oroszország bevételeit, miközben stabilan tartja a globális energiapiacokat.

Közölték: noha az orosz nyersolaj hordónkénti felső árhatárát 60 amerikai dollárban határozták meg, az árkorlát a jövőben módosítható, hogy reagálni lehessen a piaci fejleményekre. Az ársapkát a részt vevő országok mindegyike azonos időben vezeti be a megfelelő hazai jogi eljárásain keresztül.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztjában közölte, szerinte ársapka helyett a mennyiség növelésére lenne szükség, mert az csökkentené az árakat. Hozzátette,

„sokat küzdöttünk a magyar érdekekért, és végül sikerrel jártunk: Magyarország mentességet kapott az olajársapka alkalmazása alól”.

Frissítés 19.08:

Mihail Uljanov, Oroszországnak az ENSZ bécsi intézményeihez delegált nagykövete a Twitteren erre úgy reagált,

„ettől az évtől Európa orosz olaj nélkül marad. Moszkva korábban tisztázta, nem fogja ellátni olajjal azokat az országokat, melyek támogatják ezt a piacellenes ársapkát”.

Uljanov szerint az EU hamarosan azzal fogja vádolni Oroszországot, hogy az olajat fegyverként használja.

(MTI nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!