5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A negyedik hullám kezd egyre magasabbra csapni. A kormány mégis kivár és halogat a kötelező maszkviselet terén, pedig a hazai járványügyi szakemberek minden létező fórumon ennek létfontosságáról beszélnek. Összegyűjtöttük a a témában a szakértők véleményét, s két kakukktojást is tettünk közéjük.

Szinte minden magyar járványügyi szakember arra bíztatja az embereket, hogy ne várjanak központi utasításra, döntsenek egyénileg, s hordjanak ismét maszkot! Azt javasolják, hogy a negyedik hullám idején is zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki, tehát oltottak és oltatlanok egyaránt viseljenek az orrot és a szájat egyaránt eltakaró maszkot.

Sokaknak bizony fontos lenne a kimondott szó, hogy a csordaszellemben követni tudja a szabályokat, de ugyanakkor az is igaz, hogy felnőttek vagyunk, most már láttuk a pandémia igazi arcát, és saját felelősségünk tudatában meg kell hoznunk az ezzel kapcsolatos egyéni döntéseket.  

Központi utasítás nélkül is felvehetjük a maszkot! Fotó: Depositphotos
Központi utasítás nélkül is felvehetjük a maszkot! Fotó: Depositphotos

Mindez azért sürgető, mert a korábbi variánsok csak a tünetek megjelenése előtt egy nappal fertőztek meg 3-4 embert, a delta variáns pedig már az azt megelőző két napban is 7-8 főt ér el. Közben a szennyvízben mért víruskoncentráció mértéke is folyamatosan nő. Az oktatási intézmények már szigorítottak a védekezési szabályokon, így már nemcsak az egyetemeken, hanem több általános és középiskolában is kötelező a maszkviselés. 

MAGYAR ORVOSI KAMARA - 2021. augusztus 19.

„A maszk szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek. Nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban, ezért továbbra is arra kérjük a lakosságot, hogy maradjanak elővigyázatosak, figyeljenek a védekezésre: tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot, tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait!”

ORBÁN VIKTOR - augusztus 22.

„A maszkviselés hatékonysága csekély volt, az oltásé viszont elsöprő erejű. Most már pontosan tudjuk, van mögöttünk több mint egyéves tapasztalat, hogy védelmet, az élet megmentését csak az oltások tudják megadni a számunkra.”

PUSZTAI ERZSÉBET infektológus - augusztus 23.

 „Egy ilyen járvány esetén a maszkhasználat az egyik, amit tehetünk a megelőzés érdekében.”

MERKELY BÉLA, a Semmelweis Egyetem rektora - augusztus 27.

„A hatékonyabban terjedő vírusmutációk megjelenésével a maszknak egyre kevesebb lesz a védelmező ereje. Egy kis időre levesszük, mondjuk egy pohár víz megivásához, ez pedig épp elég a megfertőződéshez. Ezzel pedig azt akarom hangsúlyozni, hogy a maszkviselés nem pótolja az oltást.”

SZLÁVIK JÁNOS, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa - szeptember 1.

„Ha az esetszámok nagyon megemelkednek, elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani.”

KEMENESI GÁBOR virológus - szeptember 4.

„Jelenleg önkéntes a maszkviselés, de ez nem jelenti, hogy tilos lenne. Tengernyi tudományos adat van rá, hogy működnek, ráadásul jól működnek. Én a tudománynak hiszek, ezért viselem, mindenki mást is erre biztatok.”

MERKELY BÉLA - szeptember 14.

„Az oltatlanoknak maszkot kéne viselniük zárt térben”.

FALUS FERENC, volt tiszti főorvos - szeptember 18.

„Felelőtlenség, hogy a kormány az oltást nevezi a vírus elleni védekezés egyetlen eszközének. Ugyanakkora hangsúlyt kellene kapnia például a maszkhasználatnak”. 

JAKAB FERENC virológus - szeptember 23.

„Bár Magyarországon az átoltottság aránya a lakosság körében nagyon jónak mondható, mégis úgy vélem, hogy a járványügyi intézkedések betartása, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás és természetesen elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik hullám leküzdésében.”

KEMENESI GÁBOR - október 11.

„Nem állok a tábornoki asztalnál, ahol tologatják a bábukat, és nem látom, milyen döntési rendszerek vannak. Nem lennék most politikus, mert iszonyú nehéz lehet a helyzetük, hiszen mindent mérlegelni kell. Amit tehetünk, hogy tovább kommunikálunk erről, hogy ha egyénileg tehetünk valamit, miért ne tennénk? Ilyen például a maszkviselés.

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKSÉGE - október 11.

„Felhívjuk 18 ezer köztestületi tagunkat és arra kérjük a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, fórumokat és a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből. Életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi”.

DOBSON SZABOLCS gyógyszerés, a Koronavírus vakcináció nevű FB-oldal szerzője – október 12.

„Az Akadémia is felhívja a figyelmet az Orvosi Kamara után a beltéri maszkhasználat fontosságára az oltások mellett. Pártállástól függetlenül immáron csak a politika sunnyog a maszkok és a többrétegű védekezés fontosságáról. A szavazatokért folyó populista harcban emberek fognak megbetegedni és meghalni. Lehet, hogy Ti, lehet, hogy a szeretteitek. Magyarországon az emberi élet és méltóság tisztelete alacsony. Ne higgyétek, hogy a politikai hatalom és a tudatlanság képes parancsolni a természeti törvényeknek. Nem képes, sem a vírusoknak, sem a gravitációnak. Ezeket osszátok be és tegyetek a saját és szeretteitek védelméért.”

ZACHER GÁBOR, a Hatvani Kórház sürgősségi osztályának orvosa, toxikológus – október 12.

"Fontos, hogy lassítsuk a járvány terjedését, és legalább a tömegközlekedésben, az üzletekben, az irodákban és más nyilvános zárt terekben visszahozná a kötelező maszkviselést".

FALUS ANDRÁS immunológus – október 12.

„A vírusok azokon a cseppeken utaznak a levegőben, amelyeket kihöhög, kitüsszent az ember, és azok elég nagyok ahhoz, hogy fennakadjanak a maszkok pórusain”.

SZLÁVIK JÁNOS - október 13.

„Elképzelhető, hogy a járványügyi adatok folyamatos romlásával más szigorításokat is be kell majd vezetni.”

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!