4p

Háromszor több ideje, 45 napja lesz a válaszadásra az állami feladatot ellátó szervezetnek.

Az eddigi 15 napról 45 napra emelkedik a közérdekű adatkérelem válaszadásának határideje egy tegnap este megjelent kormányrendelet értelmében. A veszélyhelyzettel indokolt módosítás másik lényeges pontja szerint a kérelmet szóban nem lehet előterjeszteni. Az intézkedések a veszélyhelyzet megszűnéséig maradnak hatályban.

Tovább kell várni az adatokra
Tovább kell várni az adatokra

Az egyre szűkülő állami információs csatornák korában az egyik utolsó eszköz maradt a sajtó - illetve bármely érdeklődő - számára, hogy közérdekű adatigénylés formájában kéri ki az állami feladatot ellátó szervezet tevékenységére vonatkozó információkat. A közérdekű adatigénylésnek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011-es törvény (infotörvény) teremti meg a jogalapját. A törvény III. fejezete foglalja össze az eljárásrendet, jelöli ki az adatszolgáltatásra kötelezettek körét.

Mivel az egyéb megkeresésekre egyre ritkábban válaszolnak az állami szervezetek, kényszerből erre a törvényre hivatkozva kér tájékoztatást a média. Ez esetben ugyanis törvényi kötelezettség a válaszadás. Ugyanakkor a törvény - melyet most a veszélyhelyzetre tekintettel egy kormányrendelettel írnak felül - kiskapukat hagy nyitva az adatközlők számára, amikor például az adatok előállításának költségét kiszámlázhatják az adatkérőnek, amennyiben az adatigénylés teljesítése "a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, vagy az a dokumentum vagy dokumentumrész, amelyről az igénylő másolatot igényelt, jelentős terjedelmű, illetve a költségtérítés mértéke meghaladja a kormányrendeletben meghatározott összeget".

Erre hivatkozva adott esetben több tízezer forintos, de akár százezres nagyságrendű költségtérítést is elvárhatnak az állami szervek, ami értelemszerűen szűkíti a hozzáférést a kért adatokhoz.

A eddigi szabály szerint az adatkezelőnek legfeljebb 15 napja volt a válaszadásra, ha teljesültek a formai feltételek (például az adatkérő azonosította magát).

A mától hatályos rendelkezés értelmében 45 napra emelkedik a válaszadás határideje, (ideértve az indokolt esetben szükséges hosszabbítást is), ráadásul a már folyamatban lévő ügyeknél is ezt a szabályt kell alkalmazni.

Amennyiben terjedelmes adatállományról van szó, újabb 15 nappal hosszabodhatott meg ez a határidő. Most ez a hosszabítás is 45 napra nő, vagyis összesen 45+45, azaz 90 nappal később tudhatják meg az adatigénylők a hivatalos szerv válaszát Ha nem jutnak dűlőre a felek, akkor az adatkérő bírósághoz fordulhat - mint az történt számos alkalommal a sajtóban.

Vagyis ennyi időbe telhet, mire az állami szervezet információkat szolgáltat a tevékenységéhez kapcsolódó szerződésekről, kifizetésekről. Ráadásul szóban már nem lehet előterjeszteni a kérelmet (amivel a rendelet szövegéből kihámozhatóan a járvány terjedését igyekeznek megakadályozni).

Álljon itt egy rész az infotörvényből, hogy értsük, milyen célt is szolgál a közérdekű adatigénylés:

A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

A rendelet más pontján is módosítja az infotörvényt: leáll a személyes adatok kezelésével kapcsolatos tájékoztatás. A veszélyhelyzet elmúltáig minden erre irányuló intézkedést fel kell függeszteni a rendelet szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!