<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Az illetékes kormányzati szerveknek 45 napjuk lesz a válaszadásra.

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni - tartja a mondás, de a 2020-as év bizonyítja, hogy bizony lehet. Egy sor olyan intézkedést vezetett be ősszel a kormány, amelyeket tavasszal egyszer már kihirdetett, de az akkori veszélyhelyzet elmúltával hatályon kívül helyezett.

Tovább kell várni az adatokraTovább kell várni az adatokra

Ilyenre találunk példát a tegnap megjelent egyik Magyar Közlönyben is. Mint ebben a cikkben megírtuk, bő fél éve a kormány a közérdekű adatigénylések kiszolgálásában hozott új szabályokat, melyekkel meghosszabbították az adatgazdákra vonatkozó határidőket. Ezáltal 45 napra emelkedett a közérdekű adat kiadásának határideje, az addigi 15 napról.

Most elérkezettnek látta az időt a kormány, hogy újra bevezesse ezt a szabályt (a hatálya február 8-ig tart), amely tavasszal nagy vihart kavart, miután írtunk erről. Egy parlamenti képviselő, Szél Bernadett akkor alkotmánybírósági beadványt helyezett kilátásba, sőt, jelezte, hogy kész akár nemzetközi fórumokig elvinni az ügyet.

Utóbb a kormányzat részéről azzal próbálták csitítani a hangulatot, hogy nem minden közérdekű adatra terjed ki a szigorítás, hanem csak azokra, amelyeknek a feladatai jelentősen megnövekedtek a veszélyhelyzet miatt. Ilyenek például az egészségügyi intézmények. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára egy, a rendelet célját firtató írásbeli képviselői kérdésre ezt a választ adta május közepén:

"A kérdésével érintett közfeladatot ellátó szervek és az ott dolgozó honfitársaink a pandémia ideje alatt erejükön felül teljesítenek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikeres legyen a járvány elleni védekezés. Ezen szervek esetében teszi lehetővé az Ön által kritizált Korm. rendelet, hogy a közérdekű adatigényléseknek – 15 nap helyett – 45 napon belül tehessenek eleget. Az átmeneti szabályozást az indokolja, hogy vannak olyan közfeladatot ellátó szervek, például a kórházak és egyéb egészségügyi, illetve szociális intézmények, amelyeknek a veszélyhelyzettel összefüggésben jelentősen megnövekedtek a feladatai. Az átmeneti rendelkezések nem általánosan és nem minden adatigénylésre terjednek ki. A közfeladatot ellátó szerveknek csupán lehetősége, hogy 45 napon belül tegyenek eleget az adatigényléseknek, de csak abban az esetben, ha valószínűsíthető, hogy a törvényben meghatározott 15 napos határidőn belüli teljesítés a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladataik ellátását akadályozná. A veszélyhelyzet fennállásáig hatályban lévő rendelkezések átmenetileg sem korlátozzák a közérdekű adatigénylések előterjesztésének lehetőségét, és az ehhez kapcsolódó kiadási kötelezettséget sem."

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.