3p

Noha erre az Országgyűlés március elején már áldását adta. Most azonban David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete azt közölte az ATV-vel, megállapodott az Orbán-kormánnyal, az egyesek által az orosz hírszerzés fedőszervének tartott bank nem él e lehetőséggel.

Egészen pontosan Cornstein azt mondta, „biztosította a kormány, hogy bizonyos mentesség, ami a bankot illeti, nem lesz úgy, vannak különböző elvárások e tekintetben és ezek meg fognak valósulni, nem lesz diplomáciai mentességük”.

Most még Moszkvában, június végétől már Budapesten
Most még Moszkvában, június végétől már Budapesten

Fotó: Nemzetközi Beruházási Bank

Ám ezzel kapcsolatban felmerülnek kérdések. Egyrészt az, hogy így mi értelme volt az Országgyűlés elé citálni a témát, a kormány miért nem egyeztetett előtte az amerikaiakkal. Másrészt, hogy mit szólnak majd ehhez az oroszok. Illetve a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) többi tulajdonosa. Hiszen az IBB-részvényeknek csak a kisebbségét, 40,03 százalékát birtokolja Oroszország, a többségi részesedés felett öt közép- és kelet-európai ország – Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Szlovákia és Románia – diszponál.

A magyar parlament által 123 igen, 55 nem szavazattal március elején elfogadott törvényben egyébként a székhelyét Moszkvából várhatóan június végén Budapestre áttevő NBB teljes mentességet kapott a magyar hatóságok felügyelete alól, vezetői és vendégei pedig a diplomáciai mentesség szabályai szerint mozoghatnak Magyarországon és így az Európai Unióban. A bank minden tulajdona mentesül bármiféle korlátozás, szabályozás, ellenőrzés és moratórium alól, a rendőrök pedig csak akkor mehetnek be oda, ha a bank hívja őket. Mindezeken túl az NBB-nek nem kell a számviteli szabályokat sem bevezetnie. Ha az ügyleteihez szüksége volna valamely speciális jogosítványra, engedélyre vagy jogszabályi jogállásra, akkor úgy kellene tekinteni, mintha már rendelkezne azzal. Emellett minden magyarországi jövedelme és tulajdona adómentes lesz. Nemcsak a bank dolgozói kaptak diplomáciai mentességet, hanem szakértői, tanácsadói és más vendégei is korlátozás nélkül jöhetnek Magyarországra.

Ahogy arról egyébként az mfor.hu tegnapi cikkében beszámolt, az NBB eddig már közel 100 millió euró értékben hitelezett magyar cégeket – köztük a Molt, valamint az általa tavaly májusig tulajdonolt energetikai MET-csoportot, továbbá a Takarékbankot –, miközben az OTP Bankkal stratégiai partneri viszonyt tart fenn. A tervek szerint pedig a közeljövőben további 10-25 millió dolláros, határon átnyúló projekteket is finanszíroznak majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!