2019. július 9. 08:40

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítására tavaly nyáron elkezdett kormányzati kampány a végéhez közeledik. Egy hete elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely az Akadémiáról leválasztja a kutatóhálózatát, és az ezzel a lendülettel létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá rendeli. Ha Áder János aláírja – erről péntekig kell döntenie – és a közlönyben megjelenik, a törvény hatályba lép.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Erről az egy évről, a tárgyalási folyamatról és a további lehetőségeikről kérdeztünk meg három akadémiai kutatót, akik az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának Közgazdaság-tudományi Intézetében (KRTK KTI) dolgoznak. Fazekas Károly, a KRTK főigazgatójának tavaly szeptemberi körlevele szerint erről az intézetről állította Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, hogy meg kell szüntetni, mert nem elég eredményes. Palkovics ezt a későbbiekben nem cáfolta, de egy a Magyar Narancsban megjelent interjúban magánvéleményként jellemezte a kijelentését, amely nem része a tárgyalásoknak.

Három csapás

Kónya István tudományos tanácsadó a KTI-ben, és amennyiben tényleg megszüntetik a feje felett az intézetet, a harmadik magyar kutatóhellyel jár pórul. Először a Magyar Nemzeti Banknál volt vezető kutató, amíg egy szemöldökráncoló indok miatt nem kényszerítették távozásra. 2004-től kezdve vendégprofesszori állásban dolgozik a CEU-n, amit a magyar kormány tavaly üldözött el az országból. Az Egyesült Államokban doktori címet szerzett kutató mindezek ellenére azt mondja, hogy egyelőre marad az MTA-nál, ahol 2016 óta csoportvezetőként és tavaly óta tudományos tanácsadóként is dolgozik.

„2010-re úgy tűnt, hogy az országban nagyon jó kapacitás épült ki a közgazdasági kutatást illetően. Ez az optimizmusra okot adó folyamat teljesen visszafordult sajnos, még akkor is, ha azt feltételezzük, hogy a KTI többé-kevésbé működni fog tovább” – mondja a szakember. A Magyar Nemzeti Bank kutatóhelyének unortodoxizálása és a CEU elüldözése után az utolsó nagy, nemzetközi szinten is jegyzett hazai közgazdaság-kutatással foglalkozó intézet az MTA KRTK KTI maradt. Kónya István szerint mindig is ott lógott a levegőben, hogy az intézet NER-idegen, de ahogy 2-3 éve is hagyták őket szabadon kutatni, szerinte a jövőben sem kell ennek feltétlenül megváltoznia.

„Nekem rejtély a mai napig, hogy miért érdekli őket, hogy a kutatók mit csinálnak, akár nyilatkozgatnak is. Az a fajta kicsinyes kontrolligény, ami megmutatkozott már az MNB-nél, a CEU-nál és most itt is, számomra érthetetlen”

– fogalmaz Kónya István. Az MTA kutatóhálózatát ugyanis tehát az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat nevet viselő új intézményrendszer alá szervezik ki szeptember elsejével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szándéka szerint bármiféle anyagi kompenzáció nélkül*. Az ELKH irányító testülete 13 főből áll majd, és míg korábban úgy volt, hogy csak ennek a vezetőjét nevezi ki a miniszterelnök, a törvénymódosító megszavazott verziójában már az szerepel, hogy az összes delegáltat. Eközben a kutatóhálózatnak nem lesz közvetlen képviselete a testületben, és az utolsó pillanatban még azt is elvették az MTA elnökétől, hogy ő delegálhasson bárkit is, csak javaslatot tehet a miniszterelnöknek.

A kutatóhálózatok elvételével kapcsolatban Kónya azt mondta, hogy belülről úgy látszott, nincsenek kitalálva ennek a részletei, illetve az ITM-nek nincs szakmai kapacitása levezényelni az átalakítást. Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy egy június 18-án elfogadott határozati javaslat kötelezné az MTA titkárságának jelentős részét, hogy ezentúl az ELKH-nak dolgozzon.

Nem vélekedik azonban nagyon borúlátóan a jelenlegi helyzetről. Azt mondja, a kutatási forrásai biztosítottak, tud utazni és eszközt beszerezni, tehát végezni a munkáját. Szerinte pánikolni sem nagyon érdemes, amíg az átalakítás csak formális, és továbbra is szabadon folyhat a független kutatómunka. Igyekszik az egész helyzetet a háttérbe szorítani, és a kollégáin is ezt a hozzáállást látja. „Ebből persze az is következik, hogy attól, mert most nem mennek el tömegesen az emberek, nem biztos, hogy egy kicsit keményebb változásnál hirtelen nem robban szét az egész a háttérben gyűlő feszültségtől” – teszi hozzá.

Vette a kalapját

A már távozás mellett döntők egyike Muraközy Balázs, aki Lendület-csoportvezetői pozícióját adta fel a KTI-ben, és augusztustól már külföldön fog dolgozni. A tavaly nyári fejlemények adták ehhez a lökést: a CEU elüldözésével kezdődött nála az elfogadhatatlannak tartott cselekedetek sora, a Figyelő listázásával folytatódott, és Palkovics Lászlónak az intézetük bezáratására vonatkozó kiszólásával fejeződött be.

„Akkor úgy sejtettem, hogy ugyanaz fog történni itt is, mint a Nemzeti Bank korábbi kutatási osztályával vagy a CEU-val, vagyis így vagy úgy tönkre fogják tenni. Emiatt kezdtem el állást keresni már ősszel. Abban, hogy meghoztam ezt a döntést, az úgynevezett tárgyalási folyamatnak – amely során olyan korszerű innovációpolitikai eszközöket vetett be az ITM, mint az agresszió, a be nem tartott ígéretek és a zsarolás – legalább ilyen fontos a szerepe; ez volt, ami végképp meggyőzött arról, hogy itt középtávon nem látom a helyemet” – mondta a kutató.

„Egy dolog azt mondani, hogy az intézményhálózatnak nem kellene az Akadémia alatt lennie, mert nem jól irányítja, találjunk ki mást, működjenek együtt jobban az egyetemekkel és vállalatokkal. De egy másik dolog olyan intézményrendszert kialakítani, ami közvetlen politikai irányítás alatt áll, ráadásul egy olyan eljárással, ami se a demokratikus normáknak, sem az innovációt segítő szakpolitika-alkotás normáinak nem felel meg. Talán még a Neander-völgyben is szégyellte volna magát a törzsfőnök ez után, nemhogy egy EU-tagállamban”

– tette hozzá Muraközy Balázs. Számba kellett vennie azt is, hogy ő főállású kutató, mivel ebben a környezetben érzi jól magát, és nem vállalt mellette másik munkát. Ezért, ha ettől a lehetőségtől megfosztják, nincs másik lába, amin álljon, vagy ahogy ő fogalmaz, „ha az intézetet ilyen közvetlen veszély fenyegeti, akkor csak rossz választásaim maradnak: vagy itthon csinálok mást, vagy külföldön azt, amit szeretek. A választásban családi okok is közrejátszottak: úgy éreztem, hogy ha a magyar kormány ennyire nem becsüli semmire a tudást vagy a szabadságot, akkor jobban járnak a gyerekeim, ha külföldön járnak iskolába, még akkor is, ha otthon kell őket magyarra tanítanom”.

Muraközy ősztől a Liverpooli Egyetemen folytatja tovább kutatásait. Maradnak azonban Magyarországon is projektjei, Lendület és H2020-as kutatások, ezért részállásban ő is marad, azonban már nem ő lesz a kutatások vezetője. Mivel szerinte az innováció egyik legnagyobb kerékkötője a bizonytalanság, azt mondja: „Pályáznék most az idén H2020-ra? Nem. Vagy pályáznak a barátaim? Nem hiszem, mert nem tudjuk, hogy mi lesz. A saját H2020 projektemben is úgy volt, hogy én leszek a vezető, de ez nem így lesz, egy fiatalabb kollégám fogja vezetni, akinek nem hiányzik ez a fajta adminisztráció, és jobban szeretné, ha egy alapkutatási projektre fókuszálhatna. Az is hozzátartozik, hogy kimegyünk a külföldi partnereinkhez, és elmondjuk, hogy elmegy a projektvezető, és fogalmunk sincs, hogy mi lesz az adathozzáféréssel.”

Más lenne a helyzet, ha az ITM képes lett volna úgy megszervezni a kutatóhálózat átalakítását, hogy a már meglévő kutatások folytonossága egyértelműen biztosított legyen. A jelek szerint azonban ez nem sikerült.

A történéseknek egy pozitív része van, amit mindenki kiemelt a beszélgetés során, az Akadémián belüli összefogás. „Az utóbbi évek egyik legerősebb kormányzati agresszióval szembeni ellenállása volt, ami olyan formát öltött itt, ahol bátran, kollektíven és nyitottan álltak ki olyan emberek, akik közül sokan ki vannak szolgáltatva. Még olyan természettudós projektvezetők is, akik EU-s projektjeikkel együtt bármikor el tudnának menni Magyarországról, az idejük egy nagyon nagy részét ezzel töltötték, ami szerintem példamutató – de egyben mutatja azt is, hogy mennyi értékes időt rabolt el máris ez a folyamat a kutatástól” – fogalmazott Muraközy.

Mint a szocializmus idején?

Hasonlóan gondolja Varga Júlia is, aki több mint 15 éve dolgozik az MTA-nál kutatóként, kutatási területe az oktatás-gazdaságtan és a munkaerőpiac. Korábban tanított a Corvinuson és az ELTE-n is. „Az MTA nem ijedt meg. Ezért tartott egy évig ez a tárgyalás, mert megpróbáltak érvelni, és azt gondolom, hogy minden racionális érv az MTA mellett van. Ebből egyetlen dolgot lehet levonni. Az, hogy a verbalitás szintjén mit mond az ITM vagy a kormányzat arra vonatkozóan, hogy mennyire fontosnak tartja a kutatást meg az innovációt, az egyszerűen nem felel meg a valóságnak, hiszen minden cselekedetük pontosan az ellenkezője” – fogalmaz a szakember.

Varga Júlia volt az a kutató, akit Palkovics László név szerint is említett a már hivatkozott Magyar Narancs-interjúban, amiben a miniszter nemtetszését fejezte ki az általa politizálásnak vélt megnyilvánulásokról. „Mulatságos ez a történet, mert egyedül engem nevezett meg egy olyan tanulmány kapcsán, amit heten jegyeztünk. Meg egyébként is azt gondolom, hogy pontosan ez a dolga egy társadalomkutatónak, ezért fizetnek minket az adófizetők pénzéből, hogy tanácsot tudjunk adni. Amit meg is kellene hallgatni” – mondja az esetről.

Az innovációs és technológiai miniszter erről másképp gondolkodik, legalábbis az alapján, hogy az MTA javaslataiból és a korábbi kompromisszumos megállapodásokból a beadott törvénymódosítás semmit nem tartalmaz. (Az MTA javaslatairól és álláspontjáról az Akadémia honlapján lehet bővebben olvasni.)

Az Akadémiát érintő változásokról, főleg a kutatóhálózatok kiszervezéséről sincs jó véleménnyel. „Ismerünk ilyen történeteket, látjuk azokat a minisztériumi háttérintézményeket, amelyek korábban többé-kevésbé önállóak voltak, aztán például az oktatási területen berakták őket az EMMI, illetve az Oktatási Hivatal közvetlen felügyelete alá. Látjuk, hogy valóban korlátozzák őket abban, hogy mit kutathatnak, mit publikálhatnak és miről nyilatkozhatnak” – idézi fel Varga Júlia.

„Gyászoljuk a kutatóhálózatot, azt a műhelyt, ahol jól és hatékonyan lehetett dolgozni. Ez egy hullámzó történet volt egy év alatt, volt mindenféle állapot, kétségbeesés, elszántság, letargia. Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy ez jellemzi legjobban” – mondja a jelenlegi helyzetről Varga Júlia, és a jövőt sem tartja sokkal fényesebbnek:

„A 2012-es reformok és a Lendület-csoportok felállása az intézetnek hihetetlenül jót tett. Minden héten szemináriumok vannak, minden csoport folyamatosan megbeszéléseket tart, ezek nagyon elősegítik a kutatást. Ezek miatt pedig van egy folyamatos szakmai megmérettetés és kontroll. Most meg van két kutatási asszisztens, akik úgy volt, hogy idejönnek dolgozni, de mindketten visszamondták és inkább elmennek a versenyszférába. És ez csak az a szűk kör, amit én látok.”

A sokat tapasztalt kutató egy történetet is megosztott a pályája elejéről: „Még a 80-as években, amikor elkezdtem kutatni, az első dolog, amivel foglalkoztam, az az volt, hogy hogyan alakultak az oktatási beruházások Magyarországon. Nem egy annyira érdekes kérdés, és senki nem gondolja, hogy rendszereket lehet megdönteni azzal, ha valaki ilyesmiről »csúnya eredményeket« produkál, de konkrétan ezek az adatok titkosak voltak a KSH-ban. Nem lehetett megtudni. Én teljesen véletlenül onnan tudtam meg az éves oktatási beruházási adatokat, hogy jóban voltam ott egy idős nénivel, aki ezeket számolta ki. Korábban felhívtam a figyelmét egy véletlenül elkövetett hibájára, és emiatt engem nagyon kedvelt, és egy kockás lapon odaadta nekem ezeket az adatokat. Tehát van valami tapasztalatom, hogy milyen az, amikor az emberek úgy próbálnak meg társadalomtudományi kutatásokat végezni, hogy akadályoztatva vannak benne.”

(G7)