2p

Pedig az ITM szerint azt előzetes egyeztetések után dolgozták ki.

Szeptember eleje óta éles, ám csak hétfőn került be a szélesebb köztudatba a kormány új vendéglátó vállalkozásokat érintő  rendelete, mely gyakorlatilag kicsinálta volna a szakma egy széles rétegét. A szabályozás szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti - tehát akár a lángossütéshez is külön papír kell. Mindez a hazai vendéglátósok java része számára irreális és betarthatatlan.

Miután hétfőn a téma reflektorfénybe került, hatalmas felhördülés kerekedett, az Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig még aznap, késő délután megküldte a reakcióját a rendeletről elsőként cikkező Telexnek. Eszerint az ITM kezdeményezi a képesítési követelmények rendeletének módosítását.

Azt írták a lapnak, hogy a képesítési követelmények rendelete több alkalommal történt egyeztetést követően, a gazdasági érdekképviseletek, kamarák és szövetségek javaslatára jött létre.

„Az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a szabályozás módosítását. A módosítás lényege, hogy a jövőben ne legyen kötelező valamennyi munkavállaló szakképesítése. A javaslat részleteiről a tárca tájékoztatni fogja a nyilvánosságot”.

(Telex)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!