3p

Lezajlott az első egyeztetési kör arról, hogy milyen módon kompenzálhatják majd az üzemanyagárstop által nehéz helyzetbe került kis benzinkutakat.

A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, valamint a Mobil Petrollal egyeztetett.

György László a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait - tette hozzá. Úgy fogalmazott: előremutató tárgyalásokat folytattak, megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

(Forrás: Pexels)
(Forrás: Pexels)

Így mentenék a kutakat

Perlusz László, a VOSZ főtitkára lapunknak úgy értékelt, hogy sikeresen lezajlott az egyeztetések első köre, arra számítanak, hogy sikerül megegyezésre jutni. Mint mondta, a javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a nehéz helyzetbe került kisebb cégek segítséget kapjanak, ugyanis ezek folyamatosan veszteséget termelnek. A főtitkár leszögezte, hogy a tárgyalások során azt nem vitatják, hogy az üzemanyagárak befagyasztása jogos volt, elismerik ezt, azonban úgy vélik, hogy fontos, hogy működjön a társadalmi szolidaritás és szélesebb tehervállalás, ne csak egy réteg viselje az inflációellenes lépések negatív hatását.

Arra a kérdésünkre, hogy javaslataik szerint pontosan milyen intézkedésekkel segítenék a megszorult, kisebb benzinkutakat üzemeltető cégeket, elmondta, hogy az áfa és a jövedéki adó csökkentése mellett terítéken van a nagykereskedelmi árak szabályozása is – ez utóbbi különösen azért lenne jelentős segítség a cégeknek, mivel a kormányzati árstop csak a kiskereskedelmi árakra vonatkozik: a nagykereskedelmi ár azonban továbbra is szabadon mozog. A bajba jutott cégek számára mindezek mellett kamatmentes, vagy alacsony kamatú hiteleket biztosítanának, ez az átmeneti helyzetben sokaknak jelentene segítséget.

Perlusz László kitért arra is, hogy a piaci szereplők elbizonytalanodtak, hiszen az eredetileg három hónaposra tervezett befagyasztást időközben hat hónapra tolták ki, így a szervezet fontosnak tartaná azt, hogy az árstop-intézkedésnek legyen meghatározott vége, vagy legyen előre láthatóan biztosítva az ellentételezés a cégek számára – a már említett intézkedések mellett például a dolgozók után fizetendő járulékokból adott kedvezmény formájában.

A főtitkár végül kiemelte, hogy a következő egyeztetési kör pontos időpontja még nincs meg, azonban fontos, hogy hamarosan megtörténjen ez, hiszen a problémát sürgős lenne minél gyorsabban orvosolni, mielőtt újabb benzinkutak kerülnek nehéz helyzetbe, vagy kényszerülnek bezárni.

Mi lesz a mennyiségi korlátozással?

Az elmúlt hetekben egyre több kút folyamodott ahhoz a megoldáshoz, hogy a hatósági áron tankolható üzemanyag mennyiségét korlátozta, ezzel kapcsolatban Perlusz László úgy fogalmazott, hogy ennek törvénybe foglalása is felmerült már korábban, de a mai egyeztetésen nem került terítékre. Hangsúlyozta: a kormány mindazonáltal nyitott az egyeztetésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!