3p

Egy csomó újításra készül a kormány: azonnali utalásra is lehetne megbízást adni az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal.

Nagyot lépne a kormány a személyi adataink, ügyeink elektronikus formában történő tárolása, kezelése felé. A tegnap megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy több eljárásban is elektronikus alapokra helyeznék az ügyintézést.

A jogsi miatt már nem kell aggódnunk, elég a dugók miatt
A jogsi miatt már nem kell aggódnunk, elég a dugók miatt

Így például a vezetői engedélyek, a házasságkötést, illetve az elhalálozást követő ügyintézés során sem kellene papíralapú dokumentációval foglalkozni.

A kormányhatározat szerint a belügyminiszternek kell kidolgoznia - más miniszterek bevonásával - az alábbi koncepciót:

  • a vezetői engedély igénylésére és kiállítására, érvényességének meghosszabbítására, valamint a kapcsolódó nyilvántartások vezetésére és az adatok elektronikus továbbítására vonatkozóan, ennek keretében térjen ki annak vizsgálatára, hogy vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül, kizárólag nyilvántartási adatokra alapozva belföldön megvalósítható-e a vezetői jogosultság zavartalan gyakorlása,
  • az elhalálozást követő, ahhoz kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában,
  • a házasságkötéshez kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában.

Vagyis a nem túl távoli jövőben megszűnhet a papír alapú jogosítvány, és a családi gyászt sem terheli tovább az ívek kézi kitöltésével járó adminisztráció, mint ahogy az örömteli eseményre, a házasságkötésre való felkészülés során sem kellene hagyományos eljárásra időt fecsérelni.

A határozat részeként az elektronikus személyazonosító igazolvány funkcióinak továbbfejlesztéséről is rendelkezett a kornány. A belügyminiszternek 2020. december 31-ig kell kidolgoznia és végrehajtania az  okmánybiztonság növelése, valamint a  szélesebb körű felhasználás biztosítása érdekében szükséges fejlesztéseket. Az ehhez szükséges források biztosításáról pedig a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia, így:

  • a  polgár lakcímadatának és személyi azonosítójának elektronikus személyazonosító igazolványon való megjelenéséhez szükséges 95 000 000 forint forrásról, illetve
  • az egyéb fejlesztésekhez kapcsolódó 775 000 000 forint forrásról.

Az első tételre a felmerülés ütemében lesz szükség, a másodikat pedig a 2020-as költségvetésbe kell betervezni.

Ennél hamarabb, már idén május végéig kell a belügyminiszternek megvizsgálnia, hogy "az  elektronikus tárolóelemmel rendelkező személyazonosító igazolvány képessé tehető-e arra, hogy az azonnali átutalások kapcsán fizetési megbízások indítására szolgáljon". Ebben a munkában a Magyar Nemzeti Bank is részt vesz. Ez pedig azt jelenti, hogy az e-személyi elektronikus pénztárcaként is szolgálna a kormány tervei szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!