Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság konferenciáján tartott előadást. Az eseményt egy nappal azt követően rendezik meg, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közölte a harmadik negyedéves GDP-adatokat, amelyek minden elemzői várakozásnál rosszabban alakultak.
A nemzetgazdasági miniszter a tegnapi GDP-adatok elemzésével kezdte előadását, kiemelve, hogy a bezuhanó fogyasztás lassan helyreáll, ám a német gazdaság válsága komoly gondokat okoz Magyarország számára is.
„Németország beteg, súlyos beteg” – mondta, hangsúlyozva, hogy ha Németország nem képes magára találni, Magyarország gazdasági fellendülése is akadályozott lesz. Bár rövid távon elérhető 3 százalékos növekedés külső támogatás nélkül, hosszú távon ez nem fenntartható.
A miniszter szerint a kínai piac is kulcsszerepet játszik, mivel jelentős az autóipari reexport Kínába, azonban a németek fokozatosan kiszorulnak a piacról, amit védővámok is súlyosbítanak. Franciaországot példaként említette, amely felismerte a helyzetet, és olcsó energiaforrást biztosító atomenergiára állt át.A belső kereslet Magyarországon biztató, de önmagában nem pótolja a külső tényezők hiányát. A kormányzat a belső konjunktúráért vállal felelősséget. A miniszter jelezte, hogy a lakáspiaci szereplőkkel folytatott találkozón két fő kezdeményezést tárgyaltak: egy tőkeprogramot a fejlesztők támogatására, valamint az áfa 27 százalékról 5 százalékra csökkentésének lehetőségét.
Végül hozzátette, hogy a belső kereslet erősödése bíztató, szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom 4 százalékos növekedése várható. A turizmus és az élelmiszeripar is fellendülőben van, ami optimizmusra ad okot a gazdasági helyreállás terén.