3p

Kedvező, tartósan alacsony szinten maradt az infláció? A nemzetgazdasági miniszter szerint ez a helyzet.

Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt. Novemberben az infláció az előző évhez képest 3,7 százalékot, míg az előző hónaphoz mérten 0,5 százalékot ért el – állapította meg a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Nagy Márton az adatokat értékelve kiemelte: a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, amelyet tartósan alacsony szinten tart. Ennek érdekében a kormány változatlanul fenntartja az olyan hatékony és eredményes intézkedéseit, mint az online árfigyelő rendszer, amely a fogyasztók érdekével összhangban, jelentősen fokozza a kiskereskedelmi versenyt. A családok védelmét és a tisztességes verseny biztosítását a kormány rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel is támogatja.

Kiemelte, az infláció letörésének köszönhetően több mint egy éve folyamatosan nő a bérek vásárlóereje, ami hozzájárul a fogyasztói bizalom erősödéséhez, a kiskereskedelem és a turizmus teljesítményének további növekedéséhez. A tartósan alacsony inflációnak és a 9 százalékot meghaladó reálbérnövekedésnek köszönhetően növekvő fogyasztás nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez – hangsúlyozta.

A kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy a kormány megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba. Az akcióterv három kulcsterületre fókuszál: a megfizethető lakhatás és a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremelkedés biztosítása, valamint a kis-és középvállalkozások segítése és fejlesztése – emlékeztetett.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság versenyképességének megőrzése és a bérnövekedési pálya sikeres megvalósítása érdekében a hazai vállalkozásoknak, különösen a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válniuk. Mindez versenyképesebb árakat eredményez, amely hosszú távon segíti az infláció alacsony szinten tartását.

A következő években termelékenységi ugrást kell végrehajtani. Ezt a Demján Sándor Program támogatja, amely 1410 milliárd forintnyi forrást biztosít a kkv-knak többek közt olyan kedvező hitelekkel, mint a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya Program, beruházási célú vissza nem térítendő támogatásokkal, a digitalizáció előremozdításával – mutatott rá Nagy Márton.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!