2024 decemberének elején 30 369 forint lett az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke, az ebben szereplő termékek novemberhez képest összességében 3,8 százalékkal, 1120 forinttal kerülnek többe. Az árkosárérték minden idők harmadik legmagasabbja, ennél drágábban csak 2023 februárjában és márciusában lehetett megvásárolni az idős honfitársaink által jellemzően elfogyasztott élelmiszereket.
Rövid távon minimumot, 26 828 forintos értéket idén májusban mértük, ehhez képest december elején 13,2 százalékkal kerülnek többe az árkosárban szereplő élelmiszerek.
Az áremelkedés mértéke egy év alatt 2740 forintra rúg, ami 9,9 százalékos drágulást jelent, ilyen magas értéket 2023 augusztusa óta nem mértünk. Az Mfor Myugdíjas Árkosár-index 9,9 százalékos értéke a múlt havi prognózisunkhoz képest kellemetlen meglepetés.
A közeljövőben arra számítunk, hogy a bérmegállapodás és a januárra esedékes nyugdíjemelés újabb áremelkedést hozhat, szerintünk az árkosár értéke a 2023. februári csúcs körül alakulhat (pesszimista forgatókönyv szerint meg is haladhatja azt). Ebben az esetben a januári index a mostanihoz hasonló értéket venne fel. Úgy véljük, 2025 elejére az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index a 8-10 százalékos sávba eshet.
A szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk oldalán megtekinthető a teljes fogyasztói árkosárra vonatkozó Privátbankár Árkosár-felmérés is. >>>
Módszertan
Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár immár 17 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva állítottuk össze az Mfor Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív, valamint egy nyugdíjaskorú fogyasztói kosara ugyanis eltér egymástól, bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárolnak idős honfitársaink.
A termékek meghatározásához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikáját hívtuk segítségül, mely egyik táblája mennyiségek szerint tartalmazza, hogy miből mennyit vásárol egy nyugdíjas háztartás egy évben, ezt pedig elosztottuk a hónapok számával. Ez alapján állítottuk össze a 21 termékből álló nyugdíjas kosarunkat, melyben a legnagyobb mennyiségben vásárolt alapvető élelmiszerek szerepelnek. Ehhez súlyozva társítottuk a három nagy hipermarket árait laptársunk adatbázisából. Így nemcsak arra kapunk választ, hogy idős honfitársaink melyik hipermarketben mennyiért tudják beszerezni az élelmiszereket, de ennek átlagát véve az is kiderül, mennyit kell fizetniük egy havi nagybevásárlásért.
Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés csak a hipermarketláncokban megvásárolható élelmiszertermékek árát vizsgálja, azaz nem alkalmas általánosságban a nyugdíjak reálértékének megállapítására.
Nyugdíjas Árkosarunkat egészen 2020 januárjáig visszamenőlegesen is kiszámoltuk, ez lehetőséget ad arra, hogy egy, a mindennapokban érzékelhető árindexet számoljunk.
Kenyérre sem elég?
Egy év alatt, azaz 2023 decembere óta csak az év eleji 6 százalékos nyugdíjemelés javította az idősek anyagi helyzetét, ezzel szemben az általuk jellemzően vásárolt élelmiszerek 9,9 százalékkal drágultak.
2022 utolsó hónapjához képest az időskori ellátások 25,7 százalékkal lettek magasabbak, miközben az árkosárban szereplő termékek ára 2,4 százalékkal lett magasabb. Az alacsony érték oka a 2023. február-márciusig tartó rekordszintű élelmiszerár-növekedés. Ez azt is jelenti, hogy kétéves időintervallumot vizsgálva az áremelkedés mértéke még a következő három hónapban is alacsony százalékértéket fog mutatni.
Ha hároméves időtávot nézünk, akkor azt látjuk, hogy a nyugdíjak összességében 52,2 százalékkal nőttek, miközben az árkosár megvásárlásához 53,1 százalékkal több pénzre lett szükség. Sőt, ha figyelmen kívül hagynánk a tizenharmadik havi juttatás visszaépítését, akkor a nyugdíjemelés mértéke csak 43,3 százalék lenne.
Négy évre visszamenőleg pedig azt látjuk, az időskori juttatások 62 százalékkal emelkedtek (tizenharmadik havi nyugdíj nélkül ez 49,4 százalék lenne), miközben a nyugdíjasok által jellemzően vásárolt élelmiszerek ára 67,1 százalékkal lett magasabb.
Idős honfitársainkat a jövő évre a költségvetési törvényjavaslatban tervezett 3,2 százalékos inflációnak megfelelő nyugdíjemelés fogja megilletni. Mivel az emelt juttatás csak 2025. január közepén fog megérkezni az érintettekhez, a jövő év eleji árkosarunkban értelemszerűen még nem fog szerepelni annak hatása, azt csak a rákövetkező hónapban tudjuk figyelembe venni.
Eközben a bérek emelkedését a kormányzat 8,8 százalékra taksálja, vagyis tovább fog nyílni az olló az aktívak és a nyugdíjasok életszínvonala között – utóbbiak kárára.
Elképesztő áremelkedések
Az előző hónaphoz képest csupán három terméknél mértünk 10 százalékot meghaladó árcsökkenést, miközben ilyen vagy ennél nagyobb arányú drágulás nyolc terméknél volt tapasztalható. A margarin ára 16,5, a tésztáé 15,5, míg a sertésmájasé 10,3 százalékkal ment lejjebb.
Viszont 10,9 százalékkal lett drágább a sajt, 11 százalékkal drágult a liszt, 11,1 százalékkal a banán, 13,5 százalékkal a tojás. A jeges teáért 19,9 százalékkal, a narancsléért 24,2 százalékkal, a tejfölért 32,8 százalékkal, az almáért pedig 36,6 százalékkal kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a nyugdíjasoknak is.
Egy évet nézve mindössze kettő termék lett olcsóbb legalább 10 százalékkal, és nyolc lett drágább legalább ilyen mértékben. A tej ára 13,3 százalékkal csökkent tavaly decemberhez képest, a joghurt árcéduláján pedig 23,7 százalékkal alacsonyabb összeg szerepel.
Ezzel szemben 13,6 százalékkal kerül többe a rizs, 21,4 százalékkal a csirkemell, 24,2 százalékkal a krumpli és 25,4 százalékkal az alma. A tojásért 54,8 százalékkal, a lisztért 69,5 százalékkal, a sajtért 76,5 százalékkal kérnek többet, míg elképesztő mértékben, 124,6 százalékkal emelkedett a narancslé ára tavaly év végéhez képest.
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár korábbi cikkeit ide kattintva olvashatja. >>