4p

Kezdődik az ősz, a szeptember elseje pedig szokás szerint fontos változásokat hoz mind a munka világában, mind a hétköznapi életben. Összeszedtük, hogy mik ezek.

Kata-változások

A legfontosabb változás szeptember 1-jétől egyértelműen a korábbi katás vállalkozókat érinti, hiszen ahogy arról cikkünkben részletesen is írtunk, holnaptól már csak az maradhat a kata hatálya alatt, aki maximum 18 millió forintos árbevételt ér el egy évben, csak magánszemélyek a megrendelői és főállású vállalkozó. A kivételt a taxisok jelentik, akik számára ugyanúgy elérhető maradt a korábbi katás rendszer.

Ekho-változás

A korábbi katás, elsősorban művészeti és kreatív munkákat végzők számára az egyik menekülőutat az ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) jelenti – feltéve, ha a szakmájuk megfelel az itt felsorolt FEOR-kódok valamelyikének. A fizetendő ekho mértéke szeptember elsejétől tisztán 15 százalék lesz, ugyanis a kormány augusztus 10-án megjelent rendeletében arról döntött, hogy szeptembertől megszünteti a korábban a kifizető által az ekhoalap után fizetett 13 százalékos hozzájárulást.  

Bizonyos dolgozó nyugdíjasok tovább kapják a járandóságukat

Az ado.hu vette észre, hogy egy kormányrendelet „a közfeladatok folyamatos ellátása érdekében”, meghatározott időtartamra, 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-ig arról döntött, hogy az eddigiektől eltérően nem szüneteltetik azon személy öregségi nyugdíját, korhatár előtti ellátását, szolgálati járandóságát,

  • aki szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál,
  • illetve köznevelési vagy szakképző intézményben folytat keresőtevékenységet az ellátás mellett.

Az intézkedés célja egyébként egyértelműen az, hogy az egyre súlyosabb pedagógushiányt a nyugdíjas tanárokkal enyhítsék – kérdés, hogy mennyire lesz mindez hatékony úgy, hogy a lépést a kormány egyelőre egy évre hirdette meg.

Drágulnak egyes budapesti jegyek

A BKK honlapján elérhető információk szerint a budapestiek által a mindennapokban használt jegyek ára nem változik, ám a jellemzően a fővárosba látogató turisták által preferált opciók valóban drágulnak majd:

  • a 24 órás jegy ára 1650 forintról 2500 forintra,
  • a 72 órás jegy 4150 forintról 5500 forintra,
  • a Budapest-hetijegy 4950 forintról 6500 forintra nő.

Vége a nyárnak - jönnek a változások. Fotó: Depositphotos
Vége a nyárnak - jönnek a változások. Fotó: Depositphotos

Rosszul járnak a bliccelők

Bekeményít a Budapesti Közlekedési Központ a bliccelőkkel szemben, így szeptember első napjától a helyszíni pótdíj a jelenlegi 8 ezer forintról 12 ezer forintra nő, a 30 napon belül befizetett pótdíj pedig 25 ezer forintra, míg a 30 napon túl befizetett pótdíj 50 ezer forintra drágul. Fontos, aki aznap, hogy megbüntették, érvényes bérletet vásárol, és két napon belül bemutatja, annak a BKK elengedi a helyszíni pótdíjtartozása felét.

1237 kilométernyi út üzemeltetését adja át a kormány

A kormány a koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését átadja az állam öt különböző társaságnak szeptember elejétől – áll a Magyar Közút közleményében. Az egyes útszakaszok üzemeltetői szeptember elsejétől:

  • MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.: M1-es és M7-es autópálya M0 és az országhatár közötti szakaszai, M3, M4, M30, M35, M44, M70, M85 és M86 teljes területe, M8-as autópálya Kisapostag és Apostag közötti szakasza
  • Magyar Közút Nonprofit Zrt.: M1-M7 bevezető szakasza az M0-s határáig, M0, M2, M9, M19, M31, M43, M51, M76 és M80 teljes területe, M5 bevezető szakasza, M6 Budapest és Érd közötti szakasza, M60-as Pécs melletti 1 kilométeres szakasza, kaposvári elkerülő autóút
  • AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt.: M5-ös autópálya a 17-es km szelvénytől
  • M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt.: M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakasza, M8-as autópálya Dunaújváros és Kisapostag közötti szakasza
  • M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.: M6-os autópálya Dunaújváros és Tolna közötti szakasza
  • MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.: M6-os autópálya Tolna és Mohács közötti szakasza, M60-as autópálya Mohács és Pécs közötti szakasza

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!