2018. május 10. 09:53
mfor.hu

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint. A garzonlakásokért kevesebbet kérnek a tulajdonosok, de az egy négyzetméterre vetített bérleti díjuk mégis magasabb a nagyobb lakásokéhoz képest.

Május első hetében megkezdődtek az érettségi vizsgák és az idén több mint 100 ezren készülnek a felsőoktatási felvételire, ezek az események pedig lényegében elindítják a következő tanévet megelőző albérletszezont, amely a tavalyinál magasabb átlagos bérleti díjaknál jár - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 10 ezer hirdetés alapján vizsgálta az albérletpiacot.

A lakáspiaci felfutásnak köszönhetően az albérletárak is komoly emelkedést mutattak az utóbbi években, főként Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban volt erőteljes drágulás. Május elején a kínálati piacon 149 ezer forint volt a 140 négyzetméternél kisebb alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez durván 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a fővároson belül nagyon jelentős szórás van a bérleti díjakban, és az is látszik, hogy nincs olyan kerület, ahol 100 ezer forintnál olcsóbb lenne az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak a XVII. és a XXI. kerületek, előbbiben átlagosan 100 ezer, utóbbiban 110 ezer forintért kínáltak kiadásra egy lakást a tulajdonosok. 


A legtöbb vidéki nagy egyetemvárosban is drágábbak lettek az albérletek, ráadásul úgy, hogy bővült a kínálat is. Debrecenben 10 százalékkal 88 ezer forintra, Szegeden 9 százalékkal 85 ezer forintra, Pécsen 22 százalékkal 95 ezer forintra nőttek az átlagos bérleti díjak a teljes piacon, Miskolcon azonban visszafogottabb volt az emelkedés, tavaly májushoz képest 3 százalékkal 70 ezer forintra nőtt a bérleti díj. 


A főiskolára és egyetemre aspirálók körében népszerű garzonlakások főszerepet kapnak az albérletszezonban. Az ingatlan.com szakértője közölte, hogy bár a garzonok átlagos havi bérleti díja alacsonyabb, de négyzetméterre vetítve jóval magasabbak az adott városra jellemző albérletdíjaknál. Budapesten a garzonlakások átlagos havi díja 110 ezer forint. Debrecenben 75 ezer forintért, Pécsen 78 ezer forintért, Szegeden és Miskolcon pedig átlagosan 58 ezer, illetve 50 ezer forintért várják a bérlőket a garzonok tulajdonosai. 

 

Balogh László szerint Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban továbbra is igaz, hogy a külső kerületekben alacsonyabbak a bérleti díjak, így az érintett diákoknak azokban is érdemes körülnézniük. Lehet, hogy emiatt több időt vesz igénybe az iskolába való beérés, de az alacsonyabb bérleti díj ezt kompenzálhatja. Szintén megoldás lehet a diákoknak, ha többen összeállnak és egy akár 3-5 szobás, nagyobb alapterületű lakást bérelnek a egyetemi évekre és közösen fizetik a bérleti díjat és a rezsit. Ezzel ugyanis töredékére csökkenhet az egy főre jutó lakhatási költség.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.