3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egész zeneiparral együtt – a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a kormánytól.

A Covid-19 járvány miatt az Artisjus 2020-as bevételei is drasztikusan csökkentek, ez a visszaesés pedig az idei éves jogdíjkifizetéseknél érezteti csak igazán a hatását. A szerzőknek kifizethető jogdíj összege 25 százalékkal esett vissza: 2020-ban még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus a két „nagyfelosztás” során, idén 6,48 milliárd forint érkezik a hazai és nemzetközi slágerek szerzőihez. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar dalszerzőkhöz.

A májusban és júniusban érkező jogdíjak közül természetesen az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat: 47 százalékkal kevesebb jogdíjat kapnak a koncerten játszott dalok szerzői idén, mint egy évvel korábban. A rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent: átlagosan 32 százalékkal alacsonyabb összeg jut egy szerzőnek a tavalyi elhangzások után, mint amennyi 2020-ban. Bár a rádióadók tudtak üzemelni a pandémia időszakában, az Artisjusnak fizetett zenei jogdíj összege jócskán elmaradt a korábbi évekétől.

A rádióadók jogdíját ugyanis a reklámbevételeik határozzák meg, ezek pedig a legtöbb rádió esetében drasztikusan visszaestek a járvány gazdasági következményei miatt. A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál jóval kisebb, mindössze 5 százalék a csökkenés mértéke. A korlátozások miatt válságba került vendéglátás-turizmus szektor által fizetett ún. gépzenei jogdíj visszaesése is jelentősen csökkenti a szerzők számlájára érkező pénz összegét. Ennek oka az, hogy a gépzenei jogdíjak befolyásolják a többi éves jogdíjnem mértékét.

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Május 18-án a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. 7682-en részesülnek most jogdíjból 46 828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki, ez majd júniusban lesz esedékes.

„Tavaly, az első lezárások után 2-3 hónappal még teljes értékű szerzői jogdíjak érkeztek a dalszerzőkhöz. Ezek sok zenész és családja számára jelentettek kiemelten fontos bevételt a fellépti díjak kiesése miatt. Most azért különösen súlyos a helyzet, mert a könnyűzenét érintő lezárások máig életben vannak, de már a szerzői jogdíjak is jóval alacsonyabbak, mint egy éve. A dalszerzők és előadók – az egész zeneiparral együtt – a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a Kormánytól, mert egyre többen vannak, akiknek az utolsó tartalékai is kifogyóban vannak”

– mondta el a jogdíjak visszaesése kapcsán dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!