4p

Múlt hónapban összességében 2,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A múlt hónapban negyedik hónapja lassult a fogyasztói árak növekedési üteme a januári 4,7 százalékosról és az áprilisi 2,4 százalék után. Egy hónap alatt 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az éves maginfláció 4,0 százalékra csökkent az előző két hónapban regisztrált 4,3 százalékról.

Az élelmiszerek ára 8,4 százalékkal nőtt tavaly májushoz mérve ezen belül a sertéshús 20,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek 19,1 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 22,0 százalékkal csökkent. A dohányáruk ára 11,1 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért az előző havi 3,0 százalékkal szemben  2,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 5,1 százalékos áremelkedésének a következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal drágultak, ezen belül az új személygépkocsik 1,9 százalékkal. A szolgáltatásokért 0,1 százalékkal többet, a ruházkodási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A járműüzemanyagok az olajárak emelkedésének hatására 3,9 százalékkal drágábbak lettek.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint "a májusi 2,2 százalékos infláció éppen csak elmarad a várakozásainktól, ugyanis 2,3 százalékos mutatóra számítottunk. Az üzemanyagok ára májusban már növekedésnek indult a korábbi mélypontokról, de ez a friss inflációs adatban csak részben látható. Az üzemanyagok havi szinten 3,9 százalékkal drágultak, ám éves szinten viszont még 22 százalékos mínuszban voltak, most úgy tűnik, hogy a júniusi inflációt pedig felfelé húzzák majd.”

Meglepetés, gyenge forint
A K&H szakembere azt is elmondta, hogy májusban a szolgáltatások, szeszes italok és dohányáruk a korábbinál lassabban drágultak. Az idényáras élelmiszerek - zöldségek, gyümölcsök - ára jelentősen emelkedett havi szinten.

Meglepetésnek mondható az elemző szerint, hogy a ruházati termékek ára csökkent, hiszen májusban nem szoktak leárazások lenni. A májusi adatokból pedig látható az is, hogy a tartós fogyasztási cikkek ára is emelkedett áprilishoz képest, ami részben a gyenge forinttal magyarázható, hiszen ezek jelentős része  importból származik.



Kettős arca van az inflációnak
Németh Dávid szerint továbbra is kettős kép rajzolódik ki az inflációs porondon. “Miközben a fő inflációs mutató a januári 4,7 százalékról májusra 2,2 százalékos szintre lassult, ezzel szemben a trendeket pontosabban tükröző változékony energia-, élelmiszer- és hatósági árak nélkül számolt maginfláció májusban magasban maradt, bő egy éve már a 4 százalékos szint körül tartózkodik. Ha pedig a maginfláció nem lassul a következő hónapokban, akkor nő az esélye, hogy az egyszeri, járványból adódó hatások kifutásával a fő inflációs mutató is gyorsulni kezd, azaz elindulhat a 3 százalékos szint felé” - tette hozzá.

“A következő hónapokban a járvány utáni újraindulás tempója, a munkanélküliség alakulása, ezekkel összefüggésben pedig a belső kereslet határozhatja meg az inflációs trendeket” - tette hozzá Németh Dávid. Szerinte az éves átlagos infláció 3 százalék körül lehet, jövőre pedig hozzávetőleges 3,5 százalékra gyorsulhat. Az idei átlagos maginfláció azonban továbbra is bőven a 3 százalék feletti tartományban maradhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!