Ugyan az Orbán Viktor vezette magyar kormány az elsőszámú fekete bárány az Európai Unióban, persze a Moszkva-barát politika nem véletlenül csípi sokak szemét. Az elmúlt 12 évben a korábbi erős orosz függést egyáltalán nem próbálták meg oldani, sőt a 2021 őszén kötött 15 éves hosszútávú gázszerződéssel, illetve azzal, hogy Paks 2-t is oroszokkal építenék, még tovább szűkítették az ország mozgásterét. Ráadásul a gázszerződés kapcsán nagyon sokáig vezették félre a közvéleményt, elég csak azt említeni, hogy a választások előtt Orbán Viktor számos alkalommal hangoztatta, hogy az olcsó orosz gáz a biztosíték a rezsicsökkentésre. Menet közben persze kiderült, hogy szó sincs olcsó gázról, hiszen az irányadó európai tőzsdei gázárhoz (TTF) kötötten számlázza a magyar vásárlást a Gazprom.
Ugyanakkor ennek kapcsán a kormánytagok egészen az utóbbi napokig „maszatoltak”, és csak azt követően beszélt erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hogy a napokban sikerült fizetési haladékban megállapodni az orosz gázóriással. Mint fogalmazott:
"a szerződés szerint mindig az előző havi rotterdami tőzsdei átlagár alapján számlázzák ki havonta a szállítást, és a magyar fél euróban fizet, amit Oroszországban egy technikai számlán váltanak át rubelre."
Tehát úgy sikerül elvtelenül Moszkvához húzni, hogy annak az ország szempontjából semmiféle érdemi eredménye nem volt.
De nem ez az egyetlen tényező, ami miatt a magyar kormány viselkedése nem mindenkinek megy le a torkán. Az utóbbi egy hónap kettős beszédét is nehéz értelmezni, hiszen Orbán Viktor és Szijjártó Péter ritkán látható harciassággal szapulja az Oroszország elleni szankciókat, amely – egyébként valótlan - állításuk szerint az energiaárak megugrásának okozója. (Az erről szóló írásunk az alábbiakban érhető el.)
A magyar kormány ugyanis sokkal inkább belpolitikai gumicsontnak használja a szankció ellenes kommunikációt és az azt még nagyobbra „fújó” nemzeti konzultációt. Miközben ugyanis itthon ezeket „köpködik”, addig Brüsszelben gond nélkül szavazzák meg az újabb és újabb szankciós csomagokat, ahogy az a héten a nyolcadik ilyen megállapodással is történt. Arról nem beszélve, hogy a magyar kormány az orosz függőséggel sarokba szorította magát, ám az oroszok katonai kudarcai rámutattak arra, hogy nincs valós alternatíva, csak az Atlanti orientáció. Arról nem beszélve, hogy a gazdaság nehéz időszak elé néz, ami miatt létszükség lenne, hogy lehívhassuk azokat az uniós pénzeket amelyek a víz felett tudnák tartani a mostani egyre nehezebb költségvetési helyzetben.
Ugyan az Európai Unió számára vélhetőleg irreleváns, de energiakérdésben van egy másik kormnyzati csúsztatás, amit kíméletlenül sulykolnak, amely szerint "a magyar családok számára nyújtott rezsicsökkentés a legnagyobb egész Európában”. Lapunk korábban több alkalommal írt a kérdésről, hiszen volt rá precedens, hogy Holoda Attila energiapiaci szakértőt idéztük, de körképet is közöltünk, amelyben számba vettük, mely országban milyen támogatást nyújt a helyi kormány. Ráadásul a napokban Németország egy 200 milliárd eurós programot jelentett be, amely révén kezelni szeretnék a helyzetet. A pénz egy része piaci szereplőkhöz, más része a fogyasztókhoz kerül majd. A német GDP 5,6 százalékára rúgó összeg egyébként olyan bődületes, amelyről Orbán Viktorék álmodni sem tudnak. A közelmúltban ugyanis Lázár János jobbkezét, Csepreghy Nándort is őszinteségi roham kapta el és a korábbiakkal ellentétben konkrét összeget említett, mennyibe kerül a rezsicsökkentés az országnak. Egy szakkonferencián az államtitkár azt említette, hogy idén 1000 (2,4 miliárd euró), jövőre 2000 milliárd forinttal (4,8 milliárd euró) kell kisegíteni az MVM-et.
Visszatérve a német kezdeményezésre érdemes kiemelni, hogy annak nyilvánosságra kerülése után az európai vezetők rosszallásukat fejezték ki, azt állítva, hogy Berlin döntése azt kockáztatja, hogy a blokk többi részének háztartásai és vállalatai magasabb energiaárat fizethetnek majd. Mario Draghi, Olaszország leköszönő miniszterelnöke szerint a napokban bemutatott 200 milliárd eurós csomag aláássa az egységet.
„A jelenlegi, mindenkit érintő fenyegetéssel szemben össze kellene fogni, és nem oszthatjuk fel az erőforrásainkat a nemzeti költségvetések teljesítőképességének megfelelően” – mondta.
Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter és ír kollégája, az eurócsoport elnöke, Paschal Donohoe megismételték Draghi felvetését, amely összehangoltabb reakcióra buzdít. Szerdán csatlakozott hozzájuk Ursula von der Leyen, az EU-bizottság elnöke, aki a gáz árának közösségi szintű felső határát szorgalmazta – ezt az intézkedést Németország kifogásolta.
Mindez ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy erős szövetségesre talált. A magyar kormányfő a Financial Times írása szerint a németek lépése kapcsán kritikusan fogalmazott, „kannibalizmusnak” minősítve a csomagot. Érdemes megjegyezni, hogy a napokban bejelentett német csomag kapcsán a lap szerint Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy az szerinte kimerítheti az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok megsértését. A program keretében ugyanis több tízmilliárd euróval támogatják a német vállalati szektort is. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy miután messze Németország hazánk legnagyobb külkereskedelmi partnere, így a magyar gazdaság szempontjából is kulcskérdés, hogy ők ne álljanak le.
A kritikák ellenére Christian Lindner német pénzügyminiszter ragaszkodott ahhoz, hogy az átfogó programban nincs semmi kivetnivaló, az szerinte arányos a német gazdaság méretével és sebezhetőségével. A most bejelentett 200 milliárd euró értékű intézkedés az EU-ban sokak számára azért fájó, mert ez is gigantikus, ahogy fent jeleztük a GDP 5,6 százalékára rúgó összeg, ám ezt korábban már megelőzte egy másik, 100 milliárd eurós program. Így összességében az energiakrízis miatt a német vállalatok és háztartások a GDP mintegy 8,4 százalékát kapják meg energiatámogatásként. Az összeg egyesek szerint olyan hatalmas, hogy emiatt az áremelkedés miatti tudatos takarékoskodás ellen hat.
Az említett összesen 300 milliárd eurós összeget érdemes olyan kontextusban is nézni, hogy ez együttesen több mint kétszerese annak a pénzügyi támogatásnak, amelyet Franciaország és Olaszország az EU második és harmadik legnagyobb gazdaságai ilyen célra fordítottak. Ráadásul nem csak nominálisan, hanem GDP arányosan is elképesztő forrásokat mozgatnak meg, jellemzően ugyanis az egyes országok a teljes gazdasági teljesítményük maximum 2-3 százalékát költik az energiakrízis kezelésére.
Egyébként nem csak Orbán Viktor, hanem mások is úgy vélik, hogy a német lépés ellenkezik az EU szabályaival. Antonio Fatas, az INSEAD közgazdász professzora a Financial Times-nak azt mondta, hogy a csomag mérete
„jogosan kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy ez a vállalatok számára nyújtott tiltott állami támogatásnak minősül-e?”
A csomag kapcsán kirobbant vitát a németek próbálják enyhíteni, és azt közölték, hogy a bejelentett számok felső határt jelentenek. Amennyiben csökkennek az energiaköltségek, úgy kevesebb támogatást fognak kifizetni. Hasonló volt egyébként a helyzet a Covid kapcsán is, hiszen akkor is egy 600 milliárd eurós mentőalap létrehozásáról döntöttek, ám akkor csupán 50 milliárd eurót használtak fel a gazdasági szereplők támogatására.
Vannak egyébként, akik szerint ugyan közös energiapiaci fellépés lenne ideális, ám abból a szempontból védhető Németország álláspontja, hogy az EU-ban ők a gyáripar motorja. Az ilyen termelésük 2021-ben nagyobb volt, mint Olaszországé, Franciaországé és Írországé együttvéve. Így szerintük, ha lendületben tudják tartani az ipart az a régió többi országának is hasznára válhat, különösen a szoros külkereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezőknek, így például Magyarországnak.
