A magyar kormány számos megkérdőjelezhető gazdasági döntést hozott az elmúlt időszakban, ráadásul az intézményesült korrupció miatt az uniós pénzcsap is elzárult. A meglóduló infláció és a várható nemzetközi recesszió olyan helyzetet teremtett, amelyre nincs hatékony válasza Orbán Viktornak, hiszen az infláció töretlenül emelkedik, miközben a gazdaság is elkezdett lassulni. Ebben a helyzetben a magyar kormány az általa is támogatott szankciós csomagot kiáltották ki bűnbaknak, amely állításuk szerint Oroszországnak nem árt, miközben az unió gazdaságát megroppantja.
Erről maga Orbán Viktor először az őszi parlamenti nyitányon, majd pénteken a Kossuth Rádióban is beszélt. Az országgyűlési beszédében magabiztosan említette meg, hogy a saját politikusi pályája során mennyi gazdasági válságot látott. Felidézve több más esemény mellett a 2008-as pénzügyi válságot is, amelybe Gyurcsány Ferenc kvázi belebukott. Ami már csak azért is izgalmas, mert ha a gazdasági folyamatokat nézzük, akkor kellemetlen deja vu érzésünk lehet. A 14 évvel ezelőtti időszakhoz hasonlóan most is magas a költségvetési hiány és a korábbiakhoz képest sokkal nehezebben menedzselhető adósságfinanszírozás mellett futottunk bele egy olyan helyzetbe, amikor óriási szükség lenne arra, hogy kellő mozgástere legyen a fiskális politikának. (A témáról Bod Péter Ákos írt a napokban elemzést.)
A magyar kormány prociklikus gazdaságpolitikát folytatott évek óta, vagyis az egyébként is bővülő gazdaságot próbálták még gyorsabb növekedésre ösztönözni. A probléma az volt, hogy egy idő után a túlfeszített munkaerőpiac korlátot jelentett, miközben óriás összegű állami és jegybanki pénzek kerültek a gazdasági körforgásba, ami részben „inflációban csapódott ki”. A hab a tortán az esztelen választások előtti pénzszórás volt, ami politikai szempontból persze bejött, hiszen Orbán Viktor ismét elsöprő győzelmet aratott áprilisban, csak éppen a magyar gazdaság került kiszolgáltatott helyzetbe.
Az inflációs folyamatok ugyanis már tavaly elkezdődtek és az év végéig komoly pénzromlást láthattunk, pedig akkor még ugye sehol sem volt a „háborús infláció”. Ennek hátterében a magyar kormányzati intézkedések mellett globális folyamatok álltak. A koronavírus járvány után világszerte elindított jegybanki és kormányzati gazdaságélénkítő programok ugyanis „túl jól” sikerültek, és sokkal intenzívebb lett a visszapattanás, mint amivel a politikusok és a gazdasági döntéshozók eredetileg számoltak. A durván megugró kereslet miatt pedig nagyon sok nyersanyagból, felkész termékből és alkatrészből kevesebb állt rendelkezésre, mint amennyit a piac fel akart használni. Emiatt egyes esetekben, mint a chipeknél, komoly hiány alakult ki, más termékek esetében pedig drágulás jött, és a magasabb árak mellett alakult ki piaci egyensúly.
Többek között ez húzta fel az olaj árát, ami miatt a benzin már 2021-ben olyan mértékben drágult, hogy a kormány az üzemanyagok esetén hatósági árat vezetett be. De hasonló előzmények (világpiaci drágulás, növekvő energiaárak és magyar bérköltségek) miatt kezdtek el fájóan drágulni az élelmiszerek, amelyre reagálva vezette be a kormány az árstopot. Más kérdés, hogy ezek felületi kezelések voltak, hiszen az élelmiszerek esetében példátlan drágulásnak lehetünk tanúi, Európában messze nálunk növekedtek a legjobban az árak. Ami mindenképpen jelzi azt, hogy a romló nemzetközi környezet mellett a hazai gazdasággal – és annak irányításával - is komoly problémák vannak.
És akkor jött a háború…
Február 24-én bekövetkezett az, amit korábban nagyon nehéz volt elképzelni, vagyis, hogy Európában ismét nagy erőket felvonultató tömegháború tör ki. Ennek kapcsán érdemes leszögezni, hogy a kormány mismásolása ellenére
a háború Oroszország és Putyin felelőssége. Azt az átfogó támadást, amit az orosz hadsereg indított, semmi sem indokolta!
Egy ilyen esemény mindig rossz, de mint azt fent vázoltuk, a magyar gazdaság számára ez most különösen rosszkor jött. Természetesen akár a háborúra hivatkozva is vissza lehetett volna fogni a választások előtti pénzszórást, Orbán Viktor nyilatkozatai alapján viszont az valószínűsíthető, hogy a kormány egyrészt gyors orosz győzelemmel, másrészt kisebb gazdasági hatással számolt. Így 1000 milliárdnál is nagyobb összeget osztottak ki a sikeres áprilisi szereplés reményében, ami most nagyon hiányzik a költségvetésből.
Az Európai Unió az alapértékeinek megfelelően elítélte a háborút, és mivel közvetlenül nem kívántak beavatkozni, ezért gazdasági szankciókat hoztak Moszkvával és az orosz elittel szemben. De nemcsak az EU, hanem számos nagyhatalom, az USA, az Egyesült Királyság, vagy éppen Japán is szankciókat vetett ki Oroszországra.
Ki hazudott?
Érdemes kitérni Orbán Viktor és a kormány új mantrájára, mely szerint „Brüsszel hazudott a szankciókról”. A cikk szerzője nem ült ott az uniós tárgyalásokon, nem tudhatjuk, hogy mi hangzott el, de nagyon nehéz elképzelni, hogy az Európai Unióban általános álláspont lett volna az, hogy a szankciók közvetlen hatására összeomlik az orosz gazdaság. Már csak azért is, mert ebben az esetben az európai közvélemény „megdolgozására” biztosan kommunikálták volna számos helyen, ám ennek nem találjuk nyomát.
Amennyiben elfogadjuk, hogy Orbán Viktor kijelentése igaz, és a színfalak mögött valóban felmerült volna ilyen opció, akkor sem tudjuk méltatni a kormányfőt. Véleményünk szerint egy mögötte álló megfelelő szakértő csapat rövid úton levezette volna számára, hogy ez irreális forgatókönyv. Mindenesetre a magyar kormány ezeket a szankciókat a többi tagországhoz hasonlóan megszavazta, így Orbán Viktor panasza ebből a szempontból sem tűnik hitelesnek.
Nemlétező szankciók miatt drágult a gáz
Érdemes arra is kitérni, hogy a kormánypropaganda által harsogott oksági összefüggés nem állhat fenn a megugró gázár és a szankciók között. Az ott elhangzó és Orbán Viktor által is említett állítás már csak azért sem lehet igaz, mert a gáz esetében semmiféle szankció nem létezik, sőt az olaj esetében is csak december 5-én lép életbe az első korlátozás, amely alól Magyarország mentességet kapott. Az tehát konkrétan félrevezetés, hogy a szankciók miatt drágult volna a földgáz. Ha mindenképpen oksági összefüggést keresünk, sokkal inkább fordítva áll fent, Oroszország ugyanis már tavaly ősszel elkezdte visszafogni az európai szállításait, ami értelemszerűen hiányt okozott a piacon.
Az Európai Unióban azonban ennek ellenére is nagyon úgy tűnik, hogy a tél folyamán lesz elegendő gáz, azt ugyanis más forrásokból, így Norvégiából, Észak-Afrikából és Azerbajdzsánból sikerült pótolni. Ezek mellett nagyon jelentősen nőtt az EU-ban az LNG (cseppfolyós gáz) importja, amely elsősorban Közel-Keletről származik és csak kisebb részben az Egyesült Államokból. Azok a kormányzati állítások tehát, hogy Amerika a háború nyertese, megint csak nem állják meg a helyüket, bár tény, hogy a palagáz-kitermelő vállalatok bevételei növekedtek, de ellentétben az orosz gazdasággal, amelynek elsősorban nyersanyagokból van számottevő exportbevétele, az USA számára a teljes exportjukhoz képest viszonylag kicsi a megugró gázbevételek szerepe. Az USA a háború miatti gazdasági problémák miatti kereslet-visszaesés miatt sokkal többet veszít, mint amennyit nemzetgazdasági szinten a gáz eladásán nyer.
Meg kell jegyezni, hogy a gáz árának változása sokkal összetettebb, mint amit a politikusok állítanak. A korábban „túl olcsó” energiahordozó iránt ugyanis akkora lett a kereslet, hogy annak a kielégítése önmagában is nehéz lett volna, ezt tetézte, hogy az oroszok a szerződésekben vállalt mennyiségeket sem szállították le. Az így kialakult hiány miatt pedig megugrottak az árak. Éppen ezért az a kormányzati állítás sem igaz, hogy ha véget ér a háború, akkor varázsütésre lezuhannak az árak. (Amennyiben olvasóink még mélyebb összefüggésekre kíváncsiak, az alábbi cikkben találhatnak további részleteket.)
Ha emelkedik az ár az biztos jó az oroszoknak. Tényleg???
A fentiek fényében érthető, hogy csütörtöki kormányinfón terítékre került a kérdés. Megkérdezték, miért állítja azt a kormány, hogy az energetikai szankciók miatt jól jártak az oroszok? Gulyás Gergely miniszter nem kapott könnyű feladatot, hiszen nyilván ő is tisztában van azzal, hogy a kormány állítása nem állja meg a helyét, így a magyarázata is meglehetősen ingatag volt, pedig a kérdező újságíró azt nem is feszegette, amit fent írtunk, hogy a gázra nincsenek szankciók, tehát óriási csúsztatás ebből levezetni az áremelkedést. A miniszter azt állította, hogy az energia hozza a nagy bevételt az orosz gazdaságnak, ha ez drágul, akkor ők jól járnak.
A kijelentés egyébként a kormányzati kommunikációban tipikus, hiszen vesznek egy tényt, és egy olyan kontextusba helyezik, ami miatt sokan azt hihetik, hogy a teljes állítás igaz lesz, és az elhangzottak ok-okozati összefüggésben állnak. Nézzük meg a konkrét esetet. Az igaz, hogy az orosz gazdaság (ahogy azt fentebb írtuk) elsősorban nyersanyagokat exportál. Ám nem kell hozzá közgazdasági diploma, józan paraszti ésszel is felfogható, hogy ennek hátterében Oroszország technológiai lemaradása áll. A kijelentés többi részével viszont már gondok vannak, ugyanis a bevétel egyre kisebb, hiszen Oroszország kevesebb gázt szállít Európába, mint amennyit korábban, így a nyár végére odáig jutottak, hogy a magas ár ellenére a bevételük nem növekszik. Tehát Oroszország immár egyáltalán nem jár jól. Sőt, feltételezhető, hogy miután az Európai Unió számos országában elindultak olyan fejlesztések, amelyek egyrészt az energiatakarékosságot, másrészt a gázfelhasználás csökkentését célozzák, Oroszország a jövőben sem ér el már ilyen módon extraprofitot. (A lenti ábrán a legutóbbi hónapokban dollárban realizált bevételek még nem látszódnak, de miután az Északi Áramlat 1 vezetéken teljesen leállt a szállítás, így biztosan csökkenés volt.)
Azt is megemlíthetjük, hogy a gazdasági mutatók többsége (így például a magyar kormány által legfontosabbnak tartott GDP-változás) azt jelzi, hogy Oroszországnak igenis fájnak a szankciók, és komoly visszaesést szenvednek el. Ráadásul az eltelt fél évben a korábbi eszközök kifogyhattak a raktárakból, így innentől kezdve a nyugati technológia nélkül még nehezebb lesz, nem véletlen találkozhatunk olyan elemzésekkel, amelyek tartós lejtmenetet jósolnak az orosz gazdaság számára. Megemlíthetjük azt is, hogy a Moszkvával szimpatizálók többször citáltak egy adatot az elmúlt hónapokban, amelyekkel azt bizonygatták, hogy az oroszok csak nevetnek a szankciókon, ez pedig a folyó fizetési mérleg volt. Való igaz, hogy a tavasz során Oroszország energiahordozókból származó bevételei az egy évvel korábbiakhoz képest számottevően emelkedtek, aminek a hátterében két fontos tényező állt. Egyrészt az energiahordozók ára a bázisidőszakhoz képest jobban nőtt, mint amennyivel a szállítást visszafogták, tehát valóban több lett akkor a bevételük. Másrészt viszont az orosz import brutálisan visszaesett, így a pénzeket nem tudták külföldi árura elkölteni, mindez látványos javulást eredményezett. Ugyanakkor a nyár végére a többlet látványosan elkezdett csökkeni mind a fizetési mérleg, mint a költségvetés aktívuma, ennek hátterében pedig ahogy fentebb említettük, az energiahordozók exportjának visszaesése áll.
Összességében elmondhatjuk, hogy több hónap kellett hozzá, de a szankciók igenis hatásosak. Ugyanakkor ez nem egy pókerparti, vagy szaknyelven szólva zéró összegű játszma, ahol az egyik fél megnyeri azt, amit a másik elveszít. Itt Oroszország mellett az Európai Uniót is éri veszteség. Érdemes ugyanakkor azt hangsúlyozni, hogy ez egyrészt kevésbé fájdalmas a közösségnek, mint Moszkvának, másrészt akár előnyökkel is járhat. Az erőteljesen emelkedő energiaárak miatt a vállalatok növelni fogják a hatékonyságukat és várhatóan több megújuló energiát használnak majd. Noha ebben nincs egyértelműen szakmai konszenzus, ám olyan véleményekkel is találkozhatunk, hogy Európa számára összességében nem biztos, hogy végzetes lenne az energiafaló gyártóegységek leépítése, ha a jövőben ezek helyett tudásintenzív munkahelyek jönnek majd létre. Ez persze a gyakorlatban ennél bonyolultabb, mert ha egy vasművet bezárnak, az ott dolgozó kohászokból nem lesz egy hét múlva informatikus. Annak ellenére, hogy ezen a télen sok helyen fognak fosszilis tüzelőanyagot használni, arra vonatkozólag is vannak optimista szcenáriók, hogy a mostani helyzet hozzájárulhat Európában a zöld átmenet felgyorsításához.
