3p

MVM, Telekom, Mol, BKM - valamenyien csak küldik, csak küldik folyamatosan a számlákat a Sándor-palotába. Alig marad így pénz az igazán fontos dolgokra.

Jelentősen megugrottak a Sándor-palota rezsiszámlái - derül ki a palota idei első féléves szerződéseiből. Főleg az MVM szed be szép pénzeket Novák Katalin államfő hivatalától, de a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó BKM Nonprofit Zrt. is küldi a tartalmas számlákat a Budai Várba. Hatalmas épületről van szó, hiszen 4500 négyzetméteres, és több tucat helyiségből áll. Így nem csoda, hogy a rezsije sem kicsi a klasszicista stílusú palotának.

A távhőre éves alapon 120 millió forintos keretszerződést kötöttek a BKM-mel, de ebből az április közepétől június közepéig tartó időszakban csak 2,7 millió forintot költöttek el, így bőven lesz miből fedezni majd a téli hónapok számláit. Az MVM-mel kétéves keretszerződése is van a Sándor-palotának:

  • gázszolgáltatásra 35 millió forint,
  • villamosenergia 45 millió forint

megy el.

Szintén az április-június időszakban gázra 4,3 millió forintot fizettek ki, míg az áram 9,3 millió forintba került. Tavaly még 31 millió forintot szántak egész évben a villanyszámlára. A Magyar Telekom postázza a telefon- és internetszámlákat a köztársasági elnöknek 11,6 millió forintos limiten belül 2023-ban. A Mol szintén nem ingyen dolgozik: 40 millió forintos keretből lehet tankolni, ebből a második negyedévben már kifizettek az olajtársaságnak 4,1 milliót.

Novák Katalint elárasztják a sárga csekkek. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Novák Katalint elárasztják a sárga csekkek. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Persze valahol parkolni is kell, a Budai Vár pedig ebből a szempontból nem túl ideális, ezért a Várkapitányság Zrt.-től kibéreltek 77 darab parkolóhelyet 42,7 millió forintért 2023-ra a Várgarázs 2-ben, aminek megépítése eleve milliárdokba került a Palota úton. Időarányosan pedig már be is fizették a 10,6 millió forintos parkolódíjat.

Novák Katalin nagyon odafigyel a megítélésére. A sajtófigyelést a kormányközeli Nézőpont csoporthoz tartozó Observer Kft. végzi el számára idén 12 millió forintért. Tavaly 10 millió forintért vásárolt a Sándor-palota közvélemény-kutatást a Fidesz-közeli Kutató Piac- és Véleménykutató Kft.-től, idén viszont tíz alkalmas kutatást rendeltek meg az ellenzékiséggel nem vádolható Nézőpont Intézettől 14,8 millió forintért. Idén májusban már meg is lett az eredmény: az emberek többsége szerint Novák Katalin egy év alatt Magyarország első számú nagykövetévé lépett elő.

Az idei és a 2024-es költségvetési megszorítások a Sándor-palotát is érintik, de 2022-ben még lazább volt a büdzsé. Lapunk írta meg, hogy decemberben a Cseke Hangszerjavító és Kereskedelmi Bt.-től 66,4 millió forintért beszereztek egy Steinway&Sons versenyzongorát az állami protokollfeladatok ellátására. Az új elnöki ciklushoz új irodai bútorok is kellettek a szerződések szerint. Konkrétan a Nowy Styl Hungary Zrt.-vel kötöttek egy 67,7 millió forintos megállapodást. Ez szintén Novák Katalin ízlését dicsérheti, hiszen 2022-ben az Év irodája szakmai díjat a Nowy Styl kapta. Európa egyik legnagyobb iroda- és közösségibútor-gyártójáról van szó. Az autóflottát is frissítették a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.-vel kötött összesen közel 280 millió forintos beszerzésekkel. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!