2p

Hiába tűnik logikusnak, nincs kormányzati háttérszámítás, arra, mennyi energiamegtakarítást hoz a téli szünet megnyújtása. A kisgyermekes családoknak viszont gondot okozhat a gyerekek felügyeletének megszervezése.

Nem tudni, mekkora energiamegtakarítást jelent a téli szünet meghosszabbítása – írja a Népszava. A lap megkeresésére a Belügyminisztérium csupán annyit írt,

„a tankerületi intézményekben az eltérő adottságokra, különböző típusú feladatokra tekintettel egyedileg készül fűtési terv, illetve számítás az energiafelhasználásra vonatkozóan”.

A csütörtöki kormányinfó fő témája volt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azon bejelentése, hogy az őszi szünet rovására hosszabb lesz a téli tanítási szünet, mely december 22-én kezdődik és egészen január 8-ig fog tartani.

A rendelet csütörtök éjjel már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Így – mivel mindenszentek ünnepe keddre esik – egy négynapos hosszú hétvégével kell beérniük a nebulóknak. A lap megjegyzi, az iskolaigazgatók saját hatáskörben tanévenként öt nap tanítási szünetet rendelhetnek el, azaz akár úgy is dönthetnek, hogy kiadják az ezt követő három napot is.

A lapnak Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke azt mondta, sem az iskolák, sem a szülők nem lesznek könnyű helyzetben. Példaként hozta fel, hogy ha egy többgyermekes családban az egyik iskola kiadja a november eleji három napot, a másik nem, akkor mit tehet a szülő? Ugyancsak gondot okozhat a kisgyermekes szülőknek a hosszabb téli szünet idejére a gyermekek felügyeletének megszervezése. A Népszava megkérdezte a minisztériumot, lesznek-e tankerületenként ügyeletes iskolák, a tárca válasza szerint

„a téli szünet alatt eddig sem volt feladata az intézményeknek ügyeletet biztosítani, ilyen kötelezettségük most sem keletkezett az iskoláknak”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!